Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - MŰHELY - Szekér Endre: Beszélgetés Vajthó Lászlóval
„Nagy költők tízezer verse zsibong bennem, / Ezért nem sikerült nagy költővé lennem.” Annyira élveztem a más alkotását, hogy a magaméról elfelejtkeztem. Ez vasszorgalom? Ez torkosság, ez szellemi iszákosság! Mások a kocsmában intézik el borral, én a szellem spirituszától ittasodtam meg sokszor. — Szóval: Zolnai Béláék ledokto- ráltattak. Nem készültem, de , .summa cum laude” fokozatot értem el. Öregkoromban pedig megajándékoztak, megtiszteltek a kandidátusi címmel. Azt mondták, hogy ezt megérdemlem. — Sz. E.: Mint irodalomtörténészt milyen témák foglalkoztatták? — B. L.: Legelevenebb élményem: Puskin. 1929-ben doktoráltam Adyból. („Én, Ady Endre.”) A tény volt fontos akkor: disszertációt írni Ady költészetéről. Sikerültebb részét Sík Sándor esztétikájában idézte. Viszont Vajthó László borzongva nézi ezt a sebtiben készült könyvecskét, melyhez képest ma már véleményt tud alkotni. Disszertációm egy még megírandó tanulmánynak volt egyik fejezete. Legnagyobb hibája, hogy a költő legjava verseiből alig idéztem. — Sz. E.: A Bessenyei-tanulmány mellett többször forgattam Vajthó László Halhatatlan magyar irodalom című munkáját. Több évtized múlva mit érez e mű erényének? — V. L.: Azt, hogy mindenkinek adtam azzal a le nem írt mottóval: legalább eny- nyit fogjál föl a hazád irodalmából. Turóczi-Trostler József azt mondta, hogy mint népszerűsítő munka kitűnő, de mint tudományos munka nem érdekes. De nem is neki írtam. — Sz. E.: Vajthó László munkásságához hozzátartozik néhány jeles antológia szerkesztése: a Német költők, a Mai magyar múzsa. Éles szemre vallott az, hogy a fiatal József Attila Megfáradt ember című verse a kötetbe került. Hasonlóképpen érdekes a pályakezdő Illyés szerepeltetése. Hogy emlékezik vissza Laci bácsi erre az antológiára? — V. L.: Haladó szellemű voltam. Mindig szerettem a fiatalokat, Amikor Illyés Gyulát szerepeltettem, egy másodrangú költeményét vettem be. Pedig „A ház végén ülök” kezdetűt kellett volna. — Sz. E.: Vajthó László szerette a fiatalokat, a fiatal költőket. Arra szeretnénk választ kapni, milyen szálak fűzték Radnóti Miklóshoz? — V. L.: Meleg barátság fűzött hozzá, már elég korán, bár hosszabb beszélgetésünkre nem emlékszem. A Dante kiadó egyszer arra kért fel a harmincas években, hogy állítsak össze egy antológiát, melyben a korhatár a negyvenedik év. Sok támadás ért. Kivált a kihagyottak részéről. A titokzatos „segítőtárs” az antológia megszerkesztésében, mint később megtudtam, a fiatal Radnóti Miklós volt, aki akkoriban nehezen jelenhetett meg. S így névtelenül kaphatott munkát antológiám keletkezésekor. Nagyon szép volt tőle. Ma is becsülöm érte. Ezt a „segítőtársi” munkát mások nem tudták meg. Egyszer Radnóti értésemre is adta aggályait: Juj, ha megtudnák!... — Sz. E.: József Attilával találkozott-e? — V. L.: Életemben egyszer találkoztam József Attilával. Az évre nem emlékszem, nyilván a harmincas években történt. Dr. Galamb Ödön kollégám, legfőbb tanári, irodalmi mentora hozta magával. Amennyire örültem a ritka alkalomnak, annál inkább lehangolt, hogy jövetelük igazi célja nem valósult meg. Attila segítséget várt tőlem, nem anyagit, hanem érvényesülésének elősegítését. Sajnos magam sem voltam abban a helyzetben, nem voltak olyan összeköttetéseim, melyek több megjelenéshez segíthették volna. Attila azonban mégsem jött hiába. Nem egy általam szerkesztett antológiában kapott méltó helyet, különösen a Makkai László által válogatottban, ott már korszakos jelentősége is kifejezést talált. 71
