Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Sz. Lukács Imre: Út a homoki tanyákról

emlékeit, pedig jól tudja, mire legközelebb érkezik, már csak romokat talál. Fekete ruhája szinte agyonnyomja.

(2.) A tanyai népség isten madárkáinak tiszteli a fecskéket, mert nem vigyáz azokra, csak a magasságos ég. Otthontalanok.

Hideg időben szárnyat bontanak, mennek, repülnek a hontalanok. Tavasszal ismét visszatérnek, ficserkélésükkel felverik a környéket. A fecske nem maradhat el a tanyáktól. Megfojtaná az idegenség.

Béni János szíves velük, odaengedi az ereszek alá, az istállóba, ne árváskodjanak szegények. Szüret idején búcsúznak. Szomorúság ül a tanyára.

Elbontják a hajlékot. A közös hozzájárul a faluban való építkezéshez, egész utcasorokat kitesznek az új, szövetkezeti házak. Odatelepülnek.

A költözés nem megy könnyen. Mocorog az ember.

— Körüljárom a tanyát — mondja.

A kútig jut. Faderekakon száradt vályú, mikor ittak abból a lovai? Megmarkolja, földre billenti a fatákolmányt, rátelepszik. Körülötte csendes a mező.

A tanya hallgat. A jószágokat elvitték tegnapelőtt, mára maradtak a bútorok, apró holmik. A kúttól szemébe fér az egész birtok. Az öreg épület nádfedelét megmarta az idő. Oldalai megrepedeztek, meggörbültek.

Elunja a nézelődést, húzza a vödröt, kávának támasztja, nyakát lehajtva, nagyokat kortyol a vízből. A maradékot kilöttyenti, leszereli a vödröt, a kútostort, magasba lendül a kútgém. Figyel a világba.

— El kell innen menni — motyogja Béni János.

Folt marad a tanya helyén, fű növi a takarót, traktorok hasítják, hogy életet teremjen. Őszbe fordult földek, hatalmas táblák körös-körül, nyomorgatják a vén szállást.

Pusztul a kinti világ. A tanya zsindelyes volt az óvilágban, de nádtetősre alakították. Szoba, konyha, kamra. Fák nőnek körülötte.

Szétszedik az ágyat. Széket, asztalt, kanapét, kannát visznek az ajtó elé. A falba vert szögekről leakasztják a sárga képeket. Szó alig van. A lapos kocsi megtelik. A téesz építőbrigádja megérkezik. A gazda régi kalendáriumot, újságpapírt, ócska kacatot csomóba lök a faltól távolabb, gyufát gyújt. Nem éri meg a fáradságot.

— Sajnálod? — kérdik.

— Az enyém volt, és órák alatt szétveritek — kínálja sorban a cigarettát Béni János. Felesége a kocsi tetején ül. Törölgeti szemét.

Munkálkodik a brigád, legények óvatoskodnak a tetőn. Hull a nád, tűzre dobják. Elkorhadt, gyengült szálak, mohás múlt. Bontják a falat, por kering, kocsira ülepszik, a holmikra. A tanya velük megy.

A gazda megemeli kalapját. Nyikorog a szekér, összeütődnek az edények. A költözők hátra-hátrakapják fejüket, néznek mereven, megilletődve.

Közeledik a falu, temető, malom, sportpálya. Házak, üzletek, fasor, mozgalmasabb világ. Béni Jánosék új háza takaros épület, nagy ablakokkal, tetejét palából rakták.

Belül tisztaság, rend, a falak frissen festve, fényesre kefélve a padló. Hordják, rendezik a bútorokat, amik még a kinti életből valók. Furcsának tűnik. Járkálnak félszegen, mintha máséban volnának, hangjukat halkabbra fogják. Az udvaron széjjelség. A gazda enni lök a jószágnak, rendezget. Este a konyhában vacsoráznak.

— Televíziót vehetnénk — mondja az asszony.

— Vehetünk.

Vacsora után begyújt a fürdőszoba kályhájába. Meleg vizet enged a kádba Béni János, repedezett tenyerét, bütykeit áztatja.

Éjszaka forgolódik. Kerüli az álom. A feketeszárnyú fecskékre gondol, a buta madárkákra, minek annyiszor költözniük kicsi életükben?

71