Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 10. szám - MŰHELY - Szekér Endre: Beszélgetés Vajthó Lászlóval

— Sz. E.: Vajthó László sokműfajú író. A tanár regényt is írt a tanárokról. Iskola-élményét hogyan örökítette meg?

— V. I.: Ez a költészetnek és a valóságnak a keverékével történt. Úgy, hogy engem senki bíróság elé ne vigyen, amiért ót megírtam. Természetesen nem gyávaságból tettem, hanem felsőbbrendű okból. Már Arany János megtanított a való és a költészet bölcs arányára (a való égi mására). Később Goethe példája is előttem lebegett. Mikor a Waheverwandschaften című regénye modelljei után puhatolóztak, azzal hárította el magától a kíváncsiskodókat: nincs a műben egyetlen sor sem, melyet át ne élt volna; de egyetlenegy olyan sem, melyet úgy írt volna meg, ahogyan átélte.

— Sz. E.: Ennyi évtizeddel vállán hogyan tölti Laci bácsi napjait?

— V. L.: Nagyon boldogan. Most már nincsen terminusom. Tehát teljesen szabadon tudok dolgozni. Arra vigyázok, hogy szeretett gyermekeimnek kevesebb terhére legyek. És feleségemet fenttartsam életkedvében. S egy új munkán dolgozom. Most legfelsőbb állomásomon szétnézek: minden visszatükröződik vallomásaimban.

— Sz. E.: Hogyan látja a mai magyar irodalmat? Kikhez áll közel?

— V. L.: A mai magyar irodalmat egy magasabb szempontból nézem. Az az érzésem, hogy a múlt idők és a mai idők ellentétéből (tézis, antitézis) egy tisztultabb világ fog keletkezni. S ennek mindenki előkészítő munkása a l’art pour l’art megbukott. Az emberbarátság jósága és fölemelő hatalma a célja minden írásműnek. Tündökletes pályája van Illyés Gyulának. Aztán Erdélyi Józsefnek, Vas Istvánnak. És másoknak.

— Sz. E.: Befejezésül megköszönve a beszélgetést, hadd kérdezzem meg, hogy mit üzen Laci bácsi a következő nemzedékeknek?

— V. L.: Hogy ne csüggedjenek el soha! Az életben előfordulhat, hogy a legkedvesebb arcjáték mögött is bizonyos megakasztó mozzanatok lappanganak. Az emberekben van valami ösztönös, ami a másik elgáncsolását célozza. Aztán: a túlságba vitt hiúság. Veszedelmet jelent ez is. Egy nagy példát hozva fel: Berzsenyinek nem lett volna szabad elnémulnia, hiába szomorította Kölcsey. Végeredményben a mai ifjúságnak azt ajánlom, hogy törhetetlenek legyenek. És vasszorgalmúak. A művészetben és a tudományban való gyönyörködésnek örökös szomjúsága legyen meg bennük. Mindig legyen valami többlet a napjainkhoz, akármilyen kevés is az. S azzal zárjuk, hogy az életnek soha sincs vége.

(Kecskemét, 1975. novemberében.)

72