Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 3. szám - MŰHELY - Gombár Csaba: Magyarország fölfedezései
szellemi élet nekirugaszkodó nyitottságával országos méretben tette bensővé a jobbra és többre való törekvés értelmét és a szocialista jövőben való hitet. Mindennek alapja, hogy a vezérlő politikában a kommunista hegemónia saját szövetségi rendjében stratégiai érvénnyel volt képes kibontakozni, s ezzel mozgósítani hazánk alkotó energiáit. Az ellenforradalom legyűrését követő konszolidáció, a mezőgazdaság átszervezése és példaértékű föllendülése, majd a gazdasági, közigazgatási, választójogi és oktatási reformtörekvések és eredményeik egy feltörekvő történelmi ívet jeleznek. A „Magyar- ország felfedezése” is ebben a sodrásban született, amelynek egyben eredménye és alakítója. E nagy igényű évtized léptékében mérve a hazánk fölfedezésére szerveződött szociográfiai vállalkozás is méltán nagy igényű. Nagy fölfedezések ugyan nem történtek, némelyik hajó eltűnt a líra ködében, vagy navigációs hibákból zátonyra futott, a többség azonban új és az előzőeknél részletesebb térképek kincsével tért meg. Ez a jelentős eredmény pedig nem csak az ezután induló szociográfusok tájékozódását fogja megkönnyíteni, hanem ezzel az is lehetővé vált, hogy az irányító munkát végző politikusok és szakemberek a határozatok és rendeletek gyűjteményei mellette munkákat is kézikönyveik közé sorolhassák, és még az is, hogy a bodrogközi, marosmenti, vagy sárközi tanuló ifjúság a társadalmi környezetismeretet ne csak „középiskolás fokon” sajátíthassa el. Ami pedig kifogásolható Kifogásolható? Ha elmarad a fölfedezés az arra vállalkozók munkája során, ha azt jól indítják és vezetik, az inkább balszerencse. Ami kifogásolható, az inkább az, ha a fölfedezésre irányuló erőfeszítést nem annak tartják, ami megnevezésében nyíltan benne van. A szociográfiáról Kecskeméten tartott eszmecserében (Forrás, 1975/1.) egyesek a fölfedezés eddigi elmaradását értelmezve inkább a szóbanforgó fogalom átértelmezésére törekedtek. Volt aki arra utalt, hogy a mai összetett és átmeneti időszakban nehéz úgy kérdéseket és feleleteket fogalmazni, hogy az igenek és a nemek olyan koncepció- zusak és határozottak legyenek, mint a „Magyarország felfedezésé”-nek 30-as évekbeli első sorozatánál. Más úgy látta, hogy ma nem az egész, hanem csak a része a fölfedezendő. Volt olyan vélemény is, amely szerint pedig nem a szó elsődleges etimológiai értelmét kell a sorozaton számonkérni; elég, ha valami újat hoz. Nos, úgy vélem, hogy ez az ami kifogásolható. Ha ugyanis a fölfedezésre vállalkozókban megingatjuk a valódi és nagyjelentőségű felfedezés lehetőségét, ezzel már magunk is szűkítjük a lehetőségek tartományát. Egy ország fölfedezése csak lényeges, strukturális összefüggéseinek föltárásával bír értelemmel. Nem elég egyszerűen újat vagy érdekeset mondani, hanem a történelmi alapfolyamatok mértékében kell az újat megtalálni, — természetesen a fölfedezés minden járulékos kockázatával. A fenti vélemények elfogadhatók, ha a nekigyűrkőzés eddig elért eredményeit értékelik, de kívánnunk és terveznünk mégis csak nagy dolgokat, azaz fölfedezéseket érdemes — sőt, kell! No, de — vethetné ellene bárki — miért keltsünk hamis illúziókat állítólagos lehetőségként és igényként, amikor társadalmunk strukturális alapfolyamatait, a magyar nemzet szocialista jövőjének jelenkori alapját, mint egészet ismerjük. Ha az ilyen vélekedés, az imponáló önbizalmon túl, valóban helytálló is lenne, akkor tényleg nincsenek jelentős föltárásra váró pontok társadalmunk életében. A 60-as évek társadalomtudományi kutatásai és vitái azonban elég világosan jelezték, hogy ez nem így van. Sőt alapos megfontolás után politikai tanácskozó testületéink is megállapították, legutóbb az 70
