Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - Csató Károly: K. Mária istenkáromlása (elbeszélés)
ban, az már másoknak világéletében csak könyörög, sír, meg kezet csókol: otthon meg szegény azt hazudja a kurva lányáról, hogy nagyon jó sora van, nyaral, s a nyáron majd férjhez megy — megint valami tanult ember akarja elvenni! Istenem, kívülről tudom, hogy miket mond. Szinte látom, ahogy lesüti a szemét, mert szerencsétlen: azért van annyira tisztességes, hogy magának nem tud hazudni, ha már ott éget benne, ott fáj a lelkében a hazugság meg a valóság ... Igazán soha sem tudott hazudni, de majd elmegy a templomba, meggyónja, imádkozik rá néhányat, s ha megint kérdezik, hogy mi van velem, megint hazudik, hogy jól vagyok: a hazugság a szegényemberek különös igazsága, azoké. Abba menekülnek legalább addig, amíg mások hallgatják, s abban a pillanatban úgy is érzi, hogy az az igaz, amit hazudik. Az a valóság, — az! Nem tudom mi van velem, hogy nem akarok aludni? Most meg olyan injekcióra tértek át, hogy ne tudjak aludni? Nem szóltak az injekcióról semmit. Mona szegénykém meg tisztára elájult a ma estitől. Milyen szépen tud aludni. Most nem hiányzók szegénynek, nincs észnél. Most nem akar idebújni mellém! Tisztára gyerek — ez a baja. Kár, hogy nem fogadhat lányává egy húszéves nőt az ember. Milyen jó lenne, ha egy tízéves csitri lenne, mint amennyi idős most a fiam. Örökbe fogadnám: úgysem találja szegény sehol magát. Neki sem lesz már másmilyen az élete. Ha haza megy is, megint nem fogja sokáig bírni a2t az életet, amit szegény apja meg anyja él, mert minden az, csak nem élet: annál már a csavargás, vagy a kurválkodás is jobb, legalább tiszta tények elé van állítva az ember, s legalább megalázottnak érzi magát, de mégsem halottnak. A hullaszag szörnyű. Milyen hamar eljutottam szegény Lajossal a hullaszagolásig, s még rá nyolc év ... — nem is! — kilenc; szép szóládi béke! Ékszerek, minden ... agronómusfelesé- geskedés ... jaj, jaj, de nem sokáig hazudhat magának az ember! Ha tele van, jön kifelé minden, este meg muszáj lefeküdni, s a képzelgés: csupa-csupa tagadása annak, ami van; horkol mellettem, én meg bámulok a sötétségbe, visszaképzelem magam a fonóba a lányokhoz — meg ... szépen fölöltözök, bemegyek a Párizsi udvarba, beülök a drinkbe egy kávé mellé, s öt perc múlva már a fél terem szemez velem, még a vén buzi kurvák is; én meg újraszületek attól, hogy milyen magányosak, kiszolgáltatottak, senkik, semmik, csak savószemű sóvárgók, s boldogság száll rám, hogy engem néznek, jó szívnom a levegőt, jó, hogy van hajam, kezem, mellem, fenekem, s azt az összes fájdalmas pillantást az ölem tájékán érzem, ott gyűlik össze ... Ezt sem lehet elfelejteni, de ilyent már soha az életben nem fogok érezni, mert valamit elvesztettem, s félek már, s úgy nem lehet érezni. A szép melleimből is mi lett? Nem hasonlít a régire, bár még nem lóg a hasamra, de durva, vagy milyen lett rajta a bőr. A csípőm meg erőszakosan domború. Teljesen rám hasonlít. Ha meglátja egy férfi, tiszta lap vagyok előtte... mert kinézetre aztán jól sikerültem, meg félresikerültem. Amikor kikerültem az általánosból, már vártak a Vészeli gyerekek, akik az ifjúsági életet csinálták Szóládon, az apjuk meg a tanácstitkár volt: már hatodikos koromban összefogdostak, s nyolcadik után már sötétedésre nem kellett hazamennem, akkor már nem szólhatott bele az igazgató, hogy mit csinálok a színjátszó körben. Nekem meg minden új volt, csodálatos, nagyszerű, s amikor a próbák után elővették a KISZ-lemezjátszót, s a Feri felkért táncolni, magához szorított... az az erő, amivel átölelte a derekamat, — istenem, még a szívverésem is megállt, szédültem, gyönyörű volt minden-minden abban a koszos ola- jozott-padlós teremben, s nem sejtettem, nem sejthettem, hogy ebből olyan szomorúság lesz, hogy az életemben nem állhatok talpra. Én marha, nem tudtam, hogy a többi lányok miért menekülnek el a próbák után? Aki maradni mer, az örökre kurva lesz, kurva marad! Aki tizennégyévesen egy férfi derekát öleli és lehunyja a szemét, azt el kell pusztítani, ki kell irtani a faluból. Istenem, miért kellett nekem a Szabó-lányokat követnem, a félcigányokat, akik még pinceszerezni Is elmentek, s igen, nekem ők tetszettek. Azt éreztem jónak, amit ők csináltak, s ezekről a dolgokról szegény anyám 23