Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - Balázs József: Az ártatlan (Regényrészlet)

A falu egyetlen utcáján az ezredesekkel szembe jött Tomcsányi százados, mellette Gábori Dénes főhadnagy és Orosz Olivér zászlós. Minden udvarra bementek, félrehívták a katonákat és a százados elismételte:

— Fegyvert senki ne használjon. A saját és mindannyiunk érdekében ... A lakosságot inkább segíteni kell, semmint egy hajszálát meggörbíteni bárkinek is.

A három tiszt — Orosz Olivér jócskán lemaradt tőlük — bement arra az udvarra is, ahol az alacsony katona a kerítés mellett énekelt, s ahol az udvar közepén ott állt Batár János, Kocsár Dani és Dér Józsi mellett.

— Miért énekel ilyesmit, ettől még a halottak is felébrednek! — vetette odaszó- rakozottan Orosz Olivér a gajdászó katonának.

A zászlós jött tovább az udvaron, halkan dúdolgatott egy ismeretlen dalt, amit azonban végig ő sem tudott pontosan, de már napok óta csak ez járt a fejében:

Ki s ki népei vagytok Haja magyar népe Lengyel László jó királyunk Haja német népe Az is nékünk ellenségünk Haja magyar népe

Mindig visszatért ezekhez a sorokhoz, de tovább nem folytatta, mert nem emlékezett a többire. Ezt is inkább magában énekelgette, dúdolgatta, nem akarta, hogy valaki is észrevegye.

Amikor a százados befejezte a katonák az eligazítását, a zászlós Kocsár Dani elé lépett.

— Nem akarnak belépni a tábori színházba? — kérdezte.

— Nem — válaszolt Kocsár Dani. — Nem akarjuk, hogy mindenki rajtunk nevessen. Van nekünk így is elég bajunk.

— Persze, persze — hagyta rá a zászlós.

Amikor ismét kiértek az útra, a főhadnagy rászólt a zászlósra:

— Ne toborozza itt az embereket, ezek között egy városi sincs. Ezek mind faluról, tanyáról vonultak be. Azt se tudják, mi a színház. Életükben most hallották először ezt a szót.

— Már arra gondoltam, hogy egyedül lépek fel, egyedül mint tábori színház... Énekelnék, elkérném a cigánytól a hegedűt — ezt a cigányt az egyik teherszállítóról ismerte, arra járt éppen, amikor egyedül ülve, a kocsin hegedült — tudok rajta játszani, aztán tudjátok mit? Előadnám egyedül a Hamletet.

Ahogy elhangzott a képtelen ötlet, egyszerre megálltak mind a hárman. A főhadnagy és a százados persze tudta, hogy a zászlós nem viccel. Hallották már mástól is, hogy a zászlós kívülről fújja a Hamletet. A főhadnagy azért meg akarta jegyezni, hogy ,,ez őrültség”, amikor a százados megkérdezte:

— Azt meg hogyan?

— Ismertetném a drámát, elmondanám a cselekményét, aztán a legfontosabb részeket, párbeszédeket rögtönözném, előadnám . . .

A zászlós nem akarta mondani, hogy ezzel a gondolattal már régóta foglalkozik, s hogy még a bevonulás előtt, a gimnáziumban is többször elképzelte: jó lenne előadni a Hamletet. Az előadás az ő elképzelése szerint történne, ő tanítaná be, akár ő is játszhatna benne. Most, hogy végképp nincs senki, aki ebben segíthetne neki, nem tehet mást, megpróbálkozik vele egyedül. Tudta, hogy kinevethetik, sőt éppen a legjobb barátai fogják őrültnek tartani.

19