Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (V.)
egyezményesen — annyi, mintha ő maga adta volna át — már annak a reprezentációs korszaknak a kezdeteinél vagyunk, mely később egész reprezentációs rendszerekké, hierarchiákká növi ki magát, sajátos jelrendszerekkel, konvencióval, törvényekkel, szerződésekkel, kontrollal stb. A belső reprezentáció minősége később államtípusokat, államformákat határoz meg (ki képviseli, kit képvisel, milyen szempontok szerint választják őket ki stb.). Mindez természetesen mit sem változtat a hatalom osztálylényegén és jellegén mert míg a reprezentációs forma állandóan szükséges (nem lehet a társadalom minden tagja vezető, csupán képviselet által szólhat bele a vezetésbe, hacsak nem akarunk A Pál utcai fiúk-típusú (játék) „hadsereg-struktúrához” jutni, ahol mindenki tiszt, egyedül csak Nemecsek Ernő a közlegény), addig a reprezentáció kiválasztási módja, tartalma (osztálytartalma) változó, s a szocialista demokráciában éri el jelenlegi csúcsát. (Egyébként az említett ,,Pál utcai” struktúrában mindig van valami ..gyermetegség.) Egy párhuzam: a képírás elfejlődik a képileg majdnem teljesen semleges hangírás felé, vagy a félig állati szintű rámutató és gesztusnyelv (ebben a „szóban forgó” tárgyra való rámutatás és a „rajzoló” mozdulatok bizonyos hangokkal — indulati nyomatékosítással — kísért „pantomimja” dominál) fokozatosan indul el az egyre fogalmibb nyelv felé (azonos helyzetben állandósult hangsorok, azonos dologra, tárgyra stb. használt állandósult hangsor, tehát a rögtönzött nyelvi formák, melyek maradványai pl. a végülis állandósult indulatszavak, a hangfestő szavak stb. — későbbi állandósult formákkal való felcserélése). (Az sem tekinthető véletlennek, hogy a zenében a rögtönzésre épülő zene — olyan ősi forma, ez megfelel a rögtönzött- beszélt-nyelv fejlettségi fokának.) Mindezzel egyetemben lehet elképzelni a reprezentációs funkciók kialakulását, tudatosulását is. Hiszen a rögtönzött lét helyén — az ősember élete általában rögtön- zöttebb — egy állandósultabb, „kánonikusabb” lét kezdődik, mely konvenciókat szül épp azért, hogy ismétlődjenek a formák. A képviselet is így szilárdulhat meg — válhat elvvé. Egy ember egyidőben két helyen nem lehet, hacsak nem képviselteti magát. A „személyes jelenlét” más által „behelyettesített jelenléttel” egészítődik ki. A „szócsővel”. A „más személlyel való képviseltetés” út a személytelenség felé is, mert e képviseletben sem a képviselt, sem a képviselő nem csupán-önmaga (az elsőnek csak az üzenete, akarata stb. van jelen, a másiknak a személye, fizikuma, hangja stb.). Megjelenik így tehát a „személytelen jelenlét”. A munkával, harccal, tevékenységgel, primitív munkamegosztással párhuzamosan és azzal együtt megjelenik a gondolat-, akarat-megosztás: a jelenlét-megosztás, a személyiség-megosztás, éppen a reprezentáció sok-sok naiv formája által. (A beteg helyett a család egészséges tagja megy oda, ahova annak kellett volna elmennie, a feleség intéz el valamit időhiány miatt, a gyermeket küldjük a szomszédba valamiért stb., stb.) Később az ún. öröklött tevékenység-megosztási formák (pl. öröklött uralkodás) csak mégjobban kiterjesztik e képviseleti rendszert, mert világos, hogy aki az egész közösséget képviseli, nem lehet ott a mezei munkákon is, de a képviselője igen stb. Ha tehát a tárgynak, dolognak nem kell a szemem előtt, vagy épp a kezemben lennie ahhoz, hogy „szóba hozzam”, mert most már egy állandósult hangsorral „megidézem” — akképpen „jövök rá”, hogy nem kell feltétlenül személyesen is ott lennem valahol ahhoz, hogy üzenetem, információm, akaratom stb. célhoz érjen és hasson. Ez egyben a szimultán cselekvés egyik fontos formájának a felfedezése is. Egyfelől nagyon praktikussá egyszerűsíti a közösség élet-szervezetét, hiszen ha megüzentem nekik, hogy „amikor a nap újra felkel — induljanak” — ez kiküszöböli, átugorja a lehetetlenség szakadékét, mert ezáltal én ott is, ahol indulni kell, és itt is, ahol épp lennem kell, jelen lehetek. Ott jelen vagyok képviselőm, üzenetem által, 61
