Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - SZEMLE - Seres József: Sipos Gyula: Szomjúság
reggelenként. Kántor Lajos a romániai magyar irodalom néhány emlékezetes nő-alakját idézi: Szabó Gyuláét, Sütő Andrásét, Bálint Tiborét, Kocsis Istvánét (kinek Árva Bethlen Katájának tragikus szépségében a Forrás olvasói is gyönyörködhettek). Kocsis (— korábbi drámahőseihez hasonlóan —) egy szereplőre épülő színművének egy monológját sejtjük a Jászai Mari védőbeszédjében: „Szánhatnátok is engem: Miatyánkomat, hogy mindennapi méltó ellenfelemet add meg nekem ma, miképpen a színpadon, azonképpen itt lenn a földön is, lám, ma sem hallgatta meg a Mindenható ...” Az Utunk 1976-os évkönyvének legjelentősebb műve Szilágyi István Asszonyélet egy sírkövön című elbeszélése. Móricz nem ok nélkül vallott arról, hogy „Tíz éves koromig több történt velem, mint azóta ötven év alatt.” A legnagyobb élmények az író számára mindig a szülőföldhöz kötő, gyermekkori emlékek. Sütő is, Szilágyi is ezt vallhatja. Szilágyi István a zilahi temetőben járva fedezi fel egy gyermekkorából ismerős idős asszony sírkövét. Ä 7—8 éves gyerek szemével maga előtt látja a két fiát frontról hazaváró, felhős homlokú, sokat olvasó idős asszonyt. Majd a sírkövet „vallatja” az író: Adorjányi Julianna (ki 1870-ben született), mikor ment először férjhez, mikor szülte és milyen korán vesztette el első gyermekeit. Majd férje halála után mikor ment újra férjhez, mikor szült újra, mikor temetett . . . A félelmetesen komor temetői „szociográfia” egy olyan asszonysorsot állít elénk, mely tragédiába illene. De Szilágyi nem erősíti a komor színeket; tárgyilagos pontossággal szól. A prózai művek közül legkevésbé sikerültek a színészemlékek, a színpadi sikerek idézései (pl. Látó Anna: Szerencsés találkozás). Mikó Ervin Tündérujjak-ja sokkal erőtlenebb, mint A világ hullámhosszán című interjúi (pl. Nemes Nagy Ágnessel). Ez utóbbi érdekes. Vázlatnak is kevés Bokor Katalin Ballada az első hóról című írása, melynek befejezése a szokott happy end-nél is bágyadtabb: ,,— Szeretlek, Márta... — Szeretlek, Ádám ... És minden olyan egyszerű volt, mint az első hó . . .” Nem győzött meg Sőni Pál Abszurd konzultációja. De Hornyák József Kékiringó című elbeszélése is sokkal többet rejt magában, mint ami megvalósult. Végtelenül eredeti Köntös-Szabó Zoltán Minden rendben című írása, mely arra az ötletre épül, hogy rövid szülői hazalátogatáskor annyit mondunk csak: „minden rendben.” Köntös-Szabó ezt a „monológot” emeli maradandó értékűvé. Befejezésül hadd idézzük a kötet legszebb versét, Szilágyi Domokosét, címe: Tétován. „Anya szült mindünket. A vég, / a semmiből teremtett szolga, /asszony karjábaád. Miképp / öltöztessen: most ez a dolga. / Szül. Óv. Elsirat, fuldokolva." SZEKÉR ENDRE SIPOS GYULA: SZOMJÚSÁG Régen volt, de most is elevenen él bennem a kép: 1945-ben, vagy 46-ban Sípos Gyula lent járt a szegedi tanyákon. A földosztás volt még a probléma, az asztal körül kipirult arcú parasztemberek ültek, s ő a József Áttila által fordított Tid- mann úr című forradalmi verset szavalta nekik. Tűzzel, s valahogy úgy, mintha heves agitációs beszéd lenne: „Az első ütést az öreg ütötte, / vele Tidmann urat a földre ütötte.” S hogy miért idézem most ezt a mozzanatot? Mert Sípos Gyula ezzel indult. Ezzel a harci tűzzel, világmegváltó lendülettel. Ez magyarázza eddigi pályafutását: az elszánt, harcos éveket éppúgy, mint hosszú évek hallgatását. A negyvenes évek második felében a politikai, a forradalmi buzgalom vehette túlságosan igénybe, s ez nem is volt hajlandósága ellen, hiszen maga is vallja nem egy versében, hogy rokonának érez minden embert, aki dolgozik, harcol, s odakiáltja: „állj hát elébük igazmondó szájjal, / kapával segítsd őket szöllejében, /közös gondban és bizalomban/osztozz velük.” (Állj elébük) — Ez a hitvallása. Ezért él és ezért ír verset is. — S az ötvenes évek elején úgy érezte: erre nincs lehetőség, hát miért írjon! Az írás és az igazságért folytatott harc egybe esik Sípos Gyulánál. Különös, de mégis azt kell mondanom, hogy ez a harcos szellem nemcsak segítette, hanem ugyanakkor gátolta is költészetének kibontakozását. Pedig Sípos Gyula már e gyűjteményes kötet első verseinek tanúsága szerint is a valóságot mélyen átélő, lírai látásban, érzelmekben gazdag költőként indult 1939-ben. A Lámpák a ködben finom szimbolikus metaforája, a Nézz ránk, uram imádkozóan keserű társadalombírálata, vagy a Jajkiáltás sikoltó figyelmeztetése — s így sorolhatnám tovább —, ékesen bizonyítják az elhivatottságot. De egyre érik benne a kemény elszánás is: itt nem elég már a vers, itt tenni kell. „Minden percem új riadót mond / és minden pontom fordulópont” — írja a Szakadék című versében. Lefoglalja a nemzetmentés nagy hevülete. Majd amikor ismét ír, verseivel is ezt a harcot akarja folytatni. A kemény elszánás azonban gyakran túlságosan is szónoklóvá, vagy áttétel nélküli agitációvá, medi- tálássá formálja verseit. (Padlásszobában, Liget, Forradalmárok stb.) De már ebben a korszakában is megjelennek a Fütyörészve című többször visszatérő, illetve folytatódó és erősödő ciklus első szatirikus kis versei. Forradal- misága mindenesetre töretlen, s helyes úton járt akkor is, amikor az ötvenes évek elejének szomorú tévedéseit idézi. (Baj van ebben a faluban). Nem zökkenőmentes tehát Sípos Gyula költői pályája, s talán ez magyarázza, hogy a hatkötetes magyar irodalomtörténet a nevét se igen említi meg, pedig feltűnhetett volna verseinek őszinte89
