Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - Csató Károly: Tegnapi hamu (Elbeszélés)
hát itt nem lehetne megmaradni, az biztos, ez a szegény Lajos meg belerokkanna és akkor mihez kezdenék — be kell mennem, be... én marha, inkább akkor feküdtem volna le ennek a piszok Királynak, mert akkor ő sározta volna be magát, de ő mindig megmaradt a nagy jóindulatával, tisztességével, amibe most majd beledögölhet az ember, én meg mire mentem a nagy tisztességemmel, pedig az az egy már se nem osztott, se nem szorzott volna; most nem lenne ez, de ki tudja, hogy nem lenne-e más — csak nehogy valami járási pofák is bent legyenek ebben az ügyben, mert akkor nem tudom mi lesz... Jaj Istenem, miért kellett nekem megszületnem erre a világra, miért, de most már tényleg lefekszem, mert holnap olyan leszek, mint a halott és megint azok a rohadék disznók, a gyerek, a bevásárlás, a mosás. . . Anyámhoz is el kellene menni hogy mi van vele, vinni neki valamit. . . Istenem, mi lenne ebből. . . a Kothaj-lány agronómusa becsapott bennünket, olyanok maradtak ezek mind, mint az apjuk, akit kötélre juttatott az ivás, hogy ez a nép tudta, nem rendes egyik sem, mert nem lehet a nincste- lenségből az égbe törni büntelenül, azt nem tűri a jóisten, nem tűri, de mért ver engem egész életemben, mert igazán kurva sem tudtam lenni, tisztességesnek meg nem engedtek?. . . De kinek mondjam el ezt, kit érdekel ezen a világon, hogy én hogy élek, az ember lelke nem látszik ki, csak a hamis lelke, s az kell, mindenkinek az kell, mert akkor minden fölborulna. . .” ( ........Mária......................................ki elveszed a világ bűneit, könyörögj érettünk! Világ báránya könyörögj érettünk, bűnösökért, most és mindörökké, mert soha- meg-nem-váltott szegényei a történelemnek ott kóborolnak a neonfüves falvak ke- nyér-és-bor-pusztáin. Ott a közelmúlt lélekvesztőiben és a lélek nagy evezőcsapásaitól a megingás félelmében könnyeznek összeszorított fogakkal: járják a termékenység táncát a terméketlenségben, villogtatják kivérző kezükben a becsület kardjait, tépik szent fogaikkal a téphetetlent, amely beborítja fölöttük az eget és sósavas esőt permetez minden ültetvényeink fölé — ölükben százlapú szilikátkristályok nyílnak, üvegvágó virágok: épülnek önmaguk elfogyasztott kenyérré, megivott borrá, szobrok üregeivé, fémszerkezetek csillogásától megvakult belső látókká, féltüdejűekké és hatszívűekké: zöldellnek a zöld borosüvegek között, levágott bárányokkal véreznek, pásztortüzekkel égnek; kik nullák az iktatószámok legelején, egyes sebességfokozatok a sebességváltószekrényekben, s mindenei ők a valóságnak, a valóságtévesztésnek, az álomtalan álmoknak, az összecsókolt tengerparti képeslapoknak és a parlamentek kupolacsarnokainak, mert mindenei ők a kivetettségnek és a befogadottságnak a tudattalanságukban, mindenei a mindentelenségnek, áldozatai a tautológiáknak és belső sejtései az impressziókból épült mágiáknak — politikai plakátok ők, raffinált ragasztóféleségek alkotóelemei, zsebkendők gyűrődése és improvizációk bé-moll akkordjai és szobafalakon futó cserepes virágok virágföldje, ballagási tarisznyák és fokosok, bolgár pálinkáskészletek és bazári drótmacskák, meg magnetofonfelvételei a kínoknak — a munkásmozgalom-történeti lexikonok fedőlapjai és nyomtatott áramkörök a magnetofonban; a gondolatban, a legbelsőből kopogott sorokban; ők a fázis a konnektorokban és a kétszázhúszvoltos várakozás, meg minden orvosi szike borotvaéle és csőretöltött fegyverek ravaszán az ujjpercek, — íródnak a filctoll-festette betűk hurkaiban, vésődnek a papírrostokon, győztesek és vesztesek a gondolatokban, a vörösre váltó közlekedési lámpák kereszttüzében, s mosolyognak ránk a toronydarukról, a székházak homlokzatairól, a szerkesztőségek útvesztő-szobáiból, a gondolatmaffiák tetejéről — bárányunk adj szerelmet, gondolatot; váltsd meg a világ bűneit, csodáinkat, könyörögj érettünk, tegnapi holnapokban. . .) 43
