Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 7-8. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (V.)

golásra készült: hogy minden odajusson, ahova rendeltetett, de ne egyszerre, hanem fokról-fokra, adagoltan. Az adagolt létezés fogalmában eleve benne foglaltatik, hogy több „zuhan” ránk, mint amennyit magunkhoz veszünk; hogy az egész hat ránk, de annak csak egy-egy szelídebb-szelídített részét vesszük magunkhoz. Kiválasztó képességünk a tölcsérben: egy szűrő. Tehát: a még adagokat is tovább szűrjük. A mennyiséget adagoljuk, a minőséget kiválasztjuk, kiszűrjük. A tölcséren át hozzánk áramló, felénk tóduló végtelen anyag objektív ideje szubjektívvé alakul. Ha nem lenne a tölcsér szája — szimultán érne bennünket a ránk zúduló anyag minden része, viszont így a zúdulás súlya-ereje csökken, mert folyamattá válik, eloszlik. Az anyag áramolván kisebb dózisokra kényszerítődik, vagyis kisebb súlyával rezisztenciánknak elbírhatóvá válik. A szimultán-nagy-tömeget, ami egyidejűleg zúdulna ránk, a tölcsér szukcesszívre „darabolja”, mert a tölcsér egyre keskenyedik. Azegészt csak részenként engedi felénk, s így kényszeríti az egyszerre, egyidejűleg zúduló nagyot, hogy magát szukcesszívre ossza föl, s így jusson tovább: divide et impera a fiziológiában. (Maga az ember belső szervezete is a fokról fokra való lebontásokkal, a kacskaringós vegyi reakciós utakkal stb. is ennek a tölcsér-hasonlatnak — mert a hasonlat szintjén mondjuk ezt! — játszik alá.) Aki, az adagolás törvényeit ismeri,az a megmaradás törvényeit ismeri tulajdonképpen.

Mi lenne hát természetesebb, mint az, hogy az ember mindig a rész felől közeledjék az egész felé, önmagától a világ felé, a saját képességeitől a meghódítandó felé, a világ kicsi, „emészthető” részeitől önmaga és a világ egésze felé — mi lenne hát természetesebb a szinekdokhés-közpcntúságnál? A tölcsérformában benne van a szinek- dokhé lehetősége, mert ha a világot adagoltan, részenként kapjuk, mi sem természetesebb, hogy számunkra ez a rész, ez az éppen kapott rész képviseli a világot. Mi sem természetesebb, hogy az analízistől megy a szintézis, az indukciótól a dedukció felé. Hogy aztán visszautat is igyekszik tenni, és hogy további induktív mozzanataiban már az előzetes deduktívek summázásai is közrejátszanak — az más kérdés. Az ember egész gondolkodása tehát a rész és az egész viszonyának örökös megmérésén, újraértékelésén alapszik, ez határozza meg. Ezért mondhatjuk: a szinekdokhés jelleg—másként persze — egyben pszichénkben is ott munkál. Ha megfigyelhető, hogy egyetlen rész, egyetlen hitelesítő részlet képes kiváltani belőlünk azt az izgalmat, amelyet az egész váltana ki — úgy eme állítás nem lehet kétséges. Ha egy női kebel látása, de olykor csupán egy láb is ugyanarra képes, mint ha az egész testet látjuk, ha bizonyos szagok vagy illatok ugyanolyan emóciót hívnak ki, mint ha látnánk is az illat egész forrását

— úgy a fenti affirmáció helyességét könnyű belátni. (Az más kérdés, hogy azért váltja ki ugyanazt, mert már az egészről, pl. a rózsáról már volt előzetes tapasztalatunk.)

A nyelvben minden jelentéses szóban némiképp szinekdokhés jelleg, funkcionálás van. A „zöld alma” kifejezés képes felidézni nemcsak azt az egy zöld almát, amiről szó van, hanem azokat az előzetes zöld almákat is, amiket láttunk. Szinekdokhés funkcionálása ez pszichénknek. A bátorság fogalma a logika szerint minden olyan tulajdonságot képvisel, ami erre a viselkedésmódra, magatartásra jellemző. De még tovább :e költői kijelentésben: „Itt a bátorság vérzett el” — a „bátorság” mint elvont fogalom

— konkrét embereket helyettesít, képvisel, akik bátran meghaltak. Itt a „bátorság”

— noha általánosabb, mintha azt mondom Kis János, Nagy Péter, Kovács András stb., de úgy általánosabb, hogy kivonat eme emberekből, ti. csupán egyetlen tulajdonságukat ugratja elő (a bátorságot) s ezáltal képviselteti őket, eltekintve egyebektől (hogy pl. szépek, műveltek stb.). Tehát: látszólag az egész, az általános képviseli a részt, valójában a rész képviseli az egészet (ti.: a bátorság mint egyik tulajdonságrész az egész sereget, annak minden egyéb — itt mellőzött — tulajdonságát). A szimbólum is képvisel mindent, ami mögéje sorolható: a „vöröskereszt” szimbóluma mögött e szer55