Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - Gion Nándor: Koplaló (Regényrészlet)

ruhát veszek a feleségemnek. Mindenki őt fogja nézni, ha végigmegy ezen a mi csupasz utcánkon.

— Megvagyok selyemruha nélkül is.

— Azt akarom, hogy selyemruhád legyen — mondta Gallai István. — Földig érő, világoszöld selyemruhád.

— Hát jó — mondta kelletlenül Rézi. — Menj el apámhoz a malomba, és kérj tőle néhány csalánzsákot. Azok sokkal nagyobbak, mint a közönséges zsákok, több levelet rakhattok bele, nem kell annyit gyalogolnotok.

Gallai István elment a vízimalomba, hozott csalánzsákokat, és másnap kimentek Ani- cával a becsei útra eperfalevelet szedni. Ekkor már meleg napok jártak, Jankófalva utcáin keményre száradt a sár. Anica fatalpú papucsban kopogott végig az utcákon, az eperfák alatt lerúgta a papucsait, és ügyesen felkapaszkodott a fa lombjai közé. Gallai István is felmászott utána, tépték az ágakról a szívalakú, fényes leveleket és gyömöszölték a hatalmas csalánzsákokba. Anica jókedvű volt, mint mindig, levélszedés közben is állandóan beszélt.

— Magáról furcsa dolgokat mesélnek az emberek — mondta Gallai Istvánnak. — Azt mesélik, hogy fiatal korában folyton a Kálvárián ült és a megfeszített Krisztusnak cite- rázott. A tuki dombon éjszaka is hallani lehetett, ahogyan a megfeszített Krisztusnak citerázott. Az emberek féltek magától és keresztet vetettek, ha éjjelenként citeraszót hallottak a Kálváriáról. Igaz, hogy a Krisztusnak citerázott?

— Igaz — hagyta rá Gallai István.

— Miért citerázott a Krisztusnak?

— Nemcsak a Krisztusnak citeráztam — mondta Gallai István. — A két latornak is citeráztam. Az emberek magukra hagyták a Krisztust meg a latrokat ott a keresztre feszítve. Felmentem hát hozzájuk én, és citeráztam nekik. Biztosan hálásak voltak nekem, hogy éjjel-nappal ott ülök a lábaiknál és citerázok. Azt hihették, hogy rengeteg ember van körülöttük, mint Húsvétkor, amikor ellepték a hívek a Kálváriát. De a hívek Húsvét után egész évre eltűntek, csak én maradtam a Kálvárián és citeráztam a megfeszített Krisztusnak és a latroknak, ők meg azt hihették, hogy mindig Húsvét van és Feltámadás.

— Most is folyton citerázik — mondta Anica. — Hallom esténként, amikor citerázik és énekelnek Rézivei.

— Vendégeink is szoktak lenni.

— Tudom. Hallom azt is, amikor sokan énekelnek. Katona András is kiáll néha esténként az utca túloldalán a házuk elé, és hallom, amikor bekiabál a házba a feleségének, hogy „Most még halkan szól”. Később meg bekiabálja, hogy „Most már hangosan szól”. Mert ahogy telik az idő, maga egyre hangosabban veri a citerát és egyre hangosabban énekelnek. Katona András néha órákig ácsorog az utcán, szereti hallgatni magukat.

— Be is jöhetne hozzánk.

— Vannak, akik még mindig félnek magától — nevetett Anica. Elveszett a terebélyes eperfa lombjában, Gallai István nem látta, csak a hangját hallotta.

— Félnek tőlem?

— Vannak, akik még félnek, mert maga nem olyan, mint ők. Folyton citerázik és énekel és rózsamézet ígér a gyerekeknek. Egyszer valaki azt mondta, hogy maga éhen halna, ha Rézi nem dolgozna folyton a varrógépével. Mikor tanult meg Rézi varrni?

— A háború alatt. Abrakos tarisznyákat varrt a lovasságnak. Abban az időben rengeteg abrakos tarisznyára volt szükség. Ez az én szerencsém, mert lehet, hogy tényleg éhen halnék, ha a feleségem nem keresne pénzt a varrógépével.

— Nem halna éhen, legfeljebb éhezne — nevetett Anica. — Azért beszélnek így az

7