Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 5-6. szám - MŰHELY - Köszöntjük az 5O éves KORUNK-at - Tóth Sándor: Egyedülálló teljesítmény (1926-1940)
zadja”, „visszavonás tüze”, „szpártai férfikar”, ,,a nemzet őrlelke”, „magyar kar mennyköve”. Jellemző a költemény nyelvi tömörségére, hogy mindössze 15 névelő fordul elő benne, abban a négy versszakban pedig, amely — mint mondtuk — egyértelműen a diadalmas erőt érzékelteti, mindössze 2. (Összehasonlításul: a felényi terjedelmű Wesselényi hamvaihoz c. ódában is 15 névelő van.) A költeményben a „tiszta erkölcs” birkózik a „mostani veszni tért”-tel, a hazáért áldozatra kész igazi „a nemzet őrlelkét tapodó” talmival. A történelem menetében, logikájában nem mutatkozik remény a sikerre. Az a feszülő erő azonban, amely benne remeg avers minden sorában, minden szavában, ellentmond a teljes reménytelenségnek. A reformkor küszöbén majd formálódni kezdő, sötétséget oszlató politikai tudat még hiányzik ebből a versből, innen fakad a pesszimizmusa; magával ragadó nyelvi ereje mégis felragyogtatja a küzdést reménytelen helyzetben is vállalni képes igaz hazafiság, áldozatkész erkölcs szépségét. Köszöntjük az 50 éves KORUNK-at TÓTH SÁNDOR EGYEDÜLÁLLÓ TELJESÍTMÉNY (1926-1940) Néhány száraz adat a kolozsvári régi Korunkról: tizenöt éven keresztül, (1926 februártól 1940 szeptemberig) a nyári összevont számokat duplának véve, 176 száma jelent meg; összesen 14 452 oldal terjedelemben. Ez évi átlagban (az első és utolsó csonka évfolyamot is egész évnek számítva, 60 nyomdai ívet jelent (egy nyomdai ív = 16 oldal), azaz évi átlag 84 szerkesztői ívet (egy szerkesztői ív = 40 000 nyomdai jel). E puszta mennyiségi mutatókalapján is nyilvánvaló: ilyen teljesítmény legalábbis önálló fejezet a romániai magyar művelődés történetében. És most lapozz bele, olvasó — ha elérhető számodra — a régi Korunk bármelyik évfolyamába — de akár bármelyik számába. Különös szellemi kalandban lesz részed. Amit találsz benne (és itt nem is szépirodalmi anyagára, hanem egészében romlandóbb teoretikus jellegű írásaira és publicisztikájára gondolok), az — hogyan is lehetne másként —, zömében kétségtelenül egy más, elmúlt kor problematikája, ahogyan a szerzők mondanivalójukat formálják, azon is lépten-nyomon felismerheted a tőled már távoli kor más stílusát. És mégis közöd van ezekhez az írásokhoz: receptoroddal azonos hullámhosszon sugároznak. De ez majd csak akkor tudatosul benned, amikor rálapozol arra az írásra (egy-egy számban több is akadhat belőle), amelyet végigolvasva felkiáltasz: ez ma is helytálló. És további más-más évfolyamok, más-más lapszámok böngészése nyomán azt is felismered, hogy az a bizonyos azonos hullámhossz, nem más, mint a lap korszerű szemlélete, legproblematikusabb korszakában is érvényesülő szellemi nyitottsága. E korszerű szemlélet a lap ama állandó, szívós törekvésében is megnyilvánult, hogy olvasóközönsége látókörébe beemelje a kor szellemi életének teljes skáláját, az egész 62
