Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 1. szám - Csató Károly: Tegnapi hamu (Elbeszélés)

memet, hogy szép, tiszta, hogy tanuljak, okos legyek, mert akkor énvelem is kitolnak, mint ővele Kaposváron, s jöhetek haza más lábakapcájának és levan az egész élet akkor. . . A Jóska felröhögött és azt mondta neki, mit rezelsz be, de én értettem, hogy mit akar mondani, mert olvastam Gorkijt. Az öreg, persze, ott feküdt az ágyon ájult részegen a pálinkától, amiből még maradt. Az üveg ott állt az ágy lábánál, egy csomag kiszóródott Munkás cigaretta mellett. A Mari odament, megcsókolta az apját és azt mondta, hogy te vén kefekötő, mi a jó istennek csináltál engem, de most nagyon megértelek. Állati szépen mondta, mert a hangja is szép mély, gyönyörű volt, s meghúzta a pálinkásüveget. Rakodni kezdett a bőröndből a szekrénybe. Akkor láttam életemben először fekete bugyit meg melltartót, mert minden ruhadarabot megrázott maga előtt, amikor kivette és csak azután hajtogatta össze, tette bele a szekrénybe. Akkor én megint nagyon beleszerettem és meséltem is neki Gorkij életéről, hogy el ne sírja magát, s mondtam, hogy én író leszek, s majd őt is megírom, mert sajnálom, meg azt is, hogy Anyám rengeteget dolgozik, mert jár a téeszcsé-irodát is takarítani hajnalban, utána meg le a majorba a magtárba, hogy meggazdagodjon, de nem fog, mert aki nincstelen, az nincstelen is marad; ezt én már többször kihallgattam, amikor rólunk beszéltek, s szerettem volna megölni őket, de nem lehetett. A Mari is biztos, hogy ezért sírt, s emiatt még jobban megszerettem. Amikor kicsomagolt, megint jó sokat ivott a pálinkából és elkezdett nekünk énekelni állati szépen. Ami miatt aztán szerelmes lettem bele, az is ezen az estén történt. Amikor ki kellett neki menni a budira és mondta, hogy kísérjem ki, mert az udvaruk tiszta sötét volt és nem mert egyedül kimenni. Az ajtóban mondta, hogy karoljak bele, mint Julien Soréi a Vörös és feketében, amit én is olvastam, és azon is piszok sokat sírtam. Megfogadtam, hogy én is írok majd egy olyan vastag könyvet, amin mások sírnak. így mentünk a favágító mellé a hátradőlni akaró nádbudihoz, de nem ment be, csak megállt előtte és akkor megkérdezte, hogy nem vagyok-e szemérmes, mert ha az vagyok, akkor forduljak el. Én mondtam nem, nem vagyok, mert láttam már a lányokat pisilni. . . Erre ő azt mondta, hogy a nagylányok másmilyenek, mint az iskolások, s ha véletlen meglátom az övét, megijedek, s elmondom mindenkinek, hogy milyen ronda, pedig szép, meleg és sírni is tud, s most azért sír, mert engem nem szerethet, s amire én megnövök és olyant írok mint Gorkij, addigra ő már nagyon csúnya lesz és öreg, de lehet, hogy addigra nem is él és megsimogatta a fejem és megcsókolta a homlokom. Annyira sajnáltam, amiért ilyeneket mondott, hogy elkezdtem sírni és könyörögtem neki, hogy pisiljen már az istenit, mert haza kell mennem, különben piszokul kiver az anyám. Akkor leült velem szemben, kisebb lett mint én, és ő sírt; azon sírt, hogy mért vagyok én ilyen aranyos kisfiú és a férfiak miért nem olyanok, mint én, s akkor, amikor felállt, azt mondta nézzek oda, nézzem meg milyen a nagylányoké, mert ő az életben soha, semmi mást nem tud nekem adni, legalább emlékezni fogok rá, ha marad bennem érzés felnőtt koromban is és ronggyá nem zsigerel a világ, mint őt, aki úgyis előbb-utóbb öngyilkos lesz, mert nem bírja a szarembereket, amilyenek itt a faluban is vannak, s neki köztük semmi keresnivalója sincs, de máshol sincs, mert ott is éppen úgy kihasználják. . . S ez az ajándék maradjon örök titkunk. Nekem remegett a lábam, és megfogadtam akkor is magamban, mint azóta is sokszor, és most is megfogadom, hogy én másmilyen leszek, én jó leszek és köpök erre az egészre, ami itt van, köpök az egészbe, és ha más nem marad, világgá megyek; még akkor is ha Anyám belehal, mert ezt nem lehet bírni. A Kalácsot se, aki hétszentség, hogy örök ellenségem lesz, még akkor is, ha néha haverkodik velem azért, hogy amikor dugdosunk a lányokkal, akkor vigyem el leskelődni; ő meg odaadja nekem egy hétre a légpuskáját és kétszáz golyót is, és enged biciklizni, ha kijöttünk az iskolából. De az apja nem jön el szántani hozzánk, pedig két lova van; még pénzért sem jön, mert annyira nem változott a világ, hogy nekünk szántson, pedig

37