Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 10. szám - MŰHELY - Szekér Endre: Beszélgetés Vajthó Lászlóval

— Sz. E.: Reviczky, a „világ csak hangulat” költője, a hangulat-líra képviselője — a modern impresszionista költészet elődje?

— V. L.: Én azt állítom, hogy Arany János és Ady között ő az igazi közvetítő.

— Sz. E.: Az Irodalmi Lexikonból tudom, hogy Laci bácsi Grácban és Jénában járt egyetemre. E német egyetemi tanulmányok hogyan járultak hozzá szellemi arculatának kibontakozásához?

— V. L.: Sok henyeségre emlékszem. Nem a könyvtárakat bújtam, hanem az emberek közé jártam. Grácban „tanultam meg’’ a felsőbbrendű társadalmi embert, amely tőlem idegen volt. A családok műveltek voltak, de önteltek. Puritán, megvesztegethetetlen, fölényesen szerény emberekkel is találkoztam ott. Mi, magyarok mégis csak természetesebbek, kedvesebbek vagyunk. Vajon ismered-e Molnár Ferenc novelláját, melyben egy német és egy magyar arról vitáznak, melyik nép miben a legnagyobb. Melyik a legeredetibb, legbölcsebb, legtehetségesebb, stb.? A német szerint természetesen mindenben az ő fajtája vezet. A túllicitált magyar végre amellett kardoskodik, hogy igazán mulatni csak az ő fajtája tud. A német ebben sem enged, kivált mikor megtudta, hogy a magyar — mámora hevében — berúgja a nagybőgőt. Megteszi azt ő is? De a magyar csak mosolyogja. No, kocsmába mennek, és a német első kérdése: menynyibe kerül az a bőgő? Ilyesmit viszont nem szokott kérdezni a magyar. így aztán ebben az egyben ő marad felül. Tréfa ide, tréfa oda: hűvösségük, fukarságig menő krajcárkodásuk ellenére sokszor irigyeltem józanabb voltukat.

— Sz. E.: Vajthó László mint magyar—német szakos tanár Szatmárnémetiben, Lúgoson, Lipótszentmiklóson és Budapesten tanított. Tanári pályám emlékezete című munkájában erről szólt. Hogyan és mire emlékszik vissza tanári pályájára?

— V. L.: Nincs szükségem arra, hogy magamat dicsőítsem nyolcvannyolc éves koromban. Paraszti erkölcsöt vettem észre magamban. Nem volt meg bennem a társadalmi illemtannak, erkölcsnek a szigorúsága. Én az etikára esküdtem föl. A társadalmi erkölcs kivételeket enged meg. Az etika: nem. Szerinte semmiféle különbség (faji, felekezeti, rangbeli) nem érvényesülhet. Mint kezdő kicsit elbizakodott voltam. Nem tudom, te észrevetted-e azt tanári pályádon, hogy amikor megérkeztél az iskolába, „gyermekcipőben” láttad az öregeket. Te hoztad az egyetemet! Kollégáim ezt kegyes szívvel megbocsájtották. Szívesebben emlékszem egyik igazgatómra, aki így jellemzett: vagy nagyon szorgalmas, vagy kedvetlen, vagy nagyon szeszélyes. S egy „betegségről”: aki nem került Pestre, az nem élt. Ma már azt mondanám: 24 éves koromra több lennék. Mit kellett volna csinálnom? Nyelveket tanulni! Nem lehetett volna azt vidéken? Linguafonon? S olvasni! És micsoda kollégáim voltak: Betkovszky Jenő halászati író lett. Renner János Kossuth-díjas fiziko-kémikus. Jó barátom volt Galamb Ödön, József Attila későbbi tanára. Szántó Györgynek, az írónak az apja, Szántó Zsiga is kiváló tanár volt.

— Sz. E.: Mit tanított Laci bácsi? Megkötötte-e a tankönyv?

— V. L.: Azt magyaráztam sokszor, ami a tankönyvből kimaradt. Arany János írta a Bolond Istókban, hogy lelke mindig azután sóvárog, mit nem tanítanak a tudós tanárok. Az ifjúság is ilyen.

— Sz. E.: A tanár és tanítvány kapcsolata különös. Mindkettő hat egymásra. Milyen maradandó élményt jelentettek tanítványai?

— V. L.: Rengeteg tanítványom volt. Nem egy akadt a híres VII. osztályban, aki hamarabb olvasta Bessenyeit, a nagy testőrt, mint a tanárjuk. Igaz, nélkülem aligha olvasták volna annyira lelkiismeretesen.

— Sz. E.: Vas István költő is Laci bácsi tanítványa volt. Ezt írta: mi volna Vajthó Angliában? Sir, lovag? Miféle rendjeleket szerzett volna a Szovjet69