Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Sz. Lukács Imre: Út a homoki tanyákról
kedtek, hangoskodtak, csatatérré alacsonyodtunk. Mihez kezdhettünk? Burgonyánkat eladtuk a MÉK-nek, kétezer mázsára tárolási szerződést kötöttünk, négyszáz ezer forintot kaptunk, elhárítottuk a viharfelhőket, nem történt volna baj, ha tavaszkor a krumplit szállítjuk. Nem jól tároltuk, pénz hiányában az emberek bizalmatlankodtak, elvesztették a hitüket, ímmel-ámmal dolgoztak, a burgonya nagy része megromlott. — Személyi ügyek? — Élelmes és pénzszerető főkönyvelőnknek háztájiként gyümölcsöst mértünk. Nem egy holdat. A szövetkezet fejlődésének első szakasza ezzel sajátosan zárult. A mozgalom is szakaszos, előfordulnak átmeneti idők, nincsen látványosság, nincsenek túlzott eredmények, máskor rekord, hősies erőfeszítés termi az elismerést. — Újabb beruházási korszakkal megteremtettük a tartópilléreket, egyik a szőlő- termesztés, a 150 hold közös területen, fő fajta; rizling, kadarka, kövidinka, másik a homoki búzatermesztés. Az emberek ebben nem hittek.de a nagy termőképességű szovjet búzák meghonosodtak, a hetvenes években tisztes terméssel fizetnek. — Az anyagfelhasználást és a munkabérköltségeket csökkentjük. Mérhető minden hónapban, egy-egy terület hogyan áll éves tervével, az anyagok felhasználásával, gépi adatfeldolgozással tükröt tartunk magunk elé. Telepítünk szőlőt, a szarvasmarha-fejlesztési programban részt veszünk és a gyepgazdálkodásra nagyobb gondot fordítunk. Aránylag rövid idő telt el a szövetkezet megalakulása óta, mégis a tanyákból épült homoki falu elérte azt a színvonalat, mint a jobb körülmények között levők. Itt talán több a tenni akarás, épült járda, villany-, víz-, úthálózat, nagy a kultúrszomj. A korábbi differenciáltság megszűnt. A homoki gazdálkodás megtalálta útját. A téesz-mozgalom alakította ki közösségi életünket, a közösségi szemléletet. Gyökér nélküli emberek verődtek össze, a tanyavilág messzi útjairól és napról napra éltetik a közös gazdaságot, a közösséget. Új és felemelő, még nem is tudjuk méltóképpen értékelni. BÚCSÚ A TANYÁKTÓL (1.) Az öregasszony, Kétökrű Jánosné, megáll az ajtóban. Tétovázik néhány pillanatig, aztán lép a téesz-irodába. Székre ül, igazgatja fekete kendőjét, zsebkendőjét gyűrö- geti rendületlenül. — A tanya miatt jöttem — mondja törten —, hallom elveszik. A szőlőt ott telepítik. A tanya üres. Beteg. Az öregasszony fiánál lakik a faluban. A szövetkezet szőlőt telepít, a tábla közepébe esik a parányi, elhanyagolt épület. Kártalanítást fizet a közös. Nincs nagy érték, néhány csenevész fa ágaskodik, silány mező, kopott, mint az öregasszony. Nyári konyha, falatnyi ól düledezik. — A fákat még a férjem ültette. Amíg élek, nem adom — gyűlnek könnyek a szemében. A lánctalpas már a tanya körül forgat. Az öregasszony riadtan figyeli. Elébe kerül, kiabál. — Elveszitek a vagyonomat, már nyugodtan se halhatok meg? Isten verése lesz rajtatok. A traktoros csenevész bokrokat szánt. Az öregasszony kétségbeesetten kezét tördeli, és zokog. Aztán hirtelen törmelék téglát dob a behemót gépre. A traktoros elmosolyodik. Szánja Kétökrű Jánosnét, mégsem állítja le a munkát. Az öregasszony nem mozdul. Tenyerébe temeti arcát, rázza a zokogás. Később szedegeti a kiforgatott fácskákat, bokrokat és hordja, vonszolja a tanyába. Védi, menekíti 70
