Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - MŰVÉSZET - Lukácsy András: Jelenidejű színházi művészet Kecskeméten
előadásban való hangsúlyos kiemelése nélkül a király alakja összecsuklik, jelentéktelenné válik; a szép zárómondat, amelyet Illyés új szövege a szájába ad („Tegyük le őt oly sírba, mely körül / a gyász csöndet mond a viszálynak is, / hazánkat oly békére szelídítve / amely minden bajt orvosolni kezd”) nem az ő megbékélt leikéből fakad, hanem csupán az író békességre intő szózataként hangzik. Illyés szándéka, hogy színpadi sikerre segítse a Bánk bánt, minden tiszteletet megérdemel. Nyilvánvaló, hogy minden olyan bírálat, amely az eredetihez méri kísérletét, a megszokottat, a vérünkké ivódottat kéri rajta számon, szükségszerűen igazságtalan. Bizonyos vagyok benne, ismerve Illyés drámaírói erényeit: ha teljesen szabadon bánt volna a témával, ha nem akart volna Katona koncepciójához is ragaszkodni, dramaturgi, színészi kívánságoknak is engedni, jobb, egységesebb, modern Bánk bánt írhatott volna. Lehetséges az is, hogy ötletesebb rendezés, meggyőzőbb színészi alakítások többet ki tudnának hozni az átdolgozásból, mint a pécsi színház mostani előadása. Az eredeti drámát azonban, Katonáét, nem kell félretenniük a színházaknak sem. OROSZ LÁSZLÓ JELENIDEJŰ SZÍNHÁZI MŰVÉSZET KECSKEMÉTEN A kecskeméti színjátszás új időszaka lényegében a 70-es évekkel kezdődött, azért kell nyomatékkai említenünk, mert az első olyan éra a színház fennállása óta, amelynek során országos tényezővé válik, és valóban beleszól a magyar színházi élet alakulásába. A társulatot nyilvántartják, viták középpontjába kerül, produkcióit érvként használják fel lanyhább színházi műsorrendek bírálatánál. A fellendülésnek ez a hulláma természetesen konkrét nevekhez kötődik, de nem választható el célszerű színházpolitikai intézkedésektől. Néhány esztendővel ezelőtt a művészeti irányítás — egy átgondolt koncepciót követve — elhatározta, hogy fiatal és rátermett művészekkel frissíti fel a színházvezetői gárdát. Ez persze nem ment minden ellenállás nélkül és nem is máról-holnapra. A leglátványosabb eredmény néhány városunk színházában született — Kaposvárott és Szolnokon, Pécsett és Kecskeméten —, ahol rátermettségüket már bizonyító, de művészi szervező hatáskörrel eddig még nem rendelkező, többnyire fiatal színházi emberek kezébe került a vezetés. így kezdett a sajtó is egyre többet Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Sík Ferenc — és Ruszt József színházával foglalkozni. (Más kérdés, hogy ez a már-már divatba hajló megkülönböztetett figyelem, ez az állandó reflektorfény segít-e a szolid és céltudatos műhelymunka kialakításában; hogy a sztárolásnak nincsenek-e árnyoldalai!) Ruszt három esztendeje főrendező a Katona József Színházban. Miszlay István igazgató mellett vette át ezt a posztot, s kettejük szövetsége jó ígéret volt a korábban kissé elkényelmesedett — a tömegkapcsolatokat főként könnyű zenés produkciókkal ápoló — műsorrendekkel szemben. Egy nyitottabb, mai szerzők felé forduló népszínházi koncepció találkozott e párosításban a Ruszt-képviselte igényes, intellektuális fogantatású művész-színház elgondolásával. S a közös program sikert aratott mind házon belül, mind a közönség soraiban; jó alkotó légkört és sikeres előadásokat teremtve. Erről a periódusról mondta Raffai Sarolta, az országgyűlés mai alelnöke — aki mint drámaíró a Katona József színház felfedezettje volt — egy reprezentatív nyilatkozatában: „Mintha családtag volnék, úgy fogadtak be. Úgy jártam a színházba, mintha hazamennék. Az ilyesfajta együttmunkálkodás élteti és inspirálja az írót. Ha minden színház ilyen légkörben dolgozna, sok új magyar dráma születne!” Ebben a szakaszban fordult a szakmai közvélemény figyelme is a Katona József Színház felé, és kezdte a sajtó is jegyezni,s a művészi erőben megújult együttesek sorában emlegetni. Művészi célok és közönségkapcsolatok egyensúlyban voltak: a bérlők száma éppoly lassú makacs egyenletességgel növekedett mint a bemutatók igényessége. Ez idén ismét fordulat állt be a színház életében: a Miszlay—Ruszt féle kettős-vezetés felbomlott, az igazgató Pesten talált magának új feladatot, és Ruszt József láthatóan úgy érezte: megnyílt a lehe82
