Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 3. szám - MŰHELY - Gombár Csaba: Magyarország fölfedezései
GOMBÁR CSABA MAGYARORSZÁG FÖLFEDEZÉSEI A Szépirodalmi Kiadó gondozásában már több mint egy tucat szerző mutatta fel, mit talált szociográfiai vizsgálódásai során. Ezek az írások azonban nem tucatmunkák. Szögezzük le alapvető véleményünket már most: a „Magyarország felfedezéséiben megjelent írások a sorozat egészét tekintve érdekesebb, színvonalasabb és közéleti hatásukat nézve jelentősebb munkák, mint általában a társadalomtudomány, vagy a szépirodalom elmúlt öt évének termése. Az írószövetség kezdeményezésére 1970 óta jelennek meg olyan szociográfiai könyvek, amelyek hazánk társadalmi szerkezetének különböző egységeibe, termelési ágazataiba, települési fajtáiba és tájaiba engednek mélyebb bepillantást. A sorozat címe és célja azonban nem a bepillantás — ha mégoly alapos is az — hanem a fölfedezés. A fölfedezés mindig valamely meglevő, de nem ismert tény, összefüggés, szerkezet, folyamat megtalálása és leírása. Egy ország fölfedezése pedig benszülöttei számára és által csak a strukturális folyamatok mértékében bír értelemmel. Azaz nem elegendő részjelentőségű újat mondani, történelmi, vagy helyi érdekességeket feltárni, hanem az egészre vonatkozóan kell az újra rámutatni, még a rész leírásánál is. A kérdés tehát az, megfelel-e ez a sorozat vállalt célkitűzésének? A történelmi és politikai folyamatok fölfedése a benne élő kortárs számára roppant nehéz, de egyáltalán nem kilátástalan vállalkozás. A távlat hiánya okozhat torzulást, de számos példa mutatja, hogy lehetséges az ilyen feladat teljesítése. Zrínyi például kortársként írt a hazai állapotokról és orvoslásukról, Kölcsey a szatmári adózó nép állapotáról, Révai 1938-ban a népiesek mozgalmáról, vagy Bibó István 1945 telén a koalíció válságáról. S írásaik nem csak érdekes kortársi megjegyzések voltak, hanem fölfedezés- értékűek; máig is annak tartjuk őket. Állapotunk és körülményeink a történelem része és majdan a történeti kutatások tárgya lesz. Egy ország, egy nép önismereti kérdésének megválaszolása lehet hibás, de soha nem hagyatkozhatunk a távlatokra, mert közös ügyeink mindig a jelenben mozgó politikai döntések tárgyai. A történelmi tudatunk csak alakító része társadalmi önismeretünknek, amihez így mindig szükségeltetik az aktuális állapotok ismerete. Mit segíthet ebben a szociográfia? És egyáltalán, az önismeret hivatalos politikai intézményei mellett remélhető-e fölfedezés egy szál toliforgatótól? Nos, igen. Jól tudhatjuk ugyanis, a fölfedezés nem intézmények és nem műfajok privilégiuma. Bár a fölfedezések a legkisebb mértékben a véletlen művei, mert ezekhez mindig nagy expedíciók kellettek és kellenek, azaz nagy fölkészültség,hogy a véletlen is befogható legyen a vállalkozás igájába. Az azonban, hogy az ismeretlen fölfedője tudós, politikus, vagy művész lesz-e, épp úgy nem tudható előre, mint az, hogy milyen úton és milyen módszerekkel lesz az ismeretlen föltárva. Politikai döntések következtében a vállalkozás megszerveződött, és a különböző tanácskozó politikai kongresszusok és az intézményes tudományos törekvéseit mellett a szociográfia terén is megtörtént a fölkészülés. Csak megismételjük tehát az előbbi kérdést: hogyan felelt meg a mai szociográfia vállalt feladatának? A fentiekhez azonban még néhány szót kell fűzni a műfaj kérdéséről. Sokszor megvitatták, hogy a szociográfia mennyiben irodalom és mennyiben tudományos erőfeszítés. E tekintetben kétségkívül öszvér-műfajjal állunk szemben, ahol egyszerre történik kihívás a tudományos általánosság és a művészi különös szintjén. Ebből a műfaji keveredésből óhatatlanul adódnak különböző sutaságok, a szociográfia mégis éles fénnyel ra67
