Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 3. szám - Tornai József: Műfordítások az indián népköltészetből
TORNAI JÓZSEF műfordítások az indián népköltészetből (Nahua-indián, Mexico) A ZENE SZÜLETÉSE Tezcatlipoca — mennynek és a négy égtájnak ura — a földre szállt és elszomorodva a négyégtáj legvégéről így kiáltott: Jöjj, ó szél! Jöjj, ó szél! Jöjj, ó szél! Jöjj, ó szél! A föld szomorú keblét legyezve mindennél magasabbra röpült a szél. Óceánok vizét, fák sörényét korbácsolva Menny-isten lábához megérkezett. Fekete szárnyát ott kiterjesztette, végtelen szomorúságát magáról lerázta. Akkor így szólt Tezcatlipoca: Szél, a föld beteg a némaságtól, mert van itt fény, szín és gyümölcs, de nincs zene. Zenét kell adnunk minden teremtménynek: kelő hajnalnak, álmodozó férfinak, várandós anyának, szálló madárnak, futó víznek. Legyen csupa zene az élet és a föld! Törj át e mérhetetlen szomorúságon kék ködök, terek között a nap magas házáig. Muzsikások-énekesek ülik ott körül Nap-atyánkat; édesen fújják fuvoláikat, lángoló karénekük fénnyel árasztja el a nagyvilágot. Siess, hozz a földre a legvirágzóbbak közül egy csapat jó muzsikást. Suhant a szél a csöndbe zárt föld fölött, ahogy csak lélegzete bírta, és elért a világ tetejére, hol fény-fészkükben a dallamok élnek. 24
