Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - MŰHELY - Szekér Endre: Beszélgetés Vajthó Lászlóval
SZEKÉR ENDRE BESZÉLGETÉS VAJTHÓ LÁSZLÓVAL Velünk szemben ül frissen, csillogó szemmel, ifjúi lelkesedéssel telten Vajthó László író, irodalomtörténész. Nyolcvannyolc éves múlt. Itt Kecskeméten kerestük föl őt, vejéék, Osváthék otthonában, a Szabadság téren, a régmúltat idéző református templom mellett, melynek vadszőlővel befuttatott oldalfala látszik a lakás ablakából. E beszélgetés során szeretnénk felidézni e sokévtizedes pálya néhány emlékezetes pillanatát, a „pálya emlékezetét”. — Sz. E.: Először arról szeretnék érdeklődni, milyen emlékeket őriz Laci bácsi a családról, s Szatmárnémetiről? V. L.: Szatmárnémetiben töltöttem gyermekkorom nagyrészét. Emlékszem rá, hogy az édesapám temetése Szatmáron volt, ott temették el őt 1890-ben. A legelső gyermekkori emlékem: az udvaron sétáltam, játszottam, beleestem egy tócsába. Az apám odajött, s fölemelt engem az egyik karjával. Érzem ma is, ahogy libegtem a karja alatt. S azt mondta: ezzel a fiúval még sok bajunk lesz. Ebben igaza volt. Érdekes, hogy az édesanyám arca csak későbben merült föl az emlékeimben. Szatmárban végeztem a nyolc osztályt. Ott érettségiztem. Amikor 1940 táján visszamentem, s egy társaságban ülök, mondják, hogy ott van Pályi bácsi. Majdnem kezet csókoltam neki. A tanítómesterem volt. Azt mondta nekem, hogy Laci öcsém, nem vagy kíváncsi a dolgozatodra? Örömmámorban úsztam. Olvashattam az 1893/4. évi I. osztály mintafüzetét. S benne találkoztam a nevemmel. így: Vajthó Laci. — Sz. E.: Kolozsvárt járt egyetemre. Milyen emlékei kötik Kolozsvárhoz? — V. L.: Csüry Bálint, a nyelvész nekem osztálytársam volt a III. gimnáziumig. Bakcsi Gergely igazgató úr most megróna: fiam, Laci, ne úgy mondd, hogy III. gimnázium, hanem úgy, hogy a Szatmárnémeti Református Gimnázium III. osztálya. (Bálint aztán — mivel én betegség miatt lemaradtam — egy évvel hamarabb érettségizett. A kolozsvári egyetemen már nem vizsgázott, azaz a „vizsgán” csak kellemes beszélgetés folyt a tanár és a „kolléga” közt, mert Zolnai Gyula professzor máris magához méltónak tartotta, mondván, hogy legszívesebben maga mellé ültetné. Tebenned él Csüry Bálint emléke? — Sz. E.: Igen, tanultam róla. Nagy nyelvész volt, a Szamosháti Szótárt ő írta. — V. L.: Egy másik érdekes élményem Kolozsvárról. Palágyi Menyhért, a költő testvére filozófus volt, ő fedezte fel Csüry Bálintot. Sajnálom, hogy a versei elkallódtak. Emlékszem egyre, mely így szólt: nagy kataklizma van, megsemmisül a világegyetem, és akkor egy távoli világon valaki a szeméhez kap, moszat ment bele. A mi elpusztult világunk. Ma is zseniálisnak tartom ezt a versét. Sajnos a többi költemény sorsáról nem tudok. — Sz. E.: Milyen olvasmányok hatottak egész életére? — V. L.: Nagynéném szinte szerelmes volt Puskinba. Neki olvastam fel sokszor az Anyegint. Furcsa, hogy nekem, magyar embernek az első teljes irodalmi élményem még Petőfi és Arany előtt: Puskin. — Sz. E.: A Bérczy Károly-fordítás? — V. L.: Igen, az. Úgy olvastuk, mint a Toldit. Kilenc-tízéves lehettem akkor. S azóta nem is tudom, hány százszor olvastam el. — Sz. E.: S a magyar irodalomból kivel foglalkozott legtöbbet? — V. L.: Reviczky Gyulával. 1906 előtt és még egy-két évig ő volt a magyar irodalom legnagyobb költője. Ma is rendkívül szeretem. Tudom, hogy Reviczkyről írt dolgozatom elavult. Komlós Aladár mondta: nem azt írtam, amit kellett volna. 68
