Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 10. szám - MŰHELY - Szekér Endre: Beszélgetés Vajthó Lászlóval

unióban? Természetesen nem az érdemjelekért dolgozik valaki. A legnagyobb elismerések egyike, ha a tanítványok ilyen hűségesen ragaszkodnak hozzá. Mint Vas István Vajthó Lászlóhoz.

— V. L.: Vas István újságcikkben is magasztalt engem. Zavartan köszöntem meg, de azt is megírtam, hogy minden szavát még eztán elvégzendő munkáim elismerése előlegének tekintem. Hegedűs Géza, Rónai Mihály András rólam írt méltatását is lelkesen túlbecsülőnek éreztem. — Nekem volt egy érdekes vonásom: mindig elkezdtem valamit, de másokra bíztam a folytatást. Ha a középkorban, élek valószínűleg iniciálé-festő lettem volna. Igaz, a legnagyobb írók is töredéknek tekintik életművüket. Él bennem az ókori bölcs mondás is: kevés művel megyünk be a halhatatlanságba. Van egy kesernyés epigrammám: ,,Az ízlésem, jajajjaj, / Nem forr ki már soha, soha. Mért is voltam annyi faj / Professzora?!” Valóban a sokféle elfogultság, túlzás, engesztelhetetlen rátartiság meg-megzavart, végső fokon azért felsőbbrendű szellemiséghez segített-riasztott. Talán azért is kedvemre, mert legjobb tudatom szerint faji, felekezeti rigolyák hiányoznak belőlem, azt kell mondanom, gyermekkoromtól.

— Sz. E.: A Magyar Irodalmi Ritkaságok kiadása, megjelentetése, szerkesztése szinte páratlan irodalmi teljesítmény volt. Ez Vajthó László érdeme. Én is olvastam a Kazinczy világát, Péterfy dramaturgiai dolgozatait. Hogyan alakult a Magyar Irodalmi Ritkaságok kiadása?

— V. L.: Szokrátészi bizakodással. Ez azt jelenti, hogy a tanár tájékozatlannak teszi magát, és a növendékeivel fejleszteti ki a problémát. Vagyis: gondolatszületésre ösztönzi a gyerekeket. Nem vagyok hiú. Engem nem izgat az, hogy az én érdemem a Magyar Irodalmi Ritkaságok vagy nem. Valaki azt mondta, hogy a gyerekek kezdték. Igen, én folytattam. S megszületésükben mindnyájunknak, tanároknak és diákoknak egyforma dolga volt. Valér Pál, egyik kedves tanítványom kiáltott fel: Bessenyei kiadatlan kéziratát jelentessük meg! Az én órámon történt. Ha nem tanítom a híres VII. osztályt, lehet, hogy nem jelenik meg Bessenyei Tariménese. A MIR (ez a Magyar Irodalmi Ritkaságok rövidítése) 63 és fél kötet. Mi a fél kötet? Hasábkorrektúra a Széchényi Könyvtárban. Nem tudták tördelni 1944-ben, a posta visszaküldte: „Elköltöztek a nagyváradi tanárok és diákok.”

— Sz. E.: Melyik megjelentetett ritkaságot tartja a legfontosabbnak?

— V. L.: Legnagyobb részét másodrangúnak tekintem. Mi, sajnos, kevés kéziratot adtunk ki, de forgalomból kikerült művet annál többet. Utódaink már jobban csinálják. Bessenyei Tariménes utazása című művének megjelentetése volt a legfontosabb. Ez felfedezés volt. Ma is gerincét jelenti a Bessenyei anyagnak. Egyszer azt kérdezték tőlem, mi volt a legnagyobb sikerem a kiadásból. Az, hogy nem lett semmi bajom. S mégis mi volt a legnagyobb sikerem? Az, hogy amikor egy kötet tartalom- jegyzékében ezt olvastam: MIR: Vajthó László. Három betű vagyok. MIR. Ez oroszul békét jelent.

— Sz. E.: Laci bácsi 1935-ben a debreceni egyetem magántanára lett.

— V. L.: Őszintén meg kell vallanom, nem tartottam magam méltónak és készültnek arra, hogy egyetemi tanár legyek. Ilyet kit találok? Horváth Jánost, Turóczi- Trostler Józsefet. En inkább csak egy-két frissebb hangot fűztem a professzor szavaihoz. Nekem ebben nincs alkotásom ... (Mi marad meg műveimből? Egy kis kötet: száz epigramma. S egypár versmagyarázatom.)

— Sz. E.: Milyen témákkal foglalkozott az előadásokban?

— V. L.: Vajda Jánossal, Reviczky Gyulával, Komjáthy Jenővel.

— Sz. E.: Hogyan lett Laci bácsi kandidátus?

— V. L.: Váratlanul jött. Nem jártam utána. Bár talán fájt nekem, hogy a fiatalok doktorok, akadémikusok lettek. Egyik epigrammámban ezt így fogalmaztam meg:

70