Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, II. rész)
Mindenki eltátotta a száját, csak a főmérnök mert dadogni néhány tétovát: — Érdekes, hogy... erről mi.. . Leintettem: — Külön szolgálat van erre! Mióta világszerte úgy megmarkolták az olajkutak nyakát, külön hálózat figyeli a hazai szénbányászat munkahőseit, hogy váratlan kitüntetésekkel ösztönözzék őket!.. . Stimmel, Sztyi?! — Szó szerint! A szeme se rebbent; értettük egymást. Felemeltem a poharam: — Akkor proszit! És ittak, éles, szaggatott szürcsölésekkel, mert a kivételes percek gyönyörűségétől még remegett a szájuk széle. Asztalhoz menet az első vőfi mindenáron a fiatal pár mellé akart bennünket ültetni. Hiába szabadkoztam, rám se ügyelt. Akkor Eszter megállt az ajtónál, és szelíden kijelentette, hogy a középső asztalsornál akar ülni, valahol a végén. — Értsétek meg, el akar merülni a nép között! — Mit? — kérdezte a násznagy. — Hocset idtyi v narod, te szeszkazán! — förmedtem rá. Ijedten vágta magát vigyázzba: — Jawohl! — és széles ívben kanyarított bennünket a kívánt irányba. Mintha egy kis létszámú család ült volna vacsorához, ahová az apa morcosán érkezik — olyan csendben kezdtünk enni. Az egyesített cigánybandák erősen tanakodtak, majd belecsaptak az „Orvul tört ránk, eltiporta földünk, úrrá lett itt az ellenség!” — kezdetű operettrészletbe. Eszter csodálkozott: — Felétek ilyeneket szoktak a lakodalmi tyúkleveshez? — Nem, anyám, csak a Magas Vendég tiszteletére. — De honnan veszik? Hiszen mióta megérkeztünk, egy szót sem szóltunk arról, hogy. . . — Fogalmam sincs. . . Várjál, eligazítom a bandát. Odamentem, és elmondtam, hogy az elvtársnő szabályos lagzisnótákat akar hallani. Ez segített. Egymásután hangzottak föl a magyar nóták, műdalok a két háború közötti időből, néha még valódi népdal is keveredett közé, különösen a báránysült táján, mikor az asztalbontás ideje közeledvén, a csárdásokra került sor. A hangulat is megereszkedett, tósztokkal, magán-énekszámokkal. Az emberek beszélgetni kezdtek, késsel, villával hadonásztak egy-egy érdekesebb csattanónál, sűrűn emelgették a poharakat, s mikor a felszolgáló asszonyok, maguk is jócskán kapatosak, a cseresznyebefőtt levét végigcsorgatták vagy négy vendég hátán, akkor eredeti megjegyzések hangzottak el arról, hogy az a piros lé tulajdonképpen a menyasszonynak mije, és hogyha a vőlegény talpig férfi, akkor mit kell tennie, még ma éjjel, hogy kilenc hónapig nyoma se legyen! Eszter kapkodta a fejét: — Te! Ez már az igazi lagzi? — Az. Hogy tetszik? — Isteni! Bólintottam, de csak nem ment ki a fejemből: honnan veszik, hogy az útitársnőm valami fontos személyiség lánya?! Már a megérkezésünk is: Anyám úgy futott elénk, mintha csak reggel léptem volna ki a kiskapun, és pontosan azzal a céllal, hogy hozom az én szívemnek az ő választottját; a helyünket megfújták, sürgölődtek körülöttünk a tiszta szobában, ahelyett, hogy 25
