Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - VALÓ VILÁG - A diplomások műveltsége (Hozzászólások és Hideg Antal, Lázár István és S. Kiss Ildikó vitacikkei)
A renaissance elsősorban esztétikai indíttatású egységes műveltségeszménye még teljes és osztatlan: egy Leonardo da Vinci még egy személyben művész, anatómus, tudós és építész nemcsak ezen résztevékenységek egymásmellettiségének értelmében, hanem mindezen tevékenységek zseniális, egy teremtő egyéniség által létrehozott rendszerében, perspektívájában. A XVII. századtól kezdve (a tudományok fejlődésével párhuzamosan) megtörténik a nem csak esztétikai, hanem tudományos műveltség és kultúra egyre gyorsabb fejlődése, bár Leibnitz koncepciójában még együtt, egy- másmellettiségben vannak jelen. A XIX. század polgári indíttatású „általános műveltségeszményének” modelljében már a teljesség iránt érzett nosztalgia tükröződik, ösz- szefogni akarván esztétikai és természettudományosat, bár ez egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. A humán-reál hasadottság egyre erősebbé válik, s eztadekvátan fejezi ki a kor iskolarendszere, oktatásügye is. Az egyre inkább széthulló, körvonalazatla- nabb „általános” fokozatosan egyre kevésbé alkalmas a teljesség tükröztetésére, valamint a humán-reál, esztétikai-természettudományos összefüggések, illetve különbségek dialektikus láttatására. A burzsoá műveltségeszménynek ezt a XX. században teljessé váló tragédiáját, a „két kultúra” szakadottságát állítja vizsgálódása fókuszába Snow híres cikkében: „Meg kell értenünk a természettudományos forradalmat. Oktatási rendszerünk és a két kultúra vázába becsontosodva elég keményen törekedtünk önmagunk betájolására. Az a keserű tanulság, hogy ez nem elég. Azt mondani, hogy művelődnünk kell, vagy elveszünk, kissé melodramatikusabb, mint a tények mutatják. Azt mondani, hogy művelődnünk kell, vagy már saját életünkben egy meredek hanyatlás tanúi leszünk, az nagyjából helytálló..A tudományos-technikai forradalom, a felezési idők elképesztő gyorsulása sodorja adott társadalmi körülmények között végzetesen külön utakra a kultúrát és a civilizációt, elválasztva egymástól a homo sapiens-t és a homo faber-t. Civilizáció előtti kultúra lehetséges, de a civilizáció kultúra nélkül csak „sivatagot” eredményez. A kultúra civilizációvá alakulásának schellingi felfogása hipotézisnek is döbbenetes. Illyés Gyula írja: „A műveltségétől gyökeresen megfosztott emberiség az áUa- tosodás lejtőjére tér. Tehát — emberi volta elvesztésével — a lényegét veszti el. . .” Korunk műveltségeszménye általános, de nem polgári értelemben, ezért beszélünk az általános műveltség korszerű értelmezéséről, vagy másként korszerű műveltségről. A cikk írója (Varga Mihály) oly módon próbálja definiálni az általános műveltséget, hogy ennek összetevőit „bizonyos nyelvi — anyanyelvi ismeretiben, a „matematikai egzakt gondolkodásra való képességében, „szintetikus természettudományi és társadalomtudományi ismeretekében, „esztétikai ízlésében és „némi manuális készség”- ben látja. A korszerű műveltség összetevőivel, jellemzőivel, mibenlétével tudományos életünk már régóta foglalkozik, felismerve a kultúra, a korszerű műveltség fontosságának kérdését a szocializmus építésének időszakában. „Az 1970-ben tartott II. Nevelésügyi Kongresszus ajánlásai, illetve a Központi Bizottság határozata alapján tantervi főbizottság rögzítette az általános műveltség korszerű értelmezését. Eszerint az általános műveltség komplex módon: ismeret, világnézet, magatartás egységében kell felfognunk”. (Benczédy József: A közoktatás továbbfejlesztése) Az MTA 1974. évi közgyűlésének nyilvános ülésén hangzott el Marx György előadása „Tudomány és műveltség” címmel, amelyben kísérletet tett egy korszerű műveltség-koncepció felállítására. Az ankét ez irányú döntése szerint a kultúra elemei: „az ismereti anyag, a gondolkodás és a tudatos magatartás.” Mindezek ismeretében teljesen egyértelmű, hogy a kultúra, mint az ember felszabadításának, a természet humanizálásának eszköze szerepel — a marxi értelemben. 55
