Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - Hideg Antal: Versek (Óda kerülővel, Verses türelem)
HIDEG ANTAL ÓDA KERÜLŐVEL Ordasi Petinek a közösről nézem s néz a papír vak tükröm kívülre? befele? figyelek mögém mintha árnyékom lenne lehetne palack ó szellem-indító indulat arcom innen kirí hát könnyeden fúvódom nyakkendő-ékes lufi-ruhába rózsaszínűén nyuszifülem nő hallgatásra savanyú- cukor-nyállal pödrődik bajszom játék-propellerré próbálhatja a divat-rendész szélcsend morcos arcom innen nagyon kirí de vállra kéz vállra kéz spárgavégi brumba-báb az vitéz az vitéz csókra cselre kedve kész vurstli-vidáman ingavonatként elzakatolok Mátészalkától Pestig hószámért tehetem de morcos arcom innen nagyon kirí bár mázozva maszatolva levegő-puffancs vattacukorral libazöld idiIlel bugyiszín szív-virággal egykor persely-pocaként kerekedhet pocakom grafikon-gusztusra s majd töf töf elnehezülten raccsolva röfögök kimért és kimérő kommentárban mégis morcos az arcom s morcos arcom innen kirí változni szeretnék valami pulzáló hűséggé sápadtan véres verssé feszes figyelemmé aki nem kutyaláncon csak láthatatlan bizalom-pórázon mindennap körülloholja körülcsaholja ezt az egyetlen házat ezt az egyetlen hazát VERSES TÜRELEM ha ebben az országban födeles lakásom nem lehet 78-ig költözöm verses türelembe meszesedve magamból panellt pancsol a kedvem határidőre megsüllyedek szellemi mélységekbe lásd pattogzik repedezik halkan homlokom frászos- frízes homlokzatom részegre tömődöm lekvároskenyérrel és szerződve gügyögve gyerekszobává terebélyesedem de nem gyanútlan mikulásajándékként figyelmetek inflációját kivédem gyűljön gyűljön gyűljön és kezesülök kellemmel idomulok illemmel pecsételt arccal áttűnök várasodó várossá vagy vá- rosuló várrá hasonmás kiadásommá bilire szoktatós koromból hát részére megértését remélve a sehovai senki címre sűrűn küldöm iktatva igénylő stencilkövetem 68 013/75 fenn világol s kiszámol a szél a teremtés tetteit tékozolva ha majdan az üdvözültek házába falazódom fulladozók a cementliszttől elfehérülten mert szétromolnak fogamként fogamnál előbb az álság tornyai a semmi-fegyelmű épületek mert vacak versekként viszi a szél tudományom hitem hatalmát kivesző állatként futhatom a rókák dombját jaj összecsapják feletted kezüket mind a járókelők füttyentenek s fejüket csóválják hitel- képtelen Jeremiás
