Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 10. szám - MŰHELY - Vajthó László: Jegyzet Kassák Lajosról

Egy unalmas irodalmi délutánon véletlenül együtt bóbiskoltunk, közvetlen egymás mellett; úgy emlékszem, Kassák Lajos is csak tapintatból nem távozott el közben.

A háttérben, szemközt velünk, hatalmas állótükör verte vissza élénken felemás mivoltunkat. A magamé szinte elijesztett; ezüstfehér, ritkuló hajam, sápatag, por- hanyós ábrázatom merő ellentétet mutatott a munkásköltő markáns, festői képével. (Mikor egy ízben a Vajda János társaságban mint főtitkár fáradtan kushadoztam az elnöki asztal végén, Gyenes Rózsa, akinek olykor talpraesett megfigyelései voltak, ezt mondta nekem később:

— Úgy ült ott maga, mint az a márki, akit utolsónak fejeztek le a francia forradalomban.)

Irigykedve nézdegéltem-élveztem Kassák Lajos puritán egyszerűségű, férfias, viharedzett vonásait. A fehér és fekete színek ellentétét, napégette, napbarnította, sima arcát, szikrázó, szénfekete haját, szeme tüzét, egész lénye higgadt mozdulatlanságát, az én differenciált, nyugtalan valóm mellett.

S ekkor hirtelen holmi ezópusi meseként villant meg agyamban egy különös jegyzet, melyet nemrég olvastam, lap alján, a kutyák kétféle fajtájáról. A szerző szerint egyes kutyák azért keményfülűek, mert mostoha sors jutott nekik. Veszélyre szimatolva annyiszor kellett hegyezniök a fülüket, hogy végre, nemzedékeken keresztül, megkeményedett az. Ellenben a másik fajta, a puhány, a háztáji, a becézett kutya nagyobb veszedelmek híján megmaradt puhafülűnek.

Ha én találtam volna ki ezt a megkülönböztetést, bizonyára sokan nevetnének rajtam. Csakhogy én tudományos könyvben olvastam, melyet maga Darwin írt, a jegyzetekkel együtt.

Ha Kassák Lajos csak a Mesteremberek-et írta volna meg, a schiMeri elvvel ellentétben is alkotónak érezném. De még sok költeménye talál szíven, köztük — egy műsoros esten — a Teljesíthető kívánság, melyet még meg is zenésítettek, sajnos, azóta sem élvezhettem, Kassák-mú'soron. A zenész itt valóban társszerzője lett a költőnek. Neményi Lili művészete tette teljessé akkor esti élményemet, egyik legszerencsésebb hangulatában. íme, a költemény:

Hullj, eső, hullj,

öntözd meg a tavaszi földeket,

itasd meg az állatokat, melyek szabadon

kószálnak,

aztán szállj fel a kék fellegekre: aranytollú kakas!

A mezőkön, a mészporos hegyeken

és az erdők csöndjében

köszöntsd a májusi hajnalt

és szegény Jánosról se feledkezz meg,

aki ott fekszik sötét hegyi kunyhójában

betegen és rongyosan

s akit, úgy látszik, mindenki elhagyott.

Távol éltem tőle, gyengeségeiről, egy-két áldatlan összetűzéséről is csak félfüllel hallottam, vagy olvastam, anélkül, hogy beleláthattam volna. Engem mindig csak a legfelsőbb szintek érdekeltek világéletemben, s ilyet nem egyet találtam e küzdelmes és példaadó művészi pályán.

Kassák Lajos jelentőségére csak mostanában, kilencvenedik évemhez közel kezdek valóban ráeszmélni, miután iskola, ifjúsági kiadványok gondja sokáig más világba parancsolt. Egyre-másra élvezem életes prózáját, s nem tudom eldönteni, vajon miben volt nagyobb: egy-egy egyéniségnek tetőtől talpig való ábrázolásában, vagy élethűen vetített tömegjeleneteiben, melyekben maga a kizsákmányolt munkásnép együttese a főhős (Angyalföld, Munkanélküliek). Emlékezetes vallomását, Egy ember élete, mostanában olvasom, elkésve ugyan, de még mindig nem későn: erőt tanulok belőle további munkálatokra.

74