Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - Alföldy Jenő: A fotós monológja
a szőr forgója egy ló tomporán, szétlőtt céltábla, a nyájösztön kohéziós erejétől mindig a kerek formát kereső birkanyáj, lőtt seb, akkorára nagyítva, mint a tavaszi karszt- forrás, tükörponty pikkelyei, a Bohr-féle atommodell, kettévágott alma keresztmetszete a magház geometrikus rendjével, az előember koponyájának őskori lelete, primitív bennszülöttek zanzásított feje, a feltört dió és az emberi agyvelő, végül a fotóművészet fölmagasztalásául egyetlen brómezüst szemcse mikroszkopikus fölvétele, ugyanakkorára nagyítva, mint a szem írisze, egy Tessar-objektív lencséje és Kopernikusz Földgömbje! Igen, a Forma, a törvényadó Forma, a keletkezés, pusztulás forgataga egyetlen látomásban, a végtelenül parányi és a végtelenül hatalmas alárendeltsége egyazon akaratnak, mely világot teremt egy fehérje-molekulában és világot rombol egy napkitörésben. Hiszen afölbomló, majd új minőségben helyreálló Teljesség csak robbanásra duzzadó gömb alakjában és gyú'rődő, gyűrűző, rángó, lüktető körökben képzelhető el, a módosulás, változás szférikus abberrációival és Napkitöréseivel — mint az anyaméh, s benne a zárt formát kitöltő, teljes álmú embrió. Vajon beilleszkedik-e még látomásaim sorába az arc, az emberarc, szenvedés-mélyszántásaival, vulkánikus ragyáival, gleccser-vájta sebeivel és nevetés-rianásaival? Vagy víziómat nem koronázhatja más, mint a szembefordított fegyvercső közepén a fekete lyuk?! 19
