Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - SZEMLE - Seres József: Sipos Gyula: Szomjúság
sége, bátorsága és lírai pátosza (Visszatérés, Budai úr, Segítsetek!) és keserű töprengése (Számadás, Állok a pultnál). Ezekben az években született meg a Szomjúság című verse is, amelyben az életért kiált, immár mázsás súlyoktól szabadultán. „Most kell az ital víz! Zápor a földnek, friss levegő a bányába-szorultnak, orvosság láztól lángba-borultnak, rabon halódó madárnak szárnysuhogás öröme: élhet, szabadulhat.” Az újból megtalált lírai hang ez márs a szomjúság érzete talán erre is vonatkoztatható, hiszen utána az Utak című, Sípos Gyula költészetének egyik csúcsát jelentő ciklus következik. Az 1956— 57-es évek terméke ez, amelynek egyes verseit már-már a magyar költészet legszebb alkotásai közé sorolhatjuk. Érzelmekkel telt életmozzanatokat villant elénk az Ezer élet. Töprengés a világ, az élet kis csodáin. Sóvárgás, felbolydult, mindent-látni akarás és zsongító pihenés-vágy. ,,S ültem fényesszárnyú pálmafák alatt napsütésben a francia partokon, mintha méhes zsongott volna csöndesen, ez az örök nyugtalanság nyugalom,” Ez a hangulat a Rorate coeli-ben biblikusán zengő örömdallá, élethimnusszá erősödik. „Mekkora lángot vittem didergő gyermekszívemben!” — kiáltja önfeledten s fegyelmezett, lassú hömpölygésű sorai, versszakai tárják fel gyermekkora bimbózó csodáit, míg eljut a valóság rettenetéig: „Rorate coeli, nincs égi harmat, csak kín és kétség” . . . „Galamb sziszeg és kígyó turbékol, kutyák dalolnak / s a magasságból rámvicsorog az álarcos sátán.” — Kár, hogy érzelmi csapongásait, líraian megkapó képeit nem követhetjük nyomon a ciklus többi versében, a Szerelem menedéké-ben, a Csavargósors-ban és a Rapszódiá-ban is, amelyekben az életöröm és kétség, bizonyosság és mindent összeroppantó kétségek záporoznak. „Ma vagyok csak, aki vagyok, / csak a most örök, nincs halál, / ha nem látom a holnapot.” — írja a Csavargósors-ban. Természetes azonban, hogy ez az élet-halál- töprengés, bármilyen mély és szép líraisággá mélyült, a Sípos Gyula típusú költőknél csak átmeneti állapot lehet. Kérdés, mit mentett át, hogyan mélyítette ez el újból feléledő harcosabb, hogy úgy mondjam, agitatívabb verseit. Mindenesetre új szakasz kezdődött a költő életében és költészetében: a teljesebb zengésű, önmagát vizsgáló, de ugyanakkor harcos elveit fel nem adó férfikor. A nyitány a Férfikor című rövid, három szakaszos vers az Erdőtűz című kötete élén. Pontosabban, tömörebben aligha vallhatna erről, mint ebben a négy sorban: „Ki telhetetlenül, / fullánkos vággyal éltem, / csöndesedek belül, / s kint érik édes mézem.” — Persze, szó sincs arról, hogy ezentúl csupa mélyen átgondolt, megfontolt verseket írna, vagy fékezné indulatait, hiszen lépten-nyomon olyan mámorosán, sőt vagányosan friss szárnyalásé versekkel lep meg, mint a Szent eszmék, ifjú szerelem, a Reggeli dal, a Kamasz-versek, a Csak egy kis részegséget, avagy a Fütyörészve utolsó nagy ciklusa, amelynek rövid, csattanós versei nagyrészt remekbe formált lírai kép, vallomások. Mégis, az utolsó két kötet, az Erdőtűz (1958— 1964) és a Könnyű részegség (1964—1968) alapján bátran mondhatjuk, hogy a kezdeti kísérletezés korszaka, amikor a harci tettvágy, a politikai, eszmei indulatok gyakran direkt, agitáló formában nyilvánultak meg, véget ért. Sípos Gyula költészete elmélyültebbé, szárnyalóbbá vált anélkül, hogy elszakadt volna a valóságtól, a realista úttól. Az élet szépségeit, titkait keresi. Azokat a csodákat, szépségeket, amelyekért érdemes élni, sőt meghalni is. (Tünemény, Csöndes évek, eljövendő évek, Hegyi éjszaka). A bizakodás, ujjongó öröm olyan meleg líraisággal láttató és meglepő párhuzamra ihleti, mint amilyent a Júniusi erdőben című versében érezhetünk, íme néhány szép sora: „Villámló színekkel telik meg a nappal, a szivárvány minden színével és mély barnával, vörössel az éj. S a tánc mozdulataival, a szabadság örömével, az álom röppenésével.” Érezhető, hogy ez a szárnyalás lírai pátosszal telíti meg a kevésbé áttételes politikai tartalmú verseit is. (Felszabadulás, Mártírjaink). Persze, ezek a versek (elég bőven van belőlük) nem mind emelkednek még erre a hőfokra. Sípos Gyula ars poeticája talán a kelleténél még gyakran közvetlenebbül kapcsolódik a való világ tényei- hez. A Való című versét kell elolvasni ehhez bizonyítékul. De még az ilyen témájú versei között is egyre több az érzelmi átsugárzás, továbbzengő párhuzam. (Bogarak, Hajnali madár, Egerek) Sípos Gyula tudatosan rendelte alá költészetét a mai élet harcainak, mert úgy érezte, hogy minden, a költészet is, az élet, a valóság szebbé, jobbá formálását szolgálja. Ez a törekvés vezette el azonban a titkok kutatásáig, az emberi lélek mélységeinek feltárásához is. Ez sarkallja a természet szépségeinek minél mélyebb tükrözteté- sében, s ez a gyűjteményes kötet alkalmas arra, hogy Sípos Gyula költészetét az eddiginél sokkal rangosabb helyre emeljük akkor is, ha nem törekszik új utakat törni, s a mindenkihez szólás igényével, a realizmus útján járva írja verseit. Ez a költészet tagadhatatlanul vonzó, s olyan lírai szépségekig jut el, amelyekben vissza-visszatérő- leg is gyönyörködhetünk. (Szépirodalmi, 1975) SERES JÓZSEF 90
