Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Leskó László: Hősök, ellentmondásokkal

Varró Gergellyel válogatjuk a búzát az ocsútól. Mintha hegycsúcsról pillantana le egykori törpe önmagára. A hegymászói győzelem derűje világol keskeny résben kuksoló csillagszemében. Lefelé szélesedő, lapos boxolóorr alatt mértani síkidom, trapéz, barnásfehér bajusz.

— Dánia 1946 végén nyitotta meg hadifogságom kapuját. Mikor hazaértem, tudtomra adták, hogy földem var»! Nem szégyenlem: még aznap este lámpással kimentem megkeresni azt a cöveket, amelyre az én nevem kezdőbetűjét írták tintaplajbász- szal. Ráöleltem magam arra a földre, mintha a feleségem lett volna. Beszolgáltatás? Adtam az első szóra: volt már miből! Kilenc elismerő oklevelet kaptam ezért. Persze, valami magamkereső bódulatban éltem akkoriban. Bújtam a templomot, még a párbér — egyházi adó — szedését is vállalva. Vigasztalni eljártam az egyik kulákká tett családhoz: ,,Ha Cato tudós nem lett volna időnek előtte öngyilkos, megérhette volna a fekete felleg elvonulását.” Ilyen papos volt a beszédem. Pedig akkor már megfogtak maguknak a könyvek. Solohov regényei, Veres Péter írásai, természettudományos művek. Egyszercsak gyanúsan fáradtnak éreztem magam, amikor vasárnap nagymisére kellett volna készülnöm. Otthon maradtam Móricz lelkes cikkét olvasni a 19-es somogyi tavaszról, amelyről addig nem jól gondolkodtam. Én akkor már Móricznak jobban hittem — hisz sok igaz írását olvastam —, mint egykori tennenmagamnak. Így formálódott viaszként az elmém. A könyvek váltottak ki a magányomból, meg a sok közhasznú munka. Voltam Hangya-szövetkezetes, legeltetési bizottság elnöke, tanácstag.

— Aztán párttitkár.

— Mely tisztességbe egyhangúlag választottak.

— Újra szembekerült Mojzes Lajossal. Vizsgálatot vezetett ellene ...

— Pedig akkor már sajnáltam. Tudtam: sokat tehettek romlásáról a volt gazdákból lett brigádvezetők.

— Mikor szabadult lelki priuszától.?

— 1965 nyara végezte be nálunk a kézi kaszálást. Rossz év volt, a százötven mázsa helyett csak százhúszat tudtunk osztani. Béndek Feri rámemelte a kaszát. Abban a pen- geszikráztató pillanatban ért véget a vezeklésem. Szép szóval magyarázni kellett a köz érdekét, a tartalék fontosságát.

— Más magaszaggató tettek?

— Mindennap. Este tízig szájzsibbasztó vitában sokszor. Hajnalban az elnökkel a határt járva. Ha tudták volna, mit eszem magam egy-egy gyűlés előtt! Vagy amikor nálamnál tanultabb emberek partneréül kellett felnőnöm. Végül is csak hatelemis öregember vagyok, bármennyit olvastam is! Mikor éreztem, hogy nem állom a versenyt, átadtam a helyem egy fiatalnak.

□

Egykori osztályuk rétegérdekei, majd a későbbi történelmi szituációk szembeállították őket. Nem beszélnek egymással, noha csillapult bennük a harag. Pedig lenne miről; ténykedésük volt a mag, mely terméssé épült. „Hétezer hektárossá hízott a hajdani törpe téesz. A tavalyi év termelési eredménye 130 millió forint. Huszonöt mérnökből álló szakgárdára támaszkodhatnak az utódok.”

A téesz-melléküzem fiataljait „faggatom.” Kik voltak a szegény emberek a felszabadulás előtt? Ki volt a falu első tanácselnöke? Az első szövetkezeti elnök?” Nem tudják. A sorsok az unokák létében simulnak össze. Ezt a „történelmi leckét” nekik írtam.

53