Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 1. szám - Csató Károly: Tegnapi hamu (Elbeszélés)

Kalács Bandi anyja, s benézett, hogy mit csinálnak ott. De nem ismert meg bennünket, különben piszokul kivert volna az Anyám, meg talán a Hörögi Etának az apja is, ha megtudja, de lehet, hogy a Szekér gyerektől is kaptam volna, aki az Etát feleségül akarja elvenni. Persze, nem fogja elvenni, mert ő az én szeretőm és én is nagyon szeretem; de nem azért, amiért azÁgit, akinek májusfát is állítottam ; hanem azért, mert csak velem szeret dugdosni.Ő mondta nekem, hogy az Eta, a másik Eta is szeretné tudni, hogy milyen az. Ha én bemennék az iskolavécébe, amelyiken van lyuk, ő oldalt belesne rajta. Na, elkaptam a szemüvegest és megmondtam neki, hogy megmutatom, ha mindennap lop a kolbászukból és ideadja nekem, mert az Etáéknak piszok jó kolbászuk van,és annyi mint a dög. Egyszer Anyám is dolgozott nekik kolbászért és akkor ettem belőle, mert nekünk a disznókat le kell adni, s így nincs kolbászunk. Azt mondta, hogy azt nem adhat, mert a kolbász kell a cselédeknek, akik dolgoznak nekik a háztájiban. Pedig nincs is cselédjük, csak a Kupiék, akik eljárnak napszámba. Kupi a kisbíró, az asszony meg a tanácsnál dolgozik, de ezek csak úgy hívják őket, mint régen, hogy cselédek, hát én ezért is utálom az Etát. Egy másik szünetben látom, hogy sugdos a László Icával, az meg jön és mondja, hogy estére, harangozás után jöjjek el az iskolaudvarra, és az Eta küldi ezt a kolbászt, de láttam az Icán, hogy szomorú és el is pirul, mert tudta az egészet. Fogtam és kiütöttem a kenyeret meg a kolbászt a kezéből. Nem vettem észre, hogy jön a Nagy tanító bácsi, csak azt, hogy megfogja a kezem és leken egy marha nagy pofont. Csak úgy csöngött a fülem. Azt mondta, azonnal szedjem föl és adjam vissza az Icának, meg kérjek bocsánatot, mert kapok még egyet, akkorát, hogy leszáll a fejem. Beijedtem hirtelen és fölkapkodtam a kaját. Akkor vettem észre, hogy az Eta az iskolaajtóban állva röhög rajtam. Akkor megfogadtam, hogy inkább levágom, de neki akkor sem mutatom meg és egye meg a kolbászát. Állati mérges voltam, meg tudtam volna ölni; a bicska is nálam volt. Mindig a mackónadrágom farzsebében van, egy vékony bőrszíjjal az úttörő övemhez kötve, hogy el ne vesszen, ha szaladok. Azért nem öltem meg, mert még közel volt a Nagy tanító bácsi, s amikor megköszöntem az Icának, hogy rendes, mert nem röhögött ki, mint a többiek, akiknek fogalmuk sem volt, hogy mi ez az egész; aztán elsírta magát, hogy ő az oka. A fülem is megkékült, akkorát kaptam. Az az igazság, hogy nem érdekelt engem a pofon, mert kaptam én eleget ha verekedtünk, meg Anyámtól is, de az piszkosul jól esett, hogy az Ica miattam elsírta magát. Akkor jobban szerettem, mint az Ágit, akinek májusfát is állítottam, hogy tudja csak meg mindenki: ő az én szeretőm. Akkor nagyon szerettem az Icát, s neki is olyan mackónadrágja volt, mint nekem, ugyanúgy meg volt foltozva a térdénél, csak a mackó fölött ő szoknyát hordott, aminek mindig mosószappanszaga volt, mert egyszer még tavaly, amikor az alsó erdőben találkoztunk, ő csollánt szedett a disznóknak; akkor megbeszéltük az iskola előtt, hogy ott találkozunk a magasfeszültségű vezeték tisztásán. Ákkor csókolóz- tunk és én az ölébe hajtottam a fejem, amint ott henteregtünk a véka körül. Az marha jó volt, mert én elkértem a Kovács Lacitól a légpuskáját és lőttem neki egy pici madarat, aminek piros volt a bögye, meg sárga, de ő eltemette egy vakondtúrásba, mert nem merte hazavinni, nehogy megtudjanak az egészből valamit, ami csak a kettőnk titka volt, meg a Hörögi Etáé; s a vakondtúrásból kicsi sírhantot formált, arra meg rátett fejfának egy nagy fehér virágot. A sír szélét meg apró, kék virággal bekerítette. Az oldalára egy vékony pálcika hegyével a homokba karcolta: ,,Itt nyugszik a madarunk — meghalt 1961-ben.” Ezzel a sírral szemben bebújtunk egy mogyoróbokor alá, aminek klasszul lehajlott az ága, s alatta szép volt a fű, s ott csókolóztunk, mert már nagyok voltunk. Fölolvastam neki Hemingway Búcsú a fegyverektől című könyvéből azt a részt, amikor az ápolónő bebújik az ágyba a katona mellé és egy állati szépet fűrészelnek, s akkor megfogadtuk, hogy mi is szerelmesek leszünk és ahol nem lát bennünket senki, nem szégyelljük magunkat. A légpuska ott feküdt mellettünk a füvön fölhúzva34