Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Varga Domokos: Telkek és stégek

lusban: ide mer pimaszkodni, szemtelenkedni, pofátlankodni —, azt kiirtom innen, olyan hangon támadok rá, fenyegetem meg, hogy tüstént elkotródik.

A stílus szerencsére ritkán ilyen emelkedett. A horgászok többnyire nem rabiátus emberek. De szerzett jogukat^— amely egyes-egyedül a foglaláson alapul — a sze- lídebbek is mindhalálig védik. Áll ez a vízi helyekre is, sőt azokra még inkább, az ide vagy oda letú'zött csónakrögzítő karókra, s legesleginkább a stégekre.

(Ó, tudom én, hogy a stég magyarul horgászpad. De mit csináljak, ha a köznép száján mégis stég, s már az is marad?)

A tavak, a folyók, a csatornák medre az államé. De a stég azé, aki leverte a cölöpöket a mederfenékbe, s rájuk szerkesztette azt a deszkaalkotmányt, amelyen naphosszat elüldögélhet, de esetleg el is szundikálhat éjhosszat, ha egy kis bódét is összeeszkábál. Ott ülhet, ott alhat, oda szögezheti a névtábláját, mint jogos tulajdonos — kinek mi köze hozzá? Még el is adhatja, örökül is hagyhatja a stéget, mert neki jutott eszébe, ő vett magának bátorságot, hogy egy szép napon, egy alkalmas percben hozzálásson a cölöpveréshez.

Ma már nem egészen így áll azért a helyzet. Elvileg legalábbis. A vízrendészet és a vízügyi szakaszmérnökségek közös erővel próbálnak rendet teremteni, ahol szükséges, így például a Ráckevei Duna horgászbirodalmában.

Egy körültekintő — hogy ne mondjam: kissé körülményes — jogászi megfogalmazást idézek, 1970-ből:

„Ilyen rendezésre váró problémát jelentett a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területén levő Soroksári Duna-ág sporthorgászati hasznosításával kapcsolatban, a Duna-ág területén kialakult sajátos helyzet.

A Kvassay és Tassi zsilipek között elterülő folyamszakasz területén számos horgászegyesület bérel meghatározott szakaszt, sporthorgászati célból. Az egyesületi tagok tevékenysége azonban az idők folyamán olyan jellegűvé vált több esetben, amely kihatással volt a vízügyi érdekeken kívül a parti tulajdonosok és a hajózás érdekeire is és sértette az élet- és vagyonbiztonságot. Szükségessé vált tehát — a különböző jogszabályok rendelkezéseinek egybevetése útján — olyan megfelelő szabályozás kialakítása és közzététele, amely alkalmas egyrészt a meglevő anomáliák felszámolására és a jövőt illető gyakorlat kialakítására.”

Ezután következik a szabályozás. Ennek lényege az, hogy a jövőben csak

1. a parti tulajdonos beleegyezésével,

2. a horgászegyesület javaslatára,

3. mások jóhiszeműen szerzett jogainak sérelme nélkül,

4. a szakaszmérnökség által megadott hozzájárulás alapján építhető új — felépítmény nélküli — stég, háromszor öt méternél nem nagyobb méretben, s öt méternél nem hosszabb bejáróval. Szerszám kamrás, lakóbódés stéghez viszont mindezen felül

5. az illetékes tanács építési osztályának engedélye kell.

A stégek sorszámozandók, róluk kimutatás vezetendő és így tovább. Az okozott károkért anyagilag — tagjai nevében is — a horgászegyesület felel, továbbá azért is, ha a hozzájárulás nélkül, illetve szabálytalanul elhelyezett stégeket, csónakkarókat, süllőállásokat stb. hatóságilag kell eltávolítani.

Azóta rend van? Mondjuk így: nagyobb rend. De hát egy-egy vízügyi szakaszmérnökségnek más dolga is van azért, mint stégügyekkel törődni, magas rangú telefonálókkal és nagyhangú látogatókkal győzködni, vitatkozni, a magyarázni azt, ami világos, de úgy látszik, mégis nehezen érthető. Vagy kint a vízen venni számba, hol mi nem stimmel, hol nem úszható már meg az eset hivatalos beavatkozás s ezzel járó újabb viták nélkül.

így a szerzett jogok — főleg a régebbiek, a már megpatinásodottak — túlnyomórészt

41