Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - Csató Károly: Tegnapi hamu (Elbeszélés)
szer én is kiszórakozhatom magam. . a televízióból elegem van, egy jó filmet meg nagyon ritkán játszanak, csak Cowboy Joe-k lövöldöznek; útálom az ürességet, hogy mind egyforma, mind hülyének nézi az embert. . — Szervusz kisfiam, tanulj! — Szia anyu! Ha megjössz, mellém fekszel? — Melléd, melléd.. . „Amikor sötét van, alszik, akkor nagyon szeretem ezt a rohadt kölköt, és azt kívánom, hogy ne lenne soha nappal, ne kellene soha fölkelni, maradhatna az ember békében, de ez már öt órakor öltözködik, mert megy a majorba az etetéshez, meg az eligazítás, meg a rosseb tudja, hogy micsoda, de örülök neki, ha nincs itthon, bizony isten örülök neki!” — Lajos, majd nézd meg a gyereknek a leckéjét és írd alá az ellenőrzőjét! Még mindig nem kész az a rohadék daráló? Már megint mi az isten baja van? — Semmi, menj csak, majd megcsinálom, ha már szétszedtem. . . ,,a falu kurvája szép kocsiban ül, betelepedett a készbe. . . a készbe, oda, a Kothaj lánya, a részeges Kothajé, aki elitta az eszét,fölakasztotta magát, igen, én vagyok a lánya, én, hát irigyeljetek, mert az könnyű, rohadékok, de rendesen rendes életet teremteni azt nem hagytatok volna, hát, nem sokat kaptatok a fiatal életemből, nem sokat; de bánom is én, hogy mit mondanak most már, csak félek attól, hogy egyszer elkap a keserűség és valamelyik disznó elém lép, én keresztül megyek rajta. . . megérdemelnék, legalább lenne mit beszélni a kocsmában, hogy a kurva Mari elütötte a szeretőjét. . A háromszobás villa halijában csak egy sárgásvörös fényű éjjelilámpa ég. A bútorzat modern, előkelő, de nem nehézkes, komolyságot árasztó. Könnyed; valamiféle korszerű elegancia uralkodik. A fali könyvespolc fölött bekeretezett fotoreprodukció Vlagyimir lljics Leninről. ÜL Térdén papírlapok, jegyzetel. A kereveten három húsz, huszonöt év közötti fiatalember törökülésben. Lábuk előtt hamutartó. Az egyik szakállas szivarozik és művészfotókat mutogat a másik kettőnek. A képeket kézről kézre adják. Elismerően bólintanak a szivarosra. Tizenhat képből álló kollekció egy nyári nap csúcsforgalmáról a kettes villamoson. Mindegyik felvétel ugyanabból a szögből készült. Más és más emberek tülekszenek az ajtóhoz, de az erőszak és a kétségbeesés mindegyik arcán felfedezhető. — Értitek, mi? (Csak ennyit kérdez a szivaros. A többiek bólintanak. Ezután — mintegy befejezésül — aktatáska nagyságú színes fotót ad át a mellette ülőnek. Egy erkélyről, a dísz- kivilágításban ragyogó Országházra látni. Az erkélyen egy gyönyörű, hosszú, szőkehajú meztelen nő. A karja szinte átöleli a távolban látszó épületet. A profilja és lobogó haja az Országház folytatása. Bal melle piros, fehér és zöld színűre festett.) — Magyarország. (Ennyit mond róla a szivaros, amikor nyílik az ajtó. Öten érkeznek. Négy lány és egy fiú. A fiú válláról gázálarc-hordtáska lóg: jobbról és balról két vodkásüveg nyaka látszik ki belőle. Ölelkeznek. A négy lány kitörő örömmel üdvözli a három fiút, akikhez közben a negyedik beszél.) — Őrült stoppom volt Földvárnál! Fél Európát már bejártam, de még ilyen nővel nem találkoztam, mint aki fölvett. Egy állati jó parasztcsaj, nagy arany fülbevalók, meg minden. Azt mondja egyből, hogy tegeződjünk, mert különben kidoblak! Mondom, jó, de Siófokra megyek. Azt mondja ő nem, de behoz, ha őszinte leszek hozzá. A jobb kezével elengedi a kormányt és gombolja is ki a blúzát, meg középen a melltartót. Rám se néz, azt kérdezi, jól látom-e a melleit? Mondom, hogy jól, ha jön szemből autó és 41
