Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 4. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (IV.)

A közöny önmagát adja minden helyett, és a mindent adja önmagáért. A közöny bizonyos értelemben a legmélyebb (passzív módján agresszív) önzésforma. Mindenről lemondani éppolyan önzés, mint semmiről sem lemondani.

A közöny — ez a társadalmi fehérvérűség — végső soron persze a kapitalizmus szellemiségének egyik önvédelmi formája, amelyet manipulációs célokkal is terjesztenek, hiszen a közöny közönyt jelent például az osztályszempontok vagy a nemzetiségi stb. problémák iránt is. A polgári demokrácia által, ha nem is lényegében, de nagyjából, felszínesen „politizáló emberré” vált honpolgár számára a közöny a későkapitalizmus (imperializmus) adta ellenszérum, „védőoltás”. Látszólag kétélű fegyver, elvben ugyanis terjesztőire, a kapitalistákra is hathat. Viszont régi törvény, hogy az a gyógyszeradag, amely a fenőttnek meg sem kottyan, a gyermeknek veszélyes lehet. E képet az adottak nyelvére fordítva: a kapitalista a termelőerők bitrokában könnyen „kiheveri” a közönyt, viszont a dolgozó osztályokat, a kizsákmányoltakat lefegyverzi. Az, ami a fabulában „savanyú a szőlőként” jelentkezik, az itt sokkal áttételesebben. A hatalom „nem jó”, „terhes” sugallja a hatalmon levő; a kapitalista, az arisztokrata szeret minden elméletet, amely a hatalomgyakorlás nehézségeivel, gondjaival, különös erőfeszítéseivel foglalkozik. (Most arról nem szólunk, hogy ilyen nehézségek egyébként valóban vannak is.) Nagyon egyszerűen fogalmazva: minden ilyen elmélet a hatalomról való „lebeszélése” a dolgozóknak. Innen a hatalom misztifikálása is. A nagy H- betűssé való növelése: a metafizikai dimenzió elidegenít, távolivá tesz. Machiavelli a születő polgárságot még rábeszélte a hatalomra, mintegy sugallván: megtanulható. Machiavelli szépunokái már a hatalom „megtanulhatatlanságát” sugallnák éppen azzal, hogy elvontságot,csak,,személytelenséget” tulajdonítanak neki. A hatalomról azért beszélnek általában, mert ha a konkrét hatalom konkrét funkcionális zavarairól stb. szólnának, rögvest kiderülne, hogy csak bizonyos hatalmi szervezettség, bizonyos osztály hatalmának betegségeiről van szó. Jó ott az általános beszéd, ahol az egyesről, egyesekről nem eshet szó. Hogy tetten ne érjük a konkrét kizsákmányoló hatalmat — általában kell a hatalomról beszélni: ez volna a recept. (Nyilván az is igaz, hogy bizonyos manipulativ kapitalista hatalmi szervezettség egy bizonyos ponton valóban szinte öntörvényű lesz, megy mint a beindított gép magától, s olykor aki kormányozza, annak sem engedelmeskedik: ilyen a szükséges bürokrácia, ennek fenntartóit is felőrlő volta. Lásd :a Parkinson-jelenség stb.) A kapitalista szellemiség parabola-kora ez, amelyben a hamis általánosítás azért konveniál, mert az egészre való kiterjesztés elvonja a figyelmet a beteg részről, pontosabban: a felszín hibáit emlegeti, amikor a „benső”, lényegi hibákról kellene szót ejteni. (Természetesen itt politikai, filozófiai általánosításokról van szó; a sikeres művészi általánosítások — többek között éppen, mert az „egyesekben” megragadottak — más törvények alá esnek. Ezek olykor — még alkotójuk akarata ellenére is föltárják az ellentmondásokat. Lásd: Balzac, Mikszáth és mások ismert példáit.)

A „közöny filozófiája” tehát elsősorban a tömegek számára fékező. Ahogyan fékező volt a polgári individualizmus is: az egyéniség hangsúlyozása az „oszd meg és uralkodj”- elvnek jól jött (az megint más, hogy e mögött mint előzmény az is ott van, hogy a polgárság már nem mint egységes jelentkezik, mert a vagyon s egyéb megosztásokkal az érdekei is szerteágazóak, a hatalom megszerzése előtt és után is viszont egy darabig — a konszolidálódásig — az egységesség hangsúlyozódik, mert az összefogás a szükségesebb: az a fontos, ami összeköti őket, nem pedig az, ami szétválasztja. így válik az egyéniség felszabadítása is végső soron politikai manipulációvá a kapitalizmus kezén).

Ugyanakkor azért is használható a túlzó egyéniség-elv, mert részint az egész rendszer hibáját mindig az adott egyénre lehet hárítani, másrészt arra nevel: az egyén egy71