Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 10. szám - VALÓ VILÁG - A diplomások műveltsége (Hozzászólások és Hideg Antal, Lázár István és S. Kiss Ildikó vitacikkei)

annyian meditáltak. A lényeg ennyi: elsősorban nem ismereteket kellene tanítani, hanem az ismeretek megszerzésének módját. Nem a tudományok tényanyagát, hanem logikáját; nem az eredmények tömegét, hanem az eredményekhez vezető — a téves és a helyes — utakat. S az ilyen értelemben vett alapok megteremtése után minél több feladatot adni. Amikor a gondolkodás fejlődik, a tanult módszertan alkalmazható, s így az eredmény — látszólag legalábbis — saját leleményként áll elő.

Az emberi agy sokkal többnek a befogadására képes, mint amit most tudunk. Agyállományunkban óriási a rejtett tartalék, a ki nem használt kapacitás. De nem jó a tréning. Sok ballasztot, és kevés fundamentális ismeretet kapunk. Nagyok az edzésadagok, de ésszerűtlenek a felkészítés módszerei.

Arról, hogy kell-e a sokoldalú műveltség, és lehetséges-e ilyennek a megszerzése, kár vitázni. Ma is vannak polihisztorok. S ha ezek ,,különleges emberek” volnának is, a mai átlagosnál sokkal jobb tömegesen is elérhető. Ehhez az elvek s a módszerek bizonyos elemei sem ismeretlenek már (intenzív oktatási formák, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése, tantárgyak integrálása stb.). Mindez azonban több nemzedékre terjedő feladat-láncot ad. Ma még azok a nevelők sincsenek kiképezve, akik a kívánatos sokoldalúan művelt értelmiséget — és tömegeket! — majd felnevelik.

LÁZÁR ISTVÁN

Gondolatok az általános műveltség korszerű értelmezéséhez

„Társadalmunk azt igényli, hogy a fiatalok nevelésében a szilárd szocialista világnézet fejlesztése, az általános és szakismeretek oktatása, valamint a folyamatos művelődés igényének felkeltése egymással szoros egységben történjék. . .

... A művelődés, a műveltség egyéniséget formáló és közösségteremtő erő. A társadalom további felemelkedését szolgáló céljaink szükségessé teszik, hogy erőteljesen fejlesszük közművelődési rendszerünket.”

(MSZMP XI. kong. Kádár János beszédéből)

A Forrás 76/4. számában megjelenő szociográfiai tanulmány meghökkentő, elgondolkodtató írás; s ha a cikk végső konklúzióját összevetjük a mottóul választott Marx György-idézettel, óhatatlanul közeli lehetőségként merül fel bennünk az ott felidézett lidércnyomás az évszázadok múltán képzelt álomból felébredő homo sapiensről, aki kénytelen tudomásul venni, hogy mindazt, amit az utókor értékesnek ítél, ő észre sem vette. Az említett cikkben 50 értelmiségi számbavett válaszai alapján nyomasztóan közelinek, lehetségesnek tűnik ez a kép, s ha most a cikkel vitatkozom, illetve annak kapcsán pár problémát fontolóra veszek, teszem ezt azzal a szándékkal, hogy az egyoldalúan negatívnak tűnő keresztmetszetet — a problémák tisztázásának szándékával — enyhíteni próbáljam.

A „társadalmi szonda lesújtó eredményét” a szerkesztőség is némi kétellyel fogadja, vitára bocsátva a kérdést.

Elsőként szükségesnek tartanám bizonyos — cikkben felmerülő — alapfogalmak tisztázását, mert az esetleges bizonytalanság a továbbiakban többféle értelmezést eredményezhet. Mit értünk általános műveltségen? Ezzel szorosan összefügg a kultúra fogalma, ami marxi értelemben a környező valóság humanizálását, „társadalmivá tételét” jelenti. Szűkebb értelemben jelenti mindazon szellemi és művészi értékek összességét, amelyekből az individuum kisebb, nagyobb mértékben részesül, illetve részesülhet. A művelődés — műveltségfogalom szoros összefüggéseket és meghatározottságot mutat a kultúra fogalmával, annak történetiségével. Mint történetiségben adott, a műveltségfogalom az idők folyamán hosszas fejlődésen megy keresztül.