Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - SZEMLE - Ablonczy László: Az álmatlanság álmai (Sütő András új drámáiról)
Összeillő, s nagyon is egymásból következő ez a két dráma, nemcsak vallástörténeti utalással, hanem megrendítően személyes lírai vallomásban jelölt összefoglaló címmel: Itt állok, másként nem tehetek. Egymásból következő darabok, mondottuk az imént, s ezt nemcsak a biográfia okán érezzük így. Tudván, hogy a Csillag a máglyán anyaggyűjtése közben az íróban drámai látomássá emelkedett Kleist krónikája, s aztán fogalmazódott meg Szervét és Kálvin küzdelme. A cselekvés kihágásának társadalmi következményéről beszél Kol- haas Mihály története, a gondolat, a szellem veszedelmének társadalmi, politikai következményeiről szól a Csillag a máglyán. A túlzó szenvedély működik itt is, ott is; a tanulság egyező: bitó az egyik sorsa, a másiké máglyahalál. Helyzetek egymásmellettisége — ez Sütő drámaszerkesztésének fő elgondolása. A sodróbb, lendületesebb, de talán kevésbé arányosan felépített Lócsiszár-ban Kolhaas rendíthetetlen nyugalmában értetlenül nézi Nagelschmidt nyugtalanságát, s aztán amikor a személyes sérelem harcba rántja, Lutherrel találkozik — ez a dráma legsűrűbb pillanata. Luther a történelem parancsára figyelmezteti Kolhaast, s ebben már a másik dráma is benne izzik: Kálvin akarná erre a földi realitásra rádöbbenteni Szervét Mihályt. Kolhaas elfogadja a békét, s annál kegyetlenebb a drámai csavar, az ítélkezés kutyakomédiája: halál vár rá! S kimondatlanul visszautal ez Luther tragédiájára is. Amiként valóságosan is volt a Münzer felkeléssel kapcsolatban: Intés a békére című röpira- tában népnyúzással vádolta az urakat, de szidalmazta a parasztokat is, mondván, aki fegyvert fog, fegyverrel vész el. A békére és az egységre való erőfeszítését egyik tábor se vette komolyan. S eképpen lett tragikussá. Kolhaas és Kálvin disputája még csak egy jelenetben sűrűsödik; Szervét Kálvinnal való küzdelme arányos, monumentális drámai építkezésben bontakozik ki. Ebben a HIT és a genfi állam sorsa is körvonalazódik: végül mégcsak nem is Kálvin a hatalom letéteményese, hanem Faréi! Nyilt párbeszédre, demokratikus együttlétre így aztán még formálisan sincs lehetőség! Páskándi Géza Tornyot választokjánál is komorabb helyzet. Ott még a fejedelem kedvéért a nyilvánvaló végeredmény tudatában is vádló és vádlott nyilvánosan és szemtől szembe vitázhatott; itt, noha Kálvin reméli is a templombeli találkozást, de már Fárel intézkedik. A sütői dramaturgiának s a drámának is végletes helyzete, amint egy színpadon, más-más helyszínen mindenki a magáét mondja: Kálvin a szószéken, Fárel a tanácsteremben, Szervét a börtönben. Amint Kálvin sorsa a magányra döbbenés, úgy Szervét küzdelmének, hitének is íve van: üressé lesz az égbolt feje fölött; elhagyta őt a Mindenható. Sartre Götz-e az ördögi és az isteni megkísérlése után, szintén ezzel a felismeréssel indul embereihez: „Egyedül maradok ezzel az üres éggel a fejem felett, mert csak így lehetek mindnyájukkal” — mondja Az ördög és a jóisten zárómonológjában. Sütő társadalmi-történeti és ezzel egybekapcsolódó emberi dráma következményeképp jut arra a konklúzióra, amire szélsőséges filozófiai próbák után Sartre hőse is közelít. Eképpen a katarzis is megtartható: bennünk mozdítja a drámát és a felismerést, mégha fel is lobban a máglya Champel mezején. Nemigen látjuk, hogy a fellobbanó láng bevilágítaná a hittel és reménységgel tovább élők arcát. Ám ebben is összetartozó a két dráma; az Egy lócsiszár virágvasárnapja zárójelenetében Sütő felemeli Kolhaas ujját: társa, Nágelschmidt nyugtalanságában következetes; ő az, aki továbbmegy a Münzerhez vezető úton. Ebben van Sütő András reménye és a kicsi Henrikben. Nem véletlen, hogy drámaírótól oly szokatlan, s merész elgondolással kicsi gyermeknek dramaturgiailag fontos szerepet jelöl! Henriké a jövő, aki a kis lucfenyőhöz hasonlatosan egyre mélyebben kapaszkodik és törekszik felfelé. Az élet a jövő, s ezt feladni sohasem szabad! Sütő András ha már nem is Tamási Áronhoz hasonlatosan közvetlen életanyagban fogalmazza meg üzenetét, mégis tanulságos kettejük összehangja. Mert Tamási Áron üzenete is ez: aCsalóka szivárványban a kicsi Bálintkára esik a remény sugára, vagy a Tündöklő Jeromosban, amelynek mostani Sepsiszentgyörgyön bemutatott előadásán Tompa Miklós pontos értelmezése szerint olyan jól kitűnt: a kicsi legény,Sáska Gáspár az őriző csillag, ő az, aki nem téved el bajos időkben sem. Más rokonságok és kötődések bogozása hosz- szabb tűnődést érdemelne a drámaíró Sütővel kapcsolatosan. Személyesség okán is, mert a marosvásárhelyi színház két nagy eseménye, bemutatója, alighanem az ő, színház és dráma iránt kevéssé mozduló figyelmét megnyitotta: Illyés Fáklyalángja és Németh László Két Bolyai-ja. Egy családi, szellemi dráma tétje a modelltől való túlnövés — ez János és Farkas küzdelmének lényege, ahogyan az apa fogalmazza: „Nem hiába féltettem őt azoktól a paralleláktól! Bár bukott volna beléjük, mint én, mint hogy — mivel azt az egy sárkány fejet sikerült ifjú tüzébe levágni — most egyre képtelenebb sárkányokat teremt magának...” Ugyan; nem ilyen kettősség szerint feszül Kálvin és Szervét drámája? A gondolkodás hasonlatos, noha Sütő a politikai-ideológiai teret is felrajzolja. Tanulságos idézni Kossuth és Görgey sorsdöntő vitájának záró szavait a Fáklyalángból is: Kossuth szól Görgeyhez: „A jövő mellé állasz! Mégis. Görgey: A jövő! Oldjuk csak meg a jelent valahogy. Kossuth: A nemzetnek mindig a jövője fontosabb, akár a fiataloknak .. Kossuth láza lobog Szervét-ben is; a Görgey mérséklete Kálviné is. Nemcsak egyezés, a különbség is kitűnik Illyés és Sütő dramaturgiai 83
