Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - Gion Nándor: Koplaló (Regényrészlet)

emberek, mert félnek magától. Nem olyan, mint ők, és félnek, hogy maga majd elszereti a feleségüket és megrontja a gyerekeiket.

— Nem hiszem, hogy félnek tőlem — mondta Gallai István.

— Vannak, akik félnek — mondta Anica. — Maga rózsamézet ígér a gyerekeknek, azt meséli nekik, hogyha rózsamézet esznek, megerősödnek, sohasem fognak elfáradni, télen nem fognak fázni. . .

— És mindig fiatalok maradnak — mondta Gallai István.

— A gyerekek elhiszik, amit maga mesél nekik, várják, várják a rózsamézet, holott nincs is rózsaméz.

— Van — mondta Gallai István. — Egyszer majd hozok rózsamézet a gyerekeknek.

— Amitől mindig fiatalok maradnak — évődött Anica a lombokba rejtőzve.

— Amitől mindig fiatalok maradnak — mondta komolyan Gallai István.

— Én is szeretnék sokáig fiatal maradni — mondta Anica. — Sokáig szeretnék élni. De én tudom, hogy nincs rózsaméz.

— Van — mondta Gallai István.

— Nekem is ad majd belőle?

— Adok — mondta Gallai István. — De előbb a gyerekeknek kell adnom, ők már régóta várják.

A megtömött csalánzsákokat a földre dobták, utána ők is leereszkedtek a fáról. Anica akkor megkérdezte:

— Miért hívják magát Rojtos Gallainak?

— Valamikor aranyrojtok díszítették a ruháimat — mondta Gallai István. — Rengeteg aranyrojt.

— Most hol vannak?

— Elrejtettem őket. Egyszer majd ismét előveszem és felveszem őket.

Anica lehajtotta a fejét, fatalpú papucsát nézte és nevetett.

— Majd ha rózsamézet hoz.

— Emeld magasra a fejed, hogyha nevetsz — mondta Gallai István.

— Miért?

— Akkor szebb vagy — mondta Gallai István. Megfogta Anica állát és felemelte. — Mindig emeld magasra a fejed, hogyha nevetsz. Mindig így tartsd a fejed, hadd lássák az emberek, hogy tudod, hogy szép vagy.

— Szép vagyok? — nevetett zavartan Anica.

— Szép vagy.

Anica nem feledkezett meg a figyelmeztetésről. Előre szegezte az állát, felemelte a fejét, ha nevetett. Vidám teremtés volt, könnyen és sokat nevetett. És ezentúl az utcán is igyekezett mindig magasra emelt fejjel járni, mintha mindig nevetni készülne. . .

Az aratás szerencsésen egybeesett a selyemhernyók alvási idejével. Anica telehordta eperfalevéllel a szobát, és mire az éhesen ébredt selyemhernyók felfalták a nagy halom bekészített eperfalevelet, Gallai Istvánék hazatértek az aratásról, Gallai István és Anica újra együtt jártak a becsei országutat szegélyező eperfákhoz, Rézi pedig visszaült varrógépéhez.

Egy napon Faragó Károly jött át Rézihez. Siralmas ábrázattal megállt a varrógép mellett és azt kérdezte:

— Mi most mit csináljunk?

Rézi semmit sem értett, csodálkozva nézte a szerencsétlen Faragó Károlyt és megkérdezte tőle:

— Részeg vagy?

8