Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 9. szám - SZEMLE - Benkő Ákos: Bosnyák István: Vázlatok egy portréhoz

szerkesztése között: Illyés végzetes, sors-kérdésként kizárólagos helyzetet teremt; nemcsak a Fáklyalángban, többi kiváló művében is, a Tisztákban, a Testvérekben. Sütő etikai és politikai értelemben a túlélés, a megmaradás tisztességes lehetőségét némiképp másképpen látja. Nem a szelídség és az engedékenység, hanem a helyzet okán. Egy jegyzetet adott közre Hol vagytok ti régi játszótársak? címmel, ebben így meditál: „ .. . egy másik fa jutott ugyanis eszembe, az lllyés-látta szil a szélben, amely végül is egyetlen levelét adta csak oda a viharnak. így valahogy,- motyogtam neki, a szilhez igazodjunk. De korai volt az örömöm, másnapra egész lombját odadobta a szeleknek anélkül, hogy az önkéntességnek bár egy rezdülését is észrevettem volna rajta. Ősz volt. Hiába szerettem volna őt konoknak látni, s örökéletűnek, akár a gyermeki kedélyt, amely valamikor a gyökereit öntözgette.” (Utunk évkönyv 1974.)

Erről a különbségről van szó az azonosságon belül.

A magyar dráma történetének egyik legnagyobb teljesítménye van a kezünkben ezzel a kis kötettel. Nincs okunk az ítéletet a jövendőre hagyni. S alighanem az életanyag, s a mondandó további drámákat írat, akármennyire is epikára törekszik az írói ambíció. Egy közeli interjúban említi a Káin—Ábel dráma tervét. S az iménti kötet nyomán alighanem sejtjük a biblikus történet kötődéseit: érdemes emlékezni Illyés Testvérekjére; György Káinnak érzi magát a Gergellyel való disputában! S talán az is idetartozó adat, hogy Genf utcáin Kálvin nevét eltorzítva Káint kiabáltak a gyerekek! Alighanem érlelődik egy másik nagy formátumú dráma is: a históriai anyag a szűkebb hazából ígér máig érvényes tanulságokat: Bethlen Gábor! Kálvin és Szervét, Kolhaas és Luther egyszemélyben. Itt már nem egymás melletti személyek vannak, hanem egy, aki minden bonyolultságában egymaga a helyzet embere. Már-már monodrámát gyanítunk, olyasként mint a Nagyenyedi fügevirágban, mert az esszé drámai monológban nyilatkozik meg. Úgy énekelni, hogy a sajt a szánkban maradjon, ahogyan Sütő mondja egyhelyütt.

Nyitott szemmel aludjatok — így szól Szervét Mihály, midőn a máglyára indul. Vele szól az író, Sütő András is, aki két megrendítő drámát adott kezünkbe. Az álmatlanság álmait.

ABLONCZY LÁSZLÓ

BOSNYÁK ISTVÁN:

VÁZLATOK

EGY PORTRÉHOZ

Bosnyák István publicisztikai írásokkal és kritikákkal kezdte pályáját a hatvanas évek elején. Még egyetemista volt, amikor Sinkó Ervint — sok

hallgatótársával együtt— megismerte és megszerette. Bár közben kiadott Laskói esték címmel egy nehezen meghatározható műfajú — a riport, a szociográfia és a publicisztika határán mozgó, meditációkat is tartalmazó — értékes könyvet, mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy érdeklődése középpontjában szinte indulása óta Sinkó Ervin írói és emberi alakja áll. Kitartóan és szenvedélyesen végzett Sinkó-kutatásainak legfontosabb eredményeit tette közzé most megjelent könyvében: 1963 és 1973 között írt „variációit”, vázlatait a Sinkó-portréhoz. Kötetének már a címével is jelzi, hogy sem az emberről, sem az íróról nem ad teljességre törekvő arcképet, erre bő tíz évnyi kutatómunka után sem vállalkozhatott, mivel a szétszórtan megjelent Sinkó-művek egy részéhez mindeddig ő sem tudott hozzáférni.

A külön tanulmánynak is beillő függeléket leszámítva — amelyben a szerző felméri Sinkó irodalmi hagyatékát és konkrét javaslatot tesz a máig is fájóan hiányzó válogatott művek kiadására — négy ciklus köré csoportosítva (Ecce homo — Forradalom és etika — A forradalmár útjai — Esztétika és etika) 16 esszét találunk a kötetben. Hadd tegyük mindjárt hozzá: a feldolgozás teljességét és az elemzés alaposságát tekintve különböző értékű esszéket. Az írások egységét az biztosítja, hogy Bosnyák vizsgálódásainak középpontjában Sinkó nem mindennapi életútjának és személyiségének etikai problémái állnak. Megközelítési módszerét a szerző részletesen kifejti és megindokolja Ecce homo c. írásában. Az irodalomról szóló irodalomnak az a válfaja — vallja —, melynek célja és nem eszköze a mű esztétikai meghatározása, „felmutathat precíz analízist, okos dedukciót és egyéb le nem becsülhető szakmai bravúrt — de csak a leglényegesebbnek, a legcsodálatosabbnak: a műbe transzponált emberi individualitásnak, a szóba foglalt emberi életvalóságnak a háttérben hagyása vagy teljes mellőzése árán”. Mivel ez a módszer szerinte az esztétikum lefokozását és az etikai elem felszámolását jelenti, Sinkónak, az etikus embernek életművére nem alkalmazható: „A sinkói életműhöz való rossz értelemben vett szakmai viszonyulás nemcsak azt eredményezné, hogy mesterségesen szétválasztanánk embernek és műnek az ő esetében különösképpen is szétválaszthatatlan egységét, hanem azt is, hogy inadekvátan közelednénk magához az alkotáshoz is, mely nemcsak deklarative hirdette, de megvalósulásával is tanúsította, hogy az irodalom nem akar irodalom maradni.” Sinkó egyénisége és életműve olyany- nyira monolit, „egy-fából-faragott” — véli —, amely szinte megköveteli „az egységes, nem-parciális vizsgálatot”. Bosnyák éppen ezt, az élet és mű, valamint az egyes művek és az egész életmű egységét kívánja igazolni.

A barikádtól a katedráig vezetett a felnőtt Sinkó életútja, melynek kezdő- és végpontja között valóban csak látszólagos az ellentmondás, mivel Sinkó már Kecskemét 1919-es városparancsnokaként megkezdte pedagógiai tevékenységét

89