Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Kósa László: A hazai nemzetiségi politika újabb szakasza
KOSA LÁSZLÓ VALÓ VILÁG A HAZAI NEMZETISÉGI POLITIKA ÚJABB SZAKASZA A régi Magyarország legsúlyosabb bűnei és mulasztásai között tartjuk számon az elég' télén és rossz nemzetiségi politikát, amely egyik okozója volt a nemzeti katasztrófáknak. Ma viszont szemérmesen keveset szólunk arról, hogy ezt a kérdést a szocialista Magyarország a lehetőségekhez mérten jól rendezte. Véletlenül sem teszek egyenlőségjelet a két merőben eltérő helyzet közé. Hiszen amíg a nemzetiségi kérdés a régi soknemzetiségű Magyarország heveny gondjai közé tartozott, ma hazánk lényegében nemzeti állam, és ez a probléma a kisebb horderejű belpolitikai kérdések egyike. Úgy is mondhatnánk, hogy hatékony és helyes nemzetiségi politikánk szerény tégla társadalmunk épületében. De miért ne tartsunk fontosnak akár egyetlen építőelemet is? A Magyar Szocialista Munkáspárt mellett működő Kultúrpolitikai Munkaközösség állásfoglalása (A szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus időszerű kérdései, Társadalmi Szemle, 1974. 10. sz.) a következőket állapítja meg: ,,A nemzetiségi kérdés más súllyal esik latba olyan országokban, ahol nagy és összefüggő területen élő nemzeti kisebbségek vannak, mint ott, ahol számuk nem jelentős. A szocialista nemzetiségi politikát azonban olyan elvi kérdésnek tekintjük, amely nem lehet függvénye a nemzetiségi lakosság számának, ezért a marxizmus-leninizmus nemzetiségpolitikai alapelveit teljes mértékben saját nemzetiségi politikánkra is vonatkoztatjuk.” Nemzeti kisebbségeink ügyét a lehetőségek határáig rendben tudni a szocializmus eszmerendszeréből fakadó kötelesség, mivel ez elvi kérdés; egy nemzetiséget bárhol a világon ér alapvető emberi jogaiban hátrányos megkülönböztetés, számunkra azonos világnézeti elbírálás alá esik. A kérdéskörnek pár esztendeje hazánkban is, más európai országokban is reneszánsza van. A társadalomfejlődés nemhogy nem szüntette meg a nemzetiségi problémát, hanem új szakaszba lépve annak újabb, eddig nem ismert, kérdőjelekkel telerajzolt oldalait mutatta meg. Másfelől Európán kívül, a harmadik világban a fölbomló gyarmat- birodalomból új nemzetek tucatjai születnek, miközben egycsapásra megsokszorozódnak a nemzetiségek is. Egy-egy államszervezésre vállalkozó nép kíméletlen eszközökkel próbálja maga alá gyűrni más anyanyelvű, de nemrég a gyarmatosításban sorstársait. A „kisebbség” fogalma is tetemesen bővült. A Népszövetség hajdan csak faji, vallási és nyelvi, az ENSZ alapokmánya már nemzeti kisebbségeket is megkülönböztetett, ma egész sor újabb típus jelentkezik a nemzetközi politikai és szociológiai irodalomban: „őslakos”, „bevándorolt”, „telepes”, „vendégmunkás”, „törzsi” stb. kisebbségek. Némelyik egészen meghökkentő, de mindenképpen elgondolkoztató kategória. Ha ehhez hozzátesszük a magyar etnikum sajátos helyzetét, azt, hogy szomszédságunkban több mint három millió magyar él nemzetiségi sorban, érthető, hogy a hazai közvélemény az utóbbi időben nagyobb érdeklődést tanúsít a nemzetiségi kérdés iránt. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1958-ban a nemzetiségi kérdésről hozott határozatát az idő és a gyakorlat igazolta, noha az utóbbi évek pozitív változásai inkább a PB 1968-as határozataihoz fűződnek. Ebben az összefüggésben történt minőségi változás az utóbbi öt-hat esztendő nemzetiségi politikájában. Kétségtelen tény, hogy a 53
