Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 4. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (IV.)

nak.) A költői alakzatok — legalábbis némely stílusfigurák — tehát bizonyos gnosze- ológiai sémáknak is megfelelnek. A költői hasonlat, mely nyilván az ősidőkben puszta „prózai” hasonlítás volt — tudatunk ama képességére és funkciójára világít rá, hogy két dolgot analógiák és persze kontraszt alapján egymás mellé tudunk helyezni. Ha az ősember felfedezett egy fekete színű gyümölcsöt, s a másikkal, aki ezt nem látta, meg akarta értetni milyenségét, nyilván valami olyasmit mondott, hogy „sötét, mint az éjszaka”, vagy a (fekete) „párduc” stb. A hasonlításban magában azonban máris ott van egy fontos mozzanat, amely az elvontabb gondolkodás, az elvonatkoztatás felé lendít. (Mert a hasonlat, az analógia a zárt, az „önmagában” levő kitárása, megnyitása a másik elem, a többiek felé.) A hasonlatban fontos mozzanat van: mellőzés, eltekintés, vagyis elvonatkoztatás formák. Fenti esetben: mind az éjszakának, mind a párducnak sok egyéb tulajdonsága is van (alszanak benne, halk léptű stb.), ezektől azonban a hasonlító ember eltekint, ezeket mellőzi, mert csupán egyetlen vonatkozása érdekli: feketesége. A feketeség itt mint „rész-egészként” jelentkezik, mert e szín az egész említetteket beborítja: vagyis noha külső, noha felszíni, de az eleven szemlélet számára ez mégis átfogó tulajdonsága. Az ilyen analógiák mélyén tehát szintén a gondolkodás szinekdokhés természete van. Ti.: ez a feketeség itt — noha rész — képviseli az éjszakát, az egészet, illetve a gyümölcsöt a példánkból. „A gyümölcs fekete volt, mint az éjszaka” — itt az történik, hogy az egész gyümölcsöt — az adottat — jellemzem azzal a feketével, amelyik olyan, mint az éjszaka. De mivel tudom: mind az éjszakának, mind a gyümölcsnek csupán egyik — noha átfogó, de külső — tulajdonsága e feketeség

— végül is: rész képvisel részt. Az is igaz viszont, hogy az adott szituativitásban a „gyümölcs” számomra mint érzéki egész kell hogy jelentkezzék. Más szóval: ahhoz, hogy felidézhető legyen, érzéki-átfogó képét kell szóban megteremtenem. Ha pedig azt mondom: „úgy villogott, mint a macska szeme” — még nyilvánvalóbb, hogy ez a rész (a szem) valami más egész (pl. csillag) megvilágítására szolgál. A csillag ugyanis egészében csillog, a macskán viszont főként a szeme, vagy olykor a szőre. Az ősibb szemléletben a külső átfogó (az egészet beborító „felszín”) gyakran az egészként jelentkezik, lévén ez a szemlélet nem analitikus, hanem rálátó, perspektivikus. (Perspektíva és idő vonatkozásairól már szóltunk: a perspektívában szimultán módon látom a térnek ama másik pontját, tehát az időnek ama másik pontját, mely felé szuk- cesszíven is haladok.) A szinekdokhés jelleg gyökere tehát eme primitív rálátó (külsőt látó, felszínt, felső réteget látó, csak részt látó) szemléletben van. Ha ez a szinekdokhés jelleg ott van az eleven szemléletben, és ott van a nyelvben (alakzatokként)

— természetesen ott van az etikumban is. Mintegy: az emberi tudatba súlykolódnak az emberi nyelv (anyanyelv) által mindazok a gnoszeológiai és etikai konzekvenciák is, melyek immanensen már a nyelvi szemléletben voltak mint előzetes tapasztalatok. Az, hogy mindez társadalmi képződmény — természetes, hiszen a nyelv mint biológiai (képességszerű stb.) valamelyes (kezdetben bármily csekély), de eltervelt tevékenység, munka, harc közepette alakul és fejlődik. Abban a tevékenységben, mely a lét és a faj fenntartására, e fenntartás szokásainak, eltervezéseinek stb. állandósítására irányul.

(Folytatjuk)

74