Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Domokos Lajos: Putrilakók
net kell visszaadni. Annak oda kell adni. Mert csak megmentette a gyerekem életit, hogy kölcsön adott. Az uzsorás neve titok. Négyszemközt sem árulják el. Egy másik putri. — Ha nem vóna az én gyerekem olyan beteges, elmennék dógozni, de nem merem a gyereket se hagyni. — Mi a baja? — Nem tudom. Nagyon kifázott. — Meleget csinálok rá — mondja az aszott testű idősebb asszony. A köhögést alig bírja abbahagyni. — De mán nincsen fa. Mán hónap se lesz, hónapután se lesz. így az ágybul szoktam venni egy kis deszkát. Mert vótam a múlt héten, hogy szedek egy kis gallyat. Úgy folyt a víz rajtam, oszt mégis felírtak. — A hajdúhadházi tanács a cigányokat nem nízi semmibe — méltatlankodik valaki. — Dehogy nem nízi — replikáz a maga is sok gonddal küzdő, társaitól alig különböző cigánytanácstag. — Sok részinek jót teszi! Hogy tudjanak iskolába járni, négyezer valamennyi forintot rákötöttek a cigánygyerekekre. Nadrágot venni, inget venni, cipőt venni, zoknit venni. — Akkor segélyt adnak — bólogat más is. — Akit tud, segít. Arra tud csak segíteni a tanács, ha valaki befizeti az ötezer forintot, akkor tud hozzá adni házra. — Itt van ni, már ott is dúcosodik a gerenda — veszi vissza a szót az idősebb asszony. Ha leborul, nem is tudom, mit csinálok. Özvegyasszony vagyok hatvanhat óta. — Azelőtt? — Gyerektartást kaptam tűle, meg családi pótlíkot. De nem dógozott évek számra. Most se dogozik. Kénytelen vagyok bemenni szerdán, a bíróságra bejelenteni. Másik felesége, meg családja van. Erre a két gyerekre nem ád semmit. Mán nyóc hónapja, hogy el van maradva a gyerektartással. De megyek én be Debrecenbe a bíróságra. Még ha jegy nélkül is. Ahol lelöknek a vonatról, lenn leszek, oszt kész. 4 Nem messze a falu központjától áll a ház, amelyben két cigánycsalád, a Kanalas Jánosé és a Rézműves Gáboré lakik. A szobákban tisztaság, a falakon fényképek, a sarokban lemezjátszó. S habár a bútor szegényes, mégis más ez, mint a telepieké. A feleségeket, meg a gyerekeket találom otthon. Kanalasné épp indulóban, az orvoshoz akart menni. Nénje, Rézművesné pedig akkor jött haza, takarított valamelyik háznál. — Azírt jöttünk el a teleprűl, mert nem lehetett ott már ílni — mondja Kanalasné. — Ha vettünk egy malacot, akkor azt levertík a cigányok. Mikor bekűporoztattuk a házat, akkor befűríszeltík a sarkait. Irígyeltík, hogy nekünk olyan van. — Ott is ilyen rendet tartott, mint itt? — Ott is, csak nem vót ekkora a lakás. — Ezt mennyiért vették? — Százezerírt. — Ketten? — Igen, a nénémíkkel. — Úgy kerültünk ki — veszi át a szót Rézművesné —, hogy a fírjem dógozott és azt a kis pízt meggyűtöttük. A tanács azt mondta, hogy aki ötezer forintot össze tud gyű- teni és akinek egy év viszonya van, hogy egy helyt dógozott, az megkapja a lakást. És az én uramnak vót nem egy évi, meg az én sógoromnak, hanem vót nekik még tizenöt is. 34
