Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Messzi lát a falu szeme

A földszinti ágyakra kuporodtunk. Tíz lány és én. Mind a tízen délelőtti műszakosok voltak. S mind a tízen egy Bács megyei kis faluból valók. Egy faluból mind a tízen.

— Hogy kerültek így össze?

— Amikor nyolcadikosok voltunk, az osztályfőnökünk az egyik órára bejött egy idegen emberrel. Az ember mindenkit sorra kérdezett, és akik azt mondták, hogy nem tanulnak tovább, azoknak felírta a nevét és hogy hol lakik. Aztán vagy egy év múlva, egy este beállított hozzánk ez az ember, mondta, hogy Pestről van, egy gyárból, és kérte anyuékat, engedjenek el dolgozni, jól fogok keresni, szakmát is tanulhatok. Hát

így— Az az ember minálunk is volt... minálunk is... hozzánk is jött. Egy napon hoztak fel minket, busszal, egy szobába raktak, azóta együtt vagyunk.

Ennek öt éve. A lányok most húszévesek.

— És, tanultak szakmát? — kérdezem.

— Persze.

— Mindannyian?

— Persze. Aki nem akart, például a Bözsi, azt megdumáltuk. Nem lóghat ki.

— Miért nem akart tanulni? — fordulok Bözsihez.

— Nincs jó fejem ... Otthon is csak közepes voltam. De muszáj volt tanulni, nem hozhattam rájuk szégyent. Segítettek.

— Egy mindenkiért, mindenki egyért — mondják a lányok, s ezt meglehetősen hamisnak érzem. De folytatják: — Itt nincs egyénieskedés, széthúzás. Mi a szállón belül teremtettünk közösséget. És ez nem olyan, mint a brigád bent, hogy na, muszájból most ide megyünk, vagy ezt csináljuk. Itt tényleg az történik, amit akarunk. Ha úgy döntünk, hogy moziba megyünk, akkor oda mindenkinek el kell jönni. Nincs kifogás.

— És csoportvezetőjük is van? — kérdezem.

— Még csak az kéne... elég a gyárban ... a többség dönt. Mindenre szavazunk. Nem haragszik meg, ugye, de nekünk most varrni kell. Attól még tudunk beszélgetni.

— Mit varrnak?

— Most matyó párnát. Kész kell lenni karácsonyra, így szavaztunk.

— Ajándék lesz?

— Stafírung. Van közös kasszánk. Havonta fejenként leadunk bele kétszáz forintot. Ebből megyünk szórakozni, és ebből vesszük meg a fonalat, kelmét, tűt, vagy bármit, amit elhatározunk.

— Hová járnak szórakozni?

— A Makk Hetesbe.

— Az mi?

— Elöl, az utcáról kocsma, abból nyílik az étterem. Minden este tánc.

— Milyen gyakran mennek oda?

— Hetenként egyszer-kétszer. Nagyon jól főznek. Pacalt, vesevelőt eszünk általában, nagy adag és olcsó. Fejenként egy deci bort iszunk, hallgatjuk a zenét, és várunk.

— Milyen zene van?

— Nagyon szép cigányzene.

— És mire várnak?

— Hogy fölkérjenek a fiúk.

— Talált már ott valamelyikük udvarót?

— Hát persze. Négyen vagy öten.

— Értem ... de mi van, ha a fiú randevút kér. Akkor megszűnik ez az összetartozás, és az az egyvalaki kiválik . . .? — kérdezem.

— Ha úgy látjuk, hogy a srác rendes, akkor akit hívott, az elmehet a találkára.

— És miből állapítják meg, hogy rendes-e?

37