Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - KÖZÖS MEDERBEN - Nyirkos István: A Kalevala egyik epizódjának fordításáról, Kullervo (Részlet - Rácz István műfordítása)
’’Kalervo fia, Kullervoinen Szóval mondja, megkérdezi "Hol veszett el a leányod, az én húgom hol pusztult el?” Anyja a száját szóra nyitja elbeszéli, elmeséli: "Ott veszett el a leányom, a te húgod ott pusztult el: kinn az erdőn járt bogyóért, málnáért meredek mentén.” (N. K.) "Kalervofia Kullervo Kedves anyját kérdve kérdi: "Hova került kicsi lányod, szép hugocskám hova hullott?” Szomorúan szó' szülője, bús szavakat szól a szája: ’’Hova került kedves lányom, Szép hugocskád hova hullott? Erdőre ment, epret szedni, Szirtek alá, szamócázni.” (R. I.) A bemutatott részlet azt is igazolni látszik, hogy Rácz nem hanyagolja el a versek tartalmi-hangulati és egyéb, például verselési vonatkozásait sem. Természetes, hogy minden műnek többféle fordítása lehet. Ez a kísérlet — amit az olvasó itt olvashat — nem csupán kísérlet, hanem kiérlelt és kipróbált fordítói elvek alapján készült költői ihletésű tolmácsolás. KULLERVO RÉSZLET A II. ÉNEKBŐL Kalervofia Kullervo, kényes, kékkapcás siheder, lobogó lenhajú legény, csikorgó csizmával ékes, kérdve kérdi a kovácstól, este tájon tudakolja, reggel asszonyát faggatja: „Mondják meg, munkám mi lészen, dolgomat néven nevezzék, halljam, mi munkára menjek, milyen robotra rendelnek?” Ilmari kocács asszonya tanakodik, tépelődik: hová rendelje új rabját, áron szerzett új szolgáját? Pásztornak rendeli rabját, ökrök őrzésére küldi! Már most a gonosz gazdasszony, vasverő vicsorgó nője, kenyeret készít a rabnak, pogácsát süt a pásztornak árpalisztből, zabdarából — közepébe követ rejtett! Keni a kenyeret vajjal, héjját hájjal ízesíti, rabjának ezt részül adja, szolgájának étkül szánja. Szolgáját szóval oktatja, pásztorának parancsolja: „Ebből falásnyit se faljál, míg marhád erdőbe nem ér!” Ilmariné asszony immár barmát új fűre bocsátja, mondókáját rendre mondja, barmait igyen bájolja: „Falkám új fűre bocsátom, teli tőgyü teheneimet. Villásszarvút kis fenyvesbe, horpaszuk hogy gömbölyödjék, rengő hasuk hájasodjék zöldellő, füves tenyéren, lombos, árnyas ligetekben, fiatal füzek tövében, nyurga nyírek nyájas ölén, színarany szép szilek között, ezüst erdő sátra alatt. Tekints rájok, én Teremtőm, őrizzed, Örökkévaló, őrizd őket bokros bajtól, rossz csapásról rendeld vissza, nehogy káromra keljenek, hitvány hírbe keverjenek! Ha törődtél tehenimmel, míg tető alatt teleltek, törődj most, tető nem védi, vigyázzad, verés ne érje! Szép csordám hadd szaporodjék, nyájam gyorsan gyarapodjék, 59
