Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 10. szám - MŰVÉSZET - Kátai Mihály: Változó felszín alatt

ezek ugyanis mindig egyformák. A betegség viszont különböző, az mind más, sohasem ugyanaz — mint az individuális gondolkodás, az egésztől elszakadt egyéniség, mely mind különböző, mind egyszeri és megismételhetetlen, és az individualista törekszik is erre. A népművészetek bármelyike éppen ezért lényegileg hasonló az ökológiailag rendezett magaskultúrához.

Tájékozatlanságból eredő tévedés szülhet olyan tévutakat vagy tévgondolatokat, hogy ha egyvalamely népművészet hasonlít egyvalamely magaskultúrához, akkor ezek között speciális rokonságot tételezhetünk fel. Pedig szerkezetében valamennyi népművészet éppen azért, mert természet és ember mindenütt hasonló, törvényei is hasonlók — ezért kapcsolatuk tükröződései is hasonlók — valamennyi magaskultúrával szellemi rokonságban áll. Egy emberiség van az egyetlen természetben, a hasonlóság lényegesebb, mint a különbség, a természet és ember kapcsolatának optimális rendezése esetén.

Alexander K. Csaklov az Orosz népi játékok c. könyvében írja, mintegy programot adva szemléletünk fejlődési irányának: Vissza kell találnunk oda, ahonnan elindultunk, az alap, az ős-kép derűs egészségéhez és komplexitásához . . . .Valóban milyen nagyszerű ez a mindig újratermő örök kapcsolat az ősalkotás és az őstapasztalás között, amely igazán csak a népművészet sajátja lehet ... A népművészet — szerinte — az élőtermészet gazdagságával rokon,,pán-biológiai” egységet állít elő. A népművészet — hangsúlyozza — képes a szüntelen megújhodásra, tartalmi és formai elemei időről- időre változó külsőben ,,forma-ruhában” kerülhetnek felszínre. Gazdag jelentéstartalmú motívumainak felújítása, tudatos alkalmazása nem jelenti a népi kultúra elszegényedését, de mindenképpen gazdagítja a kor művészetét. (Vagyis korszerűnek tartja)A fenti szemlélettől nincs idegenebb, mint a mechanikus gondolkodás. Újra biocentrikusnak kell lennünk, ha a művészetet életközelinek akarjuk látni. A geometrikus elv, a kristály szervetlenül steril világa létünkkel ellenkezik. Ellensúlyozására az el- burjánzó, értelmetlen és összefüggéstelen tárgyhalmazok szeméthegyeinek felvonultatása nem megoldás. Az út önmagunkban van. Az út mi vagyunk. Mert élőlények vagyunk és csak a mi utunkon járthatunk. Vállalnunk kell azt, hogy ezen a közös úton csak a tágabb értelemben vett közösség egészében és érdekében munkálkodhatunk, s ennek a közösségnek nemcsak az emberiség, hanem egész kozmikus környezete is része.

Akik munkáimat látták, úgy ismernek, mint akinek a tűzzománca művészi kifejező- eszköze. A csillagidő és a kozmikus folyamatok örökkévaló egészében ezek a közös nagy törvények szerint rendeződő izzó üveges anyag és fém házasságából születő zománcmunkák, melyek névjegyemet viselik, ezen gondolatokat hordozzák. De nemcsak én alakítom őket, ők is engem — folyamatosan és állandóan — és nekem úgy tűnik, nem ők az eszközeim, de én vagyok az eszköz, mely által megszületnek.

85