Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - MŰHELY - Köszöntjük az 5O éves KORUNK-at - Tóth Sándor: Egyedülálló teljesítmény (1926-1940)

emberi világot. Ez váltott ki olyan vádakat a Korunk ellen, hogy a romániai valóságnál jobban érdeklik távoli, idegen egzotikumok. Pedig dehogy is hiányzott a lapból a hazai valóság problematikája. Csakhogy ennek számbavételekor jelszava ,,a nagyvilággal mérd magad” követelménye volt. Ami jobban ingerelte a hazai vidékiesség képviselőit, mint ha valóban hiányzott volna a lapból a hazai valóság. Beemelni a nagyvilágot a hazai horizontba és a hazai valóságot a nagyvilághoz mérni — ez a kettős törekvése emelte a Korunkat a kor színvonalára. És ez annak a korszerű szemléletnek a következménye volt. De miben ragadható meg a lényege e korszerű szemléletnek? Abban, hogy ,,a fenn­állónak pozitív megértésében egyúttal tagadásának, szükségszerű pusztulásának a megértését is belefoglalja (. . .) semmi előtt meg nem hajlik, lényegét tekintve kritikus és forradalmár”, abban, hogy az a kritika „minden fennállónak kíméletlen kritikája (. ..) nem fél eredményeitől és éppoly kevéssé a meglevő hatalmakkal való konflik­tustól”. A marxizmus szemlélete ez. Első három, szerkesztési koncepciója szerint eklekticista évfolyama után 1929-től a Korunk tizenkét éven át, Európa elsötétülésének évtizedében a marxista gondolat műhelye és fóruma volt. Egyedülálló teljesítmény. Szemernyi túlzás nélkül, szó szerinti értelemben: egye­dülálló. Kolozsvárott 1929 és 1940 között, tizenkét éven át havonta hat ív terjedelem­ben megjelent egy marxista elméleti orientációjú folyóirat. Ebből az időszakból még megközelítő teljesítményről sincs tudomásom a Rajnától errefelé elterülő, fasizálódó vagy nyíltan fasiszta Európában. Abban az időszakban ebben a térségben hasonló lap­kísérletek a legszerencsésebb esetben is legfeljebb néhány éven át tudtak csak fennma­radni. E teljesítmény titkát kutatva, kétségtelen, hogy találunk objektív feltételeket is. Bizonyos például, hogy a tőkés-földesúri Romániában a Korunkhoz hasonló román folyóirat tartósan nem maradhatott fenn. Helyzeténél, marxista-internacionalista fel­adatánál fogva — nem. Ezért van az, hogy a forradalmi marxizmus román fórumai ebből az időből — a Blúzé Albastre-tól az Era Noua-ig és tovább — újra és újra a betiltás sorsára jutottak. Ugyanezt a reakciós kormányzatot már kevésbé zavarta, amikor a romániai magyar marxisták az ország egy vidéki városában megjelenő lapjukban ugyanannak az internacionalizmusnak a nevében főtüzüket saját visszahúzó nacionalista frontjukra irányították. Ennyi azonban még nagyon kevés lett volna. A Korunk oltára személyes áldozatot követelt. A lap évről évre az anyagi csőddel nézett farkasszemet. A különböző városok­ban működő Korunk-baráti körök megismétlődő gyűjtésekkel és más leleményes pénz- kölcsön-manőverekkel mentették ki újra és újra lapjukat a nyomdaadósság hullámai­ból. Levelezéséből tudjuk, hogy Gaál Gábor a nyári szabadságok idején rendszeresen vállalt polgári lapoknál szerkesztői helyettesítést, hogy a ráfizetéses Korunk mellett valamennyire fedezze a maga nagyon szerény személyes szükségleteit. A fizetésképte­lenség állandóan fenyegető veszélyét a hatalom felől fenyegető betiltás állandó veszélye tetézte. Házkutatások, cenzúra és egyéb hatósági zaklatások mind e veszély realitását érzékeltették. A reakciós hatóságok előtt több mint gyanús nyomdatermék hontalan, Nansen-útleveles, megtűrt szerkesztője évről évre megismétlődő kálváriát járt tar­tózkodási engedélyének újabb évre terjedő meghosszabbításáért. Nemcsak a szegénységet és küszködést, nemcsak a vogelfrei létbizonytalanságot vállalta Gaál Gábor, lemondva a könnyebb érvényesülés kínálkozó lehetőségeiről. Valami szerzetesi alázattal, aszketikus kötelességtudattal mondott le a lapért személyes írói-alkotói ambícióinak teljesebb kiéléséről is. Mert szerkesztenie kellett. Mert a lapot a haladás kiépített hadállásának tekintette, amit nem szabad feladni. Valakinek csinálni kellett, hát csinálta ő. És így vallott róla egyik levelében: „Kötelességek halma­63

Next

/
Thumbnails
Contents