Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Kósa László: A hazai nemzetiségi politika újabb szakasza
rajta. Belső kétnyelvű magyarázatok és szlovák vezető készítésére pedig még későbben gondoltak. Az apróbb hibák könnyen kijavíthatok, az eredmények túlmutatnak rajtuk. Hiszen az említett szerveken is múlott, hogy jóllehet, akár a kezdetekben, két fő vonás, az öntevékeny művészegyüttesek és a folklórérdeklődés túlsúlya jellemzi, szembetűnő az élénkülés, változott a nemzetiségi közművelődés formája és tartalma. A sajátos helyzetből adódóan néhány speciális művelődési lehetőségnek kulcshelyzete van. A nulla pontról induló nemzetiségi népművelés hőskorában a szükségletekhez és a korabeli politikai realitásokhoz idomulva alakult ki a „kultúrkörét” intézménye. Egy-egy művészegyüttest autóbuszra ültetve több hétig utaztattak távoleső települések között. Ez a forma sok faluba először vitt anyanyelvi színpadi kultúrát és hivatalos nyelvhasználatot, az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején frissnek és hatékonynak bizonyult, ma már elavult. Nem tud igazán színvonalas művelődési lehetőséget nyújtani. Helyette egy korszerűbb forma, a klubalapítás jelentkezett. A jól vezetett nemzetiségi klubok kis helyi anyanyelvi művelődési egyesületként működhetnek. Támogathatják a nemzetiségi nyelven folyó kulturális életet: a művészegyüttest, az olvasókört, a nyelvgyakorló csoportot, a honismereti munkát stb. — mint ahogy erre több szép példa akad. A művészeti fesztiválok, ünnepi napok, különfajta vetélkedők országos népszerűségével megszaporodtak ezek nemzetiségi párhuzamai is. A közelmúlt művelődéspolitikai vívmánya a szolnoki stúdió szlovák nyelvű rádióműsora. A szolnoki adóra — amely az ország etnikailag legegységesebb megyéjének székhelyén áll — nyilvánvalóan azért esett a választás, mert a nógrádi és a békési szlováklakta helységek közötti távolság felezőjére esik. A vétel azonban elsősorban az északi területen nem kielégítő, nem is szólva Pest környékről és az Észak-Dunántúlról, ahol szintén nagyobb számú szlovák hallgatóra találhatna. A probléma nem új, hiszen a példásan dolgozó pécsi szerbhorvát és német adást sem foghatják hazánk minden délszláv és német lakta területén. Helyi kisteljesítményű adókkal aligha oldható meg ez a kérdés. Vajon miért nem sugároznak nemzetiségű nyelvű műsorokat központi rádióállomásaink? Azaz, miért nem a szomszédos népek nyelvén, mert ez a két dolog összekapcsolódhatnék. Hírek, riportok, zene a mai Magyarországról, hazánk életéről tájékoztatásul szomszédainknak — a barátság és a kölcsönös megismerés egyik újabb erős szála lehetne. A németek előnyös helyzetben vannak, hiszen a Magyar Rádiónak hétfőtől péntekig napi háromnegyed órás németnyelvű műsorát vasárnapi félóra és szombati egyórás „szívküldi”, a Grüss und Küss egészíti ki. Sőt külön Ausztria számára is sugárzunk napi egyórás (vasárnap háromnegyedórás) német adásokat. A tekintélyesebb idejű angol nyelvű műsorok mellett kulturális propagandánk fontos részeként napi háromnegyedórás programok kerülnek az éterbe olasz, spanyol, török és görög nyelven is. Szép visszhangjuk mutatja, hogy meghallgatásra találnak. Bizonyára így lenne a román, szlovák, szerbhorvát, ukrán adások esetében is. Egyelőre elsősorban a szomszéd országok jól hallgatható anyanyelvi műsoraira van utalva a magyarországi nemzetiségi hallgató. Hasonló a helyzet a televízió esetében is, azzal a különbséggel, hogy a szomszédos országok televíziójának nézője csak a határmenti lakosság lehet. A románlakta falvakban például igen népszerűek a bukaresti televízió népzenei és a falusi élettel foglalkozó műsorai. A folklór központi helye egyfelől abból adódik, hogy a nemzetiségek benne látják sajátos jellegük legnyilvánvalóbb jelentkezését, másrészt sok helyen csak a népművészet és a népköltészet alkot helyi nemzetiségi hagyományt. Megélénkültek a nemzetiségi néprajzi kutatások is, de elegendő szakember hiányában átlagukat tekintve néhány kiugró teljesítmény ellenére nem elég színvonalasak. A néprajzi kiadványok és tanulmányok eddig túlnyomó többségükben csak magyarul láttak napvilágot, némelyik 56
