Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 3. szám - MŰHELY - Veres Péter: Táncsics Mihály
Az meg, hogy víg élete volt a parasztlegények közösségében, hogy részt vett a játékaikban és verekedéseikben, és hogy már szeretője is volt, mint növendék legénynek, még döntőbb bizonyíték arra, hogy Táncsics Mihály nem kocaparaszt volt, amíg falujában volt. Persze, csak olyan növendékparaszt, mert tudvalevő, hogy a paraszt is csak későre, 40—50 éves korára érik meg igazán. * * * Nekünk, mai Táncsicsoknak ez a tanulási düh már egészen idegen. Mi az elemi iskola óta csak olvastunk, de rendszeresen soha nem tanultunk. Az eredmény, persze kinél milyen, de a késői magántanulástól is ilyen volna, akárcsak Táncsicsnál. S bizony neki is jobb lett volna, ha fogékony ifjúságában nem a latin nyelv és járulékai után töri magát, hanem eredetiben olvasta volna Goethét, Schillert, Montaigne-t, Pascalt, Voltaire-t, Rousseau-t, Thackeray-t, Macaulay-t, Dickenst és a többieket, ha már a nyelvüket úgyis megtanulta. Sokkal messzebbre érhetett volna. De szerencsétlenségére bejárta a fél ország iskoláit, és nem talált egyetlen értelmes tanárra, aki jó útra indította volna. Úgy érzem, Erdélyben inkább talált volna. Érdekes, de egyben siralmas felfedezés az is, hogy Táncsics is volt falukutató. S bárha csak az országot akarta megismerni és Veszprém megye monográfiáját akarta megírni, mégis megesett vele egy párszor, hogy elfogták a vidéki hatalmasságok és kizsuppolták innen is, onnan is. Vannak magyar dolgok, amelyek, úgylátszik múlhatatlanok. S aztán mi volt itt, hogy milyen magyar világban élte át Táncsics az ifjú éveit, arra jellemző, hogy a budai tanítóképezdében rajta kívül összesen négy magyar fiú volt. Ebből is érthető a Táncsics sovinizmusának a fejlődése. Amikor pedig latin tanulásra adta a fejét, mert azt tapasztalta, hogy itt latin nélkül nem ember az ember, már 24 éves bajuszos férfi volt, s az apró piarista diákok között, ahogy ő írja, úgy nézett ki, mint szamár a juhok között (író ír így!) Keserves helyzet lehetett. Hogy ez a tanulási megszállottság milyen lehetett, hogy mennyire elnyelte a Táncsics egész emberségét, arra megint jellemző, hogy ez a fiatal férfi, akinek otthon a faluban már szeretője volt, bizonyos Pázmándi Kató, hosszú diákoskodása alatt semmiféle szerelmi ügyről nem beszél. Végül is mintegy véletlenül házasodik meg, mert úgyszólván adósságban fűznek rá egy vénülő varrólányt, azok az emberek, akiktől házat vett, de az árát kifizetni nem tudta. Az árveréstől megmenekült és ráadásul kapott egy olyan csudálatos asszonyt, hogy író és üldözött ember ennél különbet nem kívánhat magának. Ez az asszony annyira megértő lélek, hogy amikor Táncsicsot március 15-én kiszabadítják, az az első szava férjéhez: „Nincs többé censura”. És micsoda élete volt, ezt én értem igazán, aki szintén kettős életet élek: egy íróit és egy parasztit. Házat venni semmiből, krumplit termelni, holdnyi kertjét rendben- tartani, családra gondolni írói munka közben nem gyerekjáték. Táncsics nem volt bohém lélek, mint kora legtöbb írója. írótársai, még tanult és nemesi írótársai sem mondhatják el, hogy szabadon éltek. A legnagyobbak fél-élete is koldulás és kegyelemkenyér volt. De Táncsics már mint neves író, mikor megszorult, elment zabot rostálni Boldizsár gabonakereskedőhöz 50 krajcár napszámért. Felesége meg Amon fuvarosék- nak fehérneműt varrt. S ami a legkeservesebb: írónak kenyérre koldulni is borzalmas sors, de könyvei kiadására koldulni, talán még borzalmasabb. Honnan tudhatja, hogy akitől kér, nem nézi-e eleve semmibe a munkáját, s van-e ennél nagyobb szégyen és gyalázat? 60
