Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - Csató Károly: K. Mária istenkáromlása (elbeszélés)
sem tudott semmit sem mondani. Talán mert félt, hogy a fejéhez vágom, amit apám szokott mondani, hogy lánykorában a tisztikaszinóban a huszárok kurvája volt: az én sorsom is az lesz. Meg sem fordult a fejében, hogy más lehetek. Tudta talán, hogy lehetek bármilyen, tehetek bármit, akkor is úgy fognak megalázni, ahogy csak akarnak, mert a bugrisok csak így tudják megtartani a hatalmukat, s inkább legyek olyan, aki ha szeretne valakit megölelni, hát megöleli, mert mindegy, nem számít, legalább addig boldog vagyok!... Szegény anyám! Soha egy szót sem szólt, hogy csókolózok a szederfa alatt a vályúnál, oda szoktunk ülni, s hányszor mentem be hajnalban, amikor már majdnem pirkadt, s ő nem szólt semmit... nem szólt.. Kothaj Mária alvó arca feledhetetlen. Az az arc, amikor még agronómus- feleség volt: anya, háztartásbeli, férjével disznókat hizlaló; tyúkokat, libákat és kacsákat nevelő. Az az arc nem tűnt el. Ha mindenki látomással áldott lenne, Mária alvó arca a falu fölött sírna-nevetne. Ott a kultúrház- ban, amit néhány év múlva lebontanak, s a színpada még a régi. Régi: azon játszott a Néma leventében. Megvan a díszlet, amit a Betyár című előadásra festett egy szakállas, karádi ember; két füstölt sonkáért. Nádast ábrázol, mert azt tudott legjobban festeni. A távolban, a valószínűtlenül kék égen pedig vadkacsák repülnek. A nádas-díszlet mögött ölelt először Kothaj Mária férfitestet, 1955 őszén. Tizennégy éves volt. Nem tudta mit tesz. Ujjai önkéntelen gombolták ki a férfi ingét. Remegésével az idősebb Veszeli-gyerek forróságáért imádkozott. . . Kothaj Mária arca a Cseh-kocsmában. Borízű hangok először itt adták hírül — a nagyobbik Kothaj-lánynak viszket a p ... ja. Hasonlított arra a durva, kocsmai hencegés, amit Mária apja részeg l dühében ordítozott lányára, s nem mert valamit is tudott szerelmeseiről, hanem mert a legkifakultabb vászonszoknyákban, legagyonmosottabb melegítőfelsőkben is gyönyörű volt: tekintetében a sokszor-megalázott lélek szomorúsága — mindenki szeressen engem kérő-könyörgő csillogása ... Arca a vaskerítésekkel védett udvarok fölött. Az Öszödi-utca és a Cigányköz fölött. Aszó-dűlők és Csikormaszőlők — anyjával napról-napra kötözésben, kapálásban, tetejezésben verítékezett. Az alsóréti füzes fölötti ájult arc. Először lökte extázisba a szenvedély. A Városi-gyereknek tizenhatévesen adta ártatlanságát. A siófoki járási kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán kaparták ki méhéből az embriót. Fájdalomtól, de inkább ismeretlen jeges magánytól sírt vérben ázva, műszerekkel szétfeszített szemérmével ... Mária énekelt, ragyogott a színpadon. Arca mindenütt, aholis játszották a Néma leventét: Bálványosra, Kerekibe, Kötcsére, Csepelyre, Telekibe, Őszödre, Karádra, Szárszóra lovas kocsikkal mentek ... Arca a kaposvári színházban. Gyönyörű hangja miatt küldték: egy járási főtisztviselő legutolsó férfiúi fellángolása nála viszonzásra talált. Valaha művész lehetett — Mária tőle tanulta meg az igazi testi örömöt. A férfi mondta: megtanítalak és meghalok, megtanítalak és meghalok! Örömük örökre titok maradt Szólád előtt. Mária ítélt: Itt minden öröm titok kell maradjon!... Rippl-Rónai utca, albérlet. A színészházban vörösboros szobák. Kegyetlen röhejek: demizsonok, demizsonok, de rádióból kiáltozó szaxofonok is, síró-rikoltó trombiták, felszabadító-fájdalmas zongorafutamok. 24
