Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 4. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (IV.)

Az megint más kérdés, hogy minél „áldozattalanabb” egy társadalom, annál szabadabb szociálisan stb. így például a legideálisabb helyzet: a rokon-áldozatok kora, s ebben a legenyhébb mondjuk: egy hobbyról való lemondás egy erősebben vonzó hobbyért, noha még a régi sem szűnt meg teljesen. A szenvedélyes bélyeggyűjtő régi könyvgyűjtővé válik: érzi: ez műveltségének is többet hoz stb., tehát szabadon vállalja az újat, de azért reflexeiben, emlékeiben vissza-visszatér a másik olykor még kínosan is, tehát enyhe lemondásformával állunk szemben. Mert az egyén számára a legtökéletesebb szabadság az, ha csupán az esetlegesek veszélye fenyegethet, mert a többit felismeri, kikerülheti, felhasználhatja a céljaira stb.

Az embernek önmagához mint áldozathoz való viszonya sok-sok irodalmi jelentkezésformában megmutatkozik. Az ingyen-cselekvés, a hiábavalóság-érzet, a „fölöslegesség tudat” például az áldozat abszurdabb értelmezéséhez vezet. (Ilyen értelemben a mitológiai hiábavaló, céltalan cselekvésektől — pl. Sziszifosz, Danaidák —, az orosz irodalom remekbeszabott „fölösleges ember” típusokig, egyetlen kimutatható vonalat érezhetünk. Ilyetén módon például: Goncsárov egy prae-abszurd hőst formál meg Oblomovban.) Hogyan állhat egy abszurd alak áldozatként? Értetlenül, mert értelmetlenül. Nem érzi önmaga áldozatiságát, mert csak a céltalanban él. Végtelen közönye — végtelen áldozattalanság. Camus arra érez rá a Közönyben (eredeti cím szerint: Az Idegen-ben), hogy a közönynek át kell csapnia valami ingyen-cselekvésbe, amely a vízbefúló „utolsó szalmaszálba kapaszkodó”életreflexének felel meg. Ez egyben a tehetetlenség szülötte is. Az ingyen-cselekvés itt tehát egyben lázadás is a puszta-vegetálás ellen, egy áldozat-reflex a valamit-mégis-tevés irányában. A céltalan abszurd hős célja csak az ingyen-cselekvés lehet, vagyis: a céltalan cselekvés, mint — ahogy a mínusztól erre felé minden számjegy—a legnagyobb is— mínusz. Minél végletesebb a közöny — annál végletesebb az ellen-cselekvés: a hiábavaló, az „oktalan” tett, az action gratuit. Camus-nél a pszichológiai motiváció tehát erős, igaz, viszont nem igaz a filozófiai indíték, vagyis az, hogy — másutt — az emberi létnek en bloc értelmetlenséget tulajdonít. Csakhogy ez az „értelmetlenség” egy nosztalgiát fejez ki nála az „értelmes világrend” iránt, ami mögött a „megtervezett”, a céllal-teremtett világ teológia-illatú előképe lappang. Továbbá: ami igaz lehet az egyes emberre — az az emberiségre kiterjesztve hamissá válik. Ugyanis: nem akármelyik egyes képviselheti az általánost, nem akármelyik rész az egészet. (Csupán szubsztanciáját tekintve igen, ti. bármely egyes konkrét anyagforma — fadarab, állat stb. — úgy állhat előttünk, mint a filozófiai anyag „teljesjogú képviselője”, de egy beteg ember nem állhat elénk, mint az egészséges ember „képviselője”. A,.szellemi képviselet” éppen, mert valóban képviselet, szövevényesebb dolog. Míg az ember mint az anyag képviseletében felléphető—egyszerűbb dolog,éppen mert ezvalójában ál-képviselet. Hogy világosabb legyen: én megbízom X-et, hogy képviselje véleményemet egy tudományos konferencián. Ez a vélemény „szellemi képviseletem” lesz. Valóságos. Tőle mégis megbízásomat kérik szóban, írásban. Ha viszont azt mondom:,,én az egyetemes anyagot képviselem”, ez csak költőileg igaz, átvitt értelemben, mert az egyetemes anyag „nem bízott meg”, nem kötött velem konvenciót. Mégse kérik megbízásomat. Tehát törvény az, hogy minden megbízás nélküli—mandátum nélküli — képviselet abszolút jogos, kétségbevonhatatlan, mert költői képviselet, ál-képviselet. „Ez az oroszlán a Noé bárkájában az összes oroszlánokat képviseli” — lírailag jogos, elvitathatatlan: ez az állat azonos fajta azokkal, és ennél a képviseletnél a megbízatás verifikálása szükségtelen, mert konvenció, hogy az azonos anyagszerveződési formákat képviselheti a másik azonos egy adott konvenciórendszeren belül. „Mondj egy állatot”, „Szamár” — itt a szamár az „állat” fogalmára példa lesz — s egyben képviselet. No de: nem mondhatom erre a kérdésre „tudnál az épkézláb emberre egy példát mondani” — „Quasimodo”, mert ez

69