Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 4. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (IV.)

az áldozat nem lenne olyan nagy, nem lenne a feladathoz méltó, ha viszont csak isten lenne: ez kizárná az áldozatot, mert isten bármely csodát képes megtenni áldozat, erőfeszítés, lemondás stb. nélkül. A logikai konstrukció tehát nagyon jó. (Az igazság- tartalmáról itt nem szólunk.)

Továbbá: ahhoz, hogy az áldozat az ember számára érzékelhető — már-már látványos — legyen: a halállal kell szemléletessé tenni. Isten viszont halhatatlan. Ezért olyan jó konstrukció ez az isten-ember: e szellemi kétéltű (mint ahogyan „testi kétéltűek” a mitológiai kentaurok stb.).

Az emberi gondolkodásnak e szinekdokhés jellege lépten-nyomon tetten érhető. Vegyük példának az animizmust. Hogy az ember méltán képviselhesse a természet egészét, mint ennek része — lelket adományoz a köveknek is, hogy rokonsága velük nyilvánvalóvá váljék. így az majd hallgat rá, szelidebb lesz iránta stb. Egyfajta világ- szelídítés itt tehát e képviseleti gondolkodás. A hasonlóság így a szerves, a vér- és lélekrokonság szinonimájává lesz: ez utóbbi pedig a reprezentáció, a szinekdokhé alapjává válhat. Ha hasonló vagyok, rokona vagyok — képviselhetem. Bizonyos ismeret- elméleti sémák tehát mélyen a szinekdokhé elvén nyugosznak.

Az „érték” maga is ilyen. Az érték elvével ugyanis egyből lehetőség nyílik arra, hogy bizonyos részek, lévén „értékesebbek”, az egészet képviselhessék. Az ember a nyelvében naponta használ szinekdokhés alakzatokat. Ezek azonban csupán halvány képei annak a gondolkodásunk egészének tengelyében rejlő szinekdokhés struktúrának, amelyre itt és fentebb utaltunk. A képviselet elve ott van az ember cselekvésében, etikájában, logikájában.

Mint ahogy a nyelvbe is mélyen beszivárgott az etikum. Az nyilvánvaló, hogy az érzékelés pszichológiája hogyan tükröződik a nyelvi struktúrában: a mi magyar anyanyelvűnkben például a jelző a jelzett szó elé kerül: piros alma. Előbb a színét vesszük észre, aztán azt, hogy micsoda. Ez egy érzékibb, szemléletibb nyelvet tükröz, hiszen a piros mint felületen levő, érzékszerviig egyből evidenssé válik, másrészt az „jegyzi meg” a fogalmat, ami általánosabb: ugyanis sokféle alma van. Tehát: a nyelvtani szórend ismeretelméleti kronológiát tükrözhet. Eme induktívtól deduktív felé haladó, egyedi jegytől általános és fogalmi felé haladó irány érdekes sajátosság. Más nyelvekben a jelző a jelzett mögé kerül: itt a fogalmi kerül előtérbe, az egyedi jegy, tulajdonság mögéje. PL: moulin rouge (fr.: malom vörös). Az etikum beszivárgása a nyelvbe szövődményesebb dolog. Nem arról az — explicit — esetekről szólunk, amikor egy jelző etikai minősítés, pl.: bűnös alma (a bibliai), hanem azokról a látszólag semleges — implicit — esetekről, mint: „piros alma”, „zöld alma” stb. Itt ugyanis a „piros” egyben az „érettség”, „jóság”, „ehetőség” szinonimájaként is felvillan tudatomban, a „zöld” pedig az „éretlenség”, „ehetetlenség” szinonimájaként is. A „sötét éj” kifejezés esetében például az a rossz, kellemetlen tapasztalatom, hogy nem láttam s elestem: ez az etikaiba akkor lendül át, amikor a „sötét éjt” egy emberi tudathoz hasonlítom, melyben feltehetően gonoszság, bűnös tervek lappanganak. Az ami itt csak felvillanás — a kifejezésekben, hasonlatokban, metaforákban stb. konszolidálódik, állandósul: „olyan volt az arca, mint a piros alma” vagyis: szép, egészséges, kívánatos stb. Végül is: valamilyen jó, kellemes stb. A „piros” és az „alma” tehát már itt alkalmasak arra, hogy érintsék—felidézzék a bennem velük kapcsolatban elraktározott kellemes tapasztalatokat, s így megtegyék az első lépést az érzékitől a fogalmin át az etikai szféra felé. Sokszor etikai metaforákká válva, mint például: fülledt életmód stb. Amennyiben pedig a fontost, a létszükségletit stb. is bevonjuk — és természetes, hogy bevonjuk — az etikum szélesebb és szélesedő körébe nem nehéz kapcsolatot teremteni közte és bizonyos mondatszerkezetek között, amelyekben a fontosabb közlendők kiugró értelmi és érzelmi hangsúlyt, szó-elrendezést kap73