Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Tükör és mutatvány

TÜKÖR ÉS MUTATVÁNY

Tarts tükröt, költő! — hangzik a Parancs. S a költő, minthogy születésétől fogva engedelmességre szoktatták, — némi vonakodás után — hajlik a szóra.

Vonakodása érthető. Ábrándozó, lágy természete azt súgná inkább: nézzed a magad arcát vagy vizsgálódj a csillagok között, az évszakok örökkön egyforma változását figyeld, sa — számodra!—tűnő időben föl-fölviIlandó térdek, lobbanó kancasörények látványát jól megjegyezd! Majdani vénséged kihűlő kemencepadkáján kuporogva — ha egyáltalán megéred — mi egyébnél is melegedhetnél?

Balsejtelmei szorongattatásában fölsóhajt tehát a költő, fohászkodván: ,,Ó Uram, ne sarkallj engem Ninivébe, hagyj ülnöm békén hervatag töklevél alatt, hisz semmim sincs, ami az enyém lenne, ezt a keveset legalább ne vond meg tőlem!”

De a Parancsnak ellenszegülni nem lehet. Tükröt vesz hát elő a költő, alkalmas vezényszóra tótágast is áll, s félkarral egyensúlyozva az ingatag anyaföldön, odatartja azt a Társadalom s a Történelem arcába:,,Nézzétek, mulassatok!”

Keserves mulatság ez, s keserves produkció, kivált, ha a tükör is szentségtörően görbe. Nincs biztosíték az egyöntetű tapsra, s a hallgatag együttérző okkal féltheti a mutatványost — kibírja-e végig, s ha igen, hol éri pofon: alul-e vagy fölül.

Lezsák Sándor lakiteleki néptanító fölkészült a mutatványra. Alant következő vígeposzában szájzár és szóömleny apálya-dagálya között a kellő mértéket sikerült megtalálnia. Rokonát a kortárs költészetben aligha. Néhai nagy tiszteletű Swift Jonathán úr viszont bizonyára jóváhagyólag hunyorítana reá az idők távolából.

Kéznyújtásnyiról magam is ezt teszem.