Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 1. szám - Csató Károly: Tegnapi hamu (Elbeszélés)

hehehe, mert én aztán egy vagány spiné vagyok, aki mindenkit az ujjai köré csavar, aki uralkodik, akit mindenkinek szolgálni kell, mert én aztán ilyen voltam, hétszentség, az hát; jaj, pisilnem kell, ma azt hiszem ez lesz az egyetlen örömem, jaj, de fáj a hasam, egy hete hideget eszem csak, ma este főznöm kellene valamit, ennék valami sült húst; le is vágok egy csirkét, megsütöm a renben, van itthon egy üveg bor is, megiszom rá, legalább jól berúgok és el tudok aludni; csak szegény anyám el ne jöjjön, mert akkor vége nem lesz a sírásnak, én meg megjátszhatom megint az erős asszonyt, aki nincs elkeseredve, vagy sírjak vele együtt, bánatunkban meg akasszuk fel egymást, jó ez a hideg zuhany, mintha halál ölelné az embert, akit még viszont is szeret a bőre, jaj de jó . .

— Akkor este féltem, hogy valami olyant teszek . . . Megundorodtam a disznóktól, az etetéstől, hogy nem boldogul azzal a rohadt villanydarálóval: egyszóval mindentől, Megfürödtem, felöltöztem, hiába kérdezte hova megyek, nem mondtam neki semmit; beültem a kocsiba és mentem. Minden összejött bennem, mert tudtam, hogy valami velem kapcsolatos dolgot akar mondani a Király és ragaszkodott az Alkalomhoz. Érthető, nem? Nem szégyellem elmondani, de a mellem miatt is elkeseredtem, meg minden miatt, hogy öregszem is . . . Már beesteledett, s a kocsmából akkor lépett ki a Városi Jóska, az nekem a szeretőm volt, még mielőtt Kaposvárra kerültem volna, amikor a Néma leventét játszottuk. Miután megjöttem, nem feküdtem le vele többet. Megnősült, elvette az Arankát, aki a leggazdagabb lány volt, de utána is kellettem volna neki. Nem, ezt nem! Akkor ő terjesztette, hogy trippert hoztam a faluba és a klubba járó fiúk mind megkapták tőlem. Azután, ha véletlen úgy találkoztunk, hogy nem látta senki, a karját ökölbe szorítva az izéje előtt lóbálta, hogy kellene, mi, — hát ilyen ember. Megismerte az autót, hogy én vezetem és a kocsmaajtóban is ezt csinálta: hát ez megint kiborított. Több sem kellett nekem: az öregedésem . . . féltem a Királlyal való találkozástól is, meg ez is, — minden. Fojtogatott a sírás, meg a düh, tudod milyen az, és legszívesebben világgá mentem volna, vagy neki százhússzal egy jó nagy teherautónak. Amikor kifordultam a bekötőútról, stoppolt egy srác. Fölvettem, nehogy elkeseredésemben tényleg nekihajtsak valaminek. Kicsit örültem is neki. Tipikus hippis srác volt: nyugodt, olyan mindent tudó, mindent megélt arckifejezéssel ült mellettem és csak annyit mondott, hogy Siófokra menne a barátaihoz, mert ma este várják, de őt nem akarja senki sem fölvenni, Keszthelyről reggel óta utazik és még mindig nincs Siófokon és már le akart menni az állomásra, hogy vonattal megy tovább. Láttam, nyugodtan néz előre, észre sem veszi, hogy nő vagyok. Őszinte volt a hangja és kicsit szomorkás az egész beszéde. Ezért mondtam neki, hogy nézze meg a mellem és őszintén mondja meg, hogy milyen, akkor fölviszem Siófokra. A meglepődésnek még halvány árnyalata sem látszott az arcán, bólintott, hogy jó, őszintén megmondja. Jobb kézzel fölráncigáltam a blúzom, kikapcsoltam középen a melltartóm, ránéz, azt mondja, látszik, hogy több vagy harmincnál. Csak ennyit mondott és tovább bámult előre. Eszembe jutottak a disznók, hogy nem volt időm a hajamat megmosni. Meg- szagoltattam vele, nincs-e disznószar szaga, mert az beleivódik még az ember bőrébe is. Tudod, szerettem volna valahová elmenni, beülni a Napsugárba, fölszedni valaki ismeretlent, hogy legalább legyen velem . . . Egy utcasarkon álltunk meg, mert nem tudtam volna beljebb megfordulni: mutatta, hogy balra a második villa, ahova megy, és ha végeztem a dolgommal; mert mondtam neki, hogy nekem nem Siófokon van dolgom, ha akarok, akkor jöjjek vissza nyugodtan. Jó éjszakánk lesz. Ugyanolyan kifejezéstelen arccal mondta, mint ahogy mellettem ült. Megfordultam, mentem a pincéhez. Százhússzal hajtottam és ha ötszázzal megy a kocsi, akkor annyival megyek. Szerettem volna már túl lenni az egészen, szerettem volna már tudni, hogy mit akar a Király, hogy szembe nézhessek a dolgokkal. A pincénél a szokásosnál kevesebben voltak.

48