Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, II. rész)
— Két napja jöttünk föl, és. . . Hallgattunk, aztán befejeztem a mondatot: — . . .rajzoltál azóta? Atsurrogtunk Hatvanon. A konzervgyárból munkáslányok jöttek ki, könnyű blúzokban a hajnali hidegbe. Szinte hallottuk a hangjukat, ahogy még kiáltoztak egymásnak, vidáman. Eszter hosszan visszanézett rájuk. Aszód felé közeledtünk, a hosszú emelkedőn, mikor újra megszólalt. — Néha egészen reálisnak tartom, hogy kapom magam, és elmegyek egy téeszbe kapálni. Felnevettem: — Vadromantika, kicsikém! A kapa egyre ritkább szerszám a szövetkezetekben! — Mindegy! Akkor valami más munkára, csak jó kiadós legyen!... Az csak van? — Ajjaj! Eltöprengett: — A nevem meglenne hozzá. — Hogy-hogy a neved? — Úgy értem, köznapi magyar név. Nem keltene feltűnést. — Mekkorát csalódnál! Tudod, milyen lánynevekkel van tele a falunk? Beáta, Krisztina, Csilla, Tünde, Patrícia. . . Akinek a lagziján most táncoltunk: Noémi. Alig idősebb tőled. Egy mellékútról vontatóra kapcsolt gulyáságyúk kanyarodtak elő. Megelőzni már nem tudtam őket, a tárcsás kiskatona kint állt az úton. Levettem a gázt: — Hallod!.. . Látogassuk meg édesanyádat a gyors indulása előtt. Úgyis koránkelő. — Honnan tudod? — Látom rajta. Ugyanolyan gondban tört, mint az én anyám. . . Nehézsorsú asszonyok, nehéz korba született férfiak mellett. . . Eszter csak nézett, de annyira, hogy zavart az indításnál: — Néha szinte bölcs vagy, néha meg... Elhallgatott. A negyven kilométerrel haladó katonai járműveket kerülgettem: — . . .mint egy mindenre képes alvilági alak! — .. .mint egy dörzsölt vagány. — Honnan tudod? Hisz egyet sem ismersz! — Éppen csak egyet! Nevettünk; átadtam a kormányt, hogy az első pesti rendőrlámpáig gyakorolja a vezetést. Hirtelen zseblámpa fénye villant az arcomba. Kettő: — Maga mit csinál itt?! Eltakartam a szemem, felálltam. A két rendőr, aki hétfőn a turistaházban itta a fröccsét, közrefogott. — Mutassa a személyi igazolványát! Végigvizsgálták, gondosan. Összenéztek, valamit morogtak, aztán visszaadták: — Mikor tűnik el ebből a körzetből!? — El fogok tűnni. — Két nap! — mondták. Lehajtottam a fejem, mert egyre az arcomba világítottak. Az állam alá nyúltak, fölrántották: — Hallja! Negyvennyolc óra! — El fogok tűnni. Pontosan a lék felé mentek. Zsebredugtam a kezem, néztem őket. Láttam, hogy a vágásnál lépésre emelik a lábukat! 28
